New York visszavár – Szépen alakul a Legenda vagyok folytatása
A Fekete Párduc és a Creed sztárja állt be a film mögé, amiben Will Smith is visszatér.
A Fekete Párduc és a Creed sztárja állt be a film mögé, amiben Will Smith is visszatér.
A Lionsgate filmstúdió egyik vezetője szerint a Michael lesz az eddigi legnagyszabásúbb és legsikeresebb filmjük.
Suzanne Collins már nagyban dolgozik a legújabb regényen, amihez a Lionsgate azonnal meg is vette a jogokat, hogy vászonra vihessék.
Jó cápás horrort legalább annyira nehéz kifogni, mint jó pókos horrort – viszont a Netflixen akad egy figyelemre érdemes újdonság.
Megannyi nagy név után Stephen King is megosztotta véleményét a Godzilla Minus One-ról.
Tom Blyth elmerülhet a hackerek világában, ugyanis beválogatták a készülő adaptáció szereplőgárdájába.
Érkezik a dokumentumfilm, amely bemutatja, hogyan jött létre az első színes bőrű Barbie-baba a 80-as évek elején.
Evangeline Lilly visszavonul, de nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy egy napon még visszatér a színészethez.
Ha minden jól megy, akkor a Deadpool és Rozsomák direktora, Shawn Levy ülhet a rendezői székbe.
Hivatalosan is zöld utat kapott Tommy Shelby történetének a folytatása, melynek forgatókönyvét maga Steven Knight írja, és természetesen Cillian Murphy is visszatér.
A Deadline úgy tudja, a nyár leginkább várt filmjének rendezője vezényelheti le az MCU grandiózusnak ígérkező moziját.
Visszatérnek a Goodnight Mommy rendezői, méghozzá egy szörnyen felkavaró és hidegrázós horrorral.
Amber Midthunder szinte biztosan visszatér a második részben, amely valamikor a Badlands után jelenhet meg.
Terry Gilliam új filmje igazi sztárparádéval készül – ez lesz a The Carnival at the End of Days.
A népszerű Alien-franchise legújabb darabja már itt toporog a küszöbön és most kapott egy felettébb látványos trailert is.
A legfrissebb belsős hírek szerint a stúdió mindenképp folytatást akar, és ehhez nem feltétlenül ragaszkodnak Gerwighez.
Az Oscar-díjra jelölt Josh Brolinnal bővült az egyre több sztárt számláló stáb, maga a Rian Johnson rendezte krimi pedig valamikor 2025-ben kerül fel a Netflix kínálatába.
A Deadline értesülései szerint a 20th Century tárgyalásokat folytat Elle Fanninggel a Prédát is jegyző Dan Trachtenberg új alkotása kapcsán.
Fede Alvarez elmondta, hogy a filmjével szeretnék mindkét rész rajongóit a mozikba csalogatni.
Derült égből villámcsapásként felkerült a film, ráadásul nemcsak magyar felirattal, hanem szinkronnal is!
Régóta kering a pletyka, miszerint Keen karaktere feltűnhet egy cameo-szerepben – most a színésznő tisztázta a dolgot.
Megkapta első előzetesét a Sony Venom-trilógiájának záródarabja, amit ha megnézel, lényegében láttad is a teljes filmet.
A színész elárulta, hogy örült ugyan a visszatérésnek, ám a tömegnöveléssel bizony adódtak problémái.
Daniel Richtman szerint a Toranagát alakító Szanada Hirojuki is szerepelhet Chad Stahelski adaptációjában.