Elkészülhet A félelem utcája negyedik része, állítólag a rendező is megvan
Folytatást kaphat a Netflix nagysikerű horror-trilógiája, a projekthez egy feltörekvő, de tehetséges rendezőt találtak.
Folytatást kaphat a Netflix nagysikerű horror-trilógiája, a projekthez egy feltörekvő, de tehetséges rendezőt találtak.
A Radio Silence tagjai egy interjúban elárulták, hogy mennyire közel áll hozzájuk a film, éppen ezért nem áll szándékukban újra feldolgozni annak történetét.
Most, hogy James Gunn és Peter Safran a nulláról építik újra a DC univerzumot, nagy kérdés, hogy kik játsszák majd az egyes karaktereket, de Lex Luthor szerepére máris akad jelentkező.
A Karib-tenger kalózai-filmek producere, Jerry Bruckheimer egy interjúban elmondta, hogy semmi nincs még kőbe vésve a népszerű színész visszatérésével kapcsolatban.
Az idei év egyik legkülönlegesebb filmélményében Taylor Russell és Timothée Chalamet egy emberevő szerelmespárt játszanak.
Nem tűnik különösebben újszerűnek, viszont klasszikus akciófilmes izgalmakat ígér Gerard Butler túszthrillere, A gép.
Stanley Kubrick klasszikusát idézi Greta Gerwig filmjének első kedvcsinálója, a látottak alapján pedig egy nem épp szokványos alkotás érkezik a mozikba jövőre.
A forradalmi stílusával 2018-ban nagy sikert arató horror készítői most hasonló filmmel jelentkeznek. Magyar előzetes érkezett.
Egy videós az 1980-as klasszikus egyes jeleneteit összeollózva alkotta meg annak modernizált előzetesét, a végeredmény láttán azonnal kedvünk is támadt újranézni.
Patty Jenkins után Az utolsó Jedik rendezője is arról beszélt, hogy bízik saját Star Wars filmjeinek elkészültében.
Műsorra kerül a sikervárományos Avatar 2, az év horrorfilmjének kikiáltott skandináv opusz és egy ázsiai bűnügyi film is.
Egyes rajongók a szomorú hír után rögtön hangot adtak annak, hogy szerintük mely Marvel hősök gúnyáját ölthetné magára a Superman szerepét elbukó színész.
Íme, a közönség kedvencei: a legnagyobb internetes filmadatbázis közzétette a legnépszerűbb idei produkciók listáját.
Megkapta első kedvcsinálóját minden idők legdrágább magyar filmje, melynek egyes beállításait mintha már láttuk volna valahol.
Családlátogatás Hollandiában, egy lényegében ismeretlen párnál, akikkel hőseink a nyaralás során ismerkedtek meg. Ugyan, mi baj történhet?
Nem a Jurassic Parkban járunk, hanem a múltba kerülünk a Hang nélkül íróinak új filmjében. Látványos eőzetest kapott a 65.
Ha halloweenkor kihunynak a fények a metrón, kezdhetsz félni. Megkapta első betekintő előzetesét a Sikoly következő epizódja.
Bár egyelőre nem sokat tudunk a készülő adaptációról, azt már igen, hogy hol lesz látható.
Szomorú hírekkel szolgált a közkedvelt színész azoknak, akik ismét a kriptoni hősként szerették volna látni.
Sokak szerint a gyermekévek jelentik az igazi aranykort. Spielberg következő rendezése sem cáfolja a romantikus gondolatot.
Velencében álló ováció fogadta a Rekviem egy álomért rendezőjének érzelmes filmjét. Magyar előzetest kapott A bálna.
Emelkedik a tét a pókverzumban: világokon átszelő kalandba csöppennek tizenéves hőseink a második epizód során.
Végre kiderült, hogy mikor fog a mozikba kerülni a világszerte ismert stúdió legújabb alkotása.
Patty Jenkins rendező hosszú közleményt adott ki, amiben a Wonder Woman 3-ról és készülő Star Wars filmjéről is beszélt.