Horrorból sosem elég? – Jövőre térnek vissza az Insidious borzalmai
A Sony megosztotta a rajongókkal az Insidius-széria következő felvonásának premierdátumát, emellett az is kiderült, mikor érkezik az új Tudom, mit tettél tavaly nyáron.
A Sony megosztotta a rajongókkal az Insidius-széria következő felvonásának premierdátumát, emellett az is kiderült, mikor érkezik az új Tudom, mit tettél tavaly nyáron.
Született már néhány kritika a sztárokkal teletömött Megalopolis kapcsán, a pontszámok alapján pedig messze nem ez lett a legendás rendező legerősebb műve.
Számos alkotással készül jövőre a jól ismert stúdió, ám sajnos ismét át kellett egy picit rendezni a naptárt, így búcsút inthetünk a korábban bejelentett dátumoknak.
Az ODEON jóvoltából felkerült a netre néhány jelenet George Miller május 23-án debütáló filmjéből, melyek láttán azonnal rohannánk is a moziba.
Kirsten Dunst és Daniel Brühl csatlakozik Keanu Reeveshez a filmben, ami végig egy repülőn fog játszódni.
Christophe Gans 18 év után visszatér egy újabb Silent Hill-film megrendezéséhez, ebből pedig most megjött az első kép.
Elképesztően látványos akciójelenetekkel támad a Mad Max-saga új felvonása, amiben Anya Taylor-Joyt a bosszú hajtja, Chris Hemsworth pedig totál elmeroggyant.
A márciusi pletykát követően immár hivatalossá vált, hogy folytatást kap Adam Sandler 1996-ban debütált vígjátéka – természetesen maga a színész is visszatér.
Ahogy az várható volt, önálló filmben folytatódik a 4. felvonásban megismert Caine története, akit természetesen ezúttal is Donnie Yen fog alakítani.
Tegnap volt George Miller posztapokaliptikus akciófilmjének cannes-i világpremierje, ahol nem meglepő módon zajos sikert aratott az Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth nevével fémjelzett opusz.
A The Strangers: Chapter 1 körüli hype amiatt alakult ki, mert a film szereplői éjjel az utcákat járják maszkban.
Ella Purnell lesz a főszereplője a készülő horror-vígjátéknak, amiben gyilkos mókusok szabadulnak el.
Mindenki legnagyobb meglepetésére a Warner Bros. felfedte a Craig Gillespie rendezésében készülő Supergirl: Woman of Tomorrow pontos premierdátumát.
Az Amazon MGM Studios vezetője, Jennifer Salke jelentette be a hírt, miszerint már készül a szolgáltató egyik legsikeresebb filmjének második része.
A Warner Bros. bejelentette a Simon McQuoid rendezésében készülő Mortal Kombat 2 pontos premierdátumát.
A Deadline jelentése szerint az Utolsó éjszaka a Sohóban, a Nyomd, Bébi, nyomd! és a Haláli hullák hajnala rendezője dirigálhatja a Jean-Claude Forest képregényei alapján készülő mozit.
A Variety beszámolója szerint egy olyan rész lett a legnézettebb a platformon, amiről elsőre nem is gondoltuk volna, hogy a Top 3-ban benne lehet.
Végre kiderült, hogy mikor landol Denis Villeneuve remekműve a megújult streaming szolgáltatás könyvtárában – szerencsére már csak néhány napot kell várnunk.
Végre megérkezett az első kedvcsináló Francis Ford Coppola évtizedek óta dédelgetett projektjéhez, ami a látottak alapján felettébb messze áll majd a hagyományos filmélménytől.
A Tarf Media szerezte meg a Cocaine Werewolf című horror-komédia értékesítési jogait, amely a Cocaine Sharkhoz hasonlóan a Zs-kategóriában szeretné megvetni a lábát.
A sci-fi horrorok egyik legismertebb női karaktere után a színésznő egy Star Wars-mozifilmben jelenhet meg.
A Road Wars: Max Fury olyan, mintha a Temuról rendelnél magadnak egy Mad Max-filmet – itt az előzetes hozzá!
A csodás magyar nyelvnek hála még cifrábbra sikeredett a Marvel Studios idei nagy dobásának Madonnával megspékelt kedvcsinálója.
A Sundance Filmfesztiválon már bizonyított alkotás május 31-én debütál az amerikai mozikban, a képsorok alapján pedig nem a megszokott élményben lesz részük a nézőknek.