A Ne nézz fel! rendezője már 16 éve filmet forgatott volna a The Boys-ból
Adam McKay 2008-ban megpróbálta filmtrilógiaként adaptálni a népszerű képregénysorozatot, ez viszont végül nem jött össze.
Adam McKay 2008-ban megpróbálta filmtrilógiaként adaptálni a népszerű képregénysorozatot, ez viszont végül nem jött össze.
Az első rész rendezője, Ilya Naishuller ugyan kikerült a képből, ám a helyére érkező Timo Tjahjanto is bizonyította már, hogy remekül ért az akciófilmekhez.
Megjelent már néhány kiemelkedően jól sikerült alkotás az elmúlt hat hónapban, a Magyar Filmadatbázis adatai alapján pedig kiderült, mely filmek voltak a magyarok kedvencei.
Channing Tatum egy interjú során beszélt arról, hogy imádta a soha el nem készült film forgatókönyvét, és továbbra is azt szeretné, ha egyszer megvalósulna a projekt.
Maga Eddie Murphy árulta el egy interjú során, hogy a DreamWorks animációs filmjének legújabb felvonása mellett egy Szamárra koncentráló spinoff is készül.
Valóban az MCU egykori Fekete Özvegye lesz a Gareth Edwards által rendezett dínós film egyik főszereplője, az Oscar-jelölt színésznő pedig jól láthatóan nagyon lelkes a lehetőség miatt.
A szörnyű Rotten Tomatoes pontszámmal nyitó Trigger Warning valahogy mégis megtalálta a helyét a külföldi toplistákban.
Megkapta végre első előzetesét Robert Eggers gótikus horrorfilmje, a látottak alapján pedig ezt mindenképp érdemes lesz moziban meglesni!
A népszerű zenész-színész szerint végre megvalósulhat az 1995-ben indult franchise 4. része, bár eléggé neheztel a stúdióra, amiért ilyen nehezen haladnak a munkálatok.
Óriási sikernek örvend a Pixar legújabb animációs filmje, ami kevesebb mint két héttel a debütálását követően elért néhány fontosabb mérföldkövet.
Az év legjobban várt horrorfilmje Nicolas Cage-nek köszönhetően még sokkal-sokkal nyomasztóbbá vált.
A színész elmondta, hogy egy piszkosul brutális jelenetet is láthatnak majd a nézők – ősszel érkezik a folytatás.
A Trónok harca sztárja újabb horrorfilmben tér vissza, aminek most befutott az első előzetese.
Mike Flanagan rendezi a filmet, amiből most megérkezett az első kép – a főszerepben mindenki kedvenc Lokijával.
Előzetest kapott a Juan of the Dead alkotójának új horrorfilmje, amiben szintén egy hatalmas kúriában szabadul el a pokol.
Benedict Cumberbatch elkotyoghatta, hogy az MCU fontos részét képező szuperhős is benne lehet a széria következő felvonásában, melynek állítólag jövőre kezdődik a forgatása.
Három olyan filmet hoztam el ma nektek, amiket talán kevesen ismernek, viszont mindenképp érdemes lehet rájuk nézni.
A The Hollywood Reporter közzétett egy új cikket, amely több kulisszák mögötti információt is felfed a rebootról.
A színész bukta Kang szerepét, viszont már készül legújabb filmjére – ez lesz a Merciless, amit Denis Villeneuve öccse készít.
A filmstúdió nem hajlandó fizetni a film marketingjéért, ezért a rendezőnek magának kell állnia az egészet.
88 éves korában elhunyt minden idők egyik legtehetségesebb színésze, akinek számtalan remek alakítást köszönhetnek a nézők.
A Blumhouse és az Atomic Monster gondozásában készül a Soulm8te nevet viselő mozi, amelynek már a premierdátumát is kitűzte a Universal.
Nemrég hunyt el a világ egyik legismertebb és legelismertebb színésze, Donald Sutherland, a tragikus hír kapcsán pedig a fia is megszólalt.
Vadonatúj – és elég elvont – horrorfilmmel áll elő a filmstúdió, akik az Örökséget és a Pearlt is elhozták nekünk.