28 évvel később a Skins sztárja is fertőzöttek elől fog bujkálni
Jack O’Connell csatlakozott a már eddig is igen impozáns szereplőgárdához.
Jack O’Connell csatlakozott a már eddig is igen impozáns szereplőgárdához.
Elég komoly marketinget pakoltak az új Hívatlanok-film mögé, ugyanis a maszkos idegenek a nyílt utcán ijesztgetnek.
Az In A Violent Nature több szempontból is nagyon felkavaróra sikeredett, egy néző pedig hangfelvételt készített a bemutatóról.
Daisy Edgar-Jones és Glen Powell főszereplésével érkezik a Twisters: Végzetes vihar, ami ma megkapta második előzetesét.
Új fejezettel bővül A majmok bolygója széria, amiben immár nem Cézár, hanem egy teljesen új karakter áll a középpontban – a cselekmény pedig 300 évet ugrik előre az időben.
Kiderült, hogy I Play Rocky címmel készül egy új film, amit az 1976-os kult-klasszikus forgatása ihletett.
A mozilátogatókat sokkolta, hogy az új Garfield-film vetítése közben verekedés tört ki a közönség soraiban.
A stúdió társelnöke, Louis D'Esposito, valamint az MCU vezetője, Kevin Feige egy interjú során beszélt arról, hogy kevesebb, ugyanakkor minőségibb szuperhősfilmre számíthatunk.
Befutott a Universal és az Illumination nyáron érkező animációs filmjének második kedvcsinálója, amelyben a sárga szerzetek kapták a főszerepet.
Barbie baba után a világhírű kisautókat is nagyvászonra küldi a Mattel, a cég ráadásul egy többször bizonyított filmest ültetett az élőszereplős produkció élére.
A Disney vezérigazgatója elárulta, hogy milyen mennyiségben számíthatunk Marvel-tartalomra a jövőben.
A cselekmény pontos részleteit egyelőre titokban tartják, de most kiderült néhány érdekesség a sci-fi szériáról.
A nemrég leleplezett LEGO Star Wars: Rebuild the Galaxy során végre feltűnik a nem túl közkedvelt karakter Sith verziója, akit jól láthatóan már most a szívébe zárt a közönség.
Egy hivatalos sajtóközlemény szerint remekül haladnak a David Twohy által jegyzett sci-fi munkálatai, amelyben a Vin Diesel által alakított főszereplő visszatér a szülőbolygójára.
David Corenswet öltheti magára a kék-piros ruhát, most pedig megkaptuk az első hivatalos képet a szuperhősről.
Néhány napon belül letarolja a mozikat A majmok bolygója: A birodalom, az előzetes kritikák pedig odáig vannak érte.
Mike Flanagan rendezheti a franchise következő részét és már most biztos, hogy ha elkészül, fixen jobb lesz, mint A hívő volt.
Novemberben kerül mozikba a Mi Vagyunk Azahriah, aminek most megkaptuk az első előzetesét.
Május 4-e alkalmából ismét nagyvászonra költözött a jól ismert történet, a lépés pedig felettébb kifizetődőnek bizonyult, hiszen George Lucas sci-fije a második helyen végezte a tengerentúlon.
A Shelby Oaks továbbra is készül és sikerült megszerezni producernek a Hill ház szelleme mögött álló rendezőt.
Maga Giancarlo Esposito árulta el, hogy a Marvel filmes univerzumának fedélzetére lépett, ám egyelőre nem tudni, kit fog alakítani a jól ismert színész.
Panatos Cosmatos rendezi a készülő produkciót, amiben a színésznő mellett Oscar Isaac is feltűnik.
Micimackó, Hamupipőke és Mickey egér közkinccsé vált státusza elképesztő crossovereket képes szülni.
A Savage Hunt egy olyan film lesz, amiben mellőzik a CGI használatát és egy valódi medvével forgatnak le minden jelenetet.