A kritikák alapján nem veszítesz sokat, ha kihagyod a Marveleket
A film az MCU egyik legalacsonyabb Rotten Tomatoes-pontszámával debütált.
A film az MCU egyik legalacsonyabb Rotten Tomatoes-pontszámával debütált.
Ismered a viccet, hogy a fehér, az afroamerikai és az indiai nő elrepül az űrbe? Nem mondom, hogy szakadni fogsz tőle, de azért párszor megmosolyogtat.
Egy szép születésnapot ünnepelve ezúttal ’88 Amerikájába tartunk, ahol egy remek év egyik legnagyobb horrorfilmje született meg egy játékbaba főszereplésével.
Sherlock Holmes húga ismét különféle kalandokba keveredik, ugyanis készül a harmadik felvonás.
A Nintendo nem húzta tovább a dolgot és végre bejelentették, hogy készül az adaptáció – sőt, megvan a rendező is!
Gareth Edwards, a 2014-es Godzilla rendezője szerint a Minus One az eddigi legjobb rész a szériából.
Zack Snyder megerősítette, hogy közelgő sci-fi filmje melyik népszerű akció-horrorral közös univerzumban játszódik.
Egy friss pletyka szerint nagyszabású filmadaptáció készül, méghozzá Darren Lemke íróval a fedélzeten.
Hivatalosan is R-besorolást kapott a film, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell visszavennie az erőszakból.
A színészt eléggé frusztrálta, hogy sorra születnek a különféle mémek róla – nehezen dolgozta fel ezeket a dolgokat.
A produkció elsősorban Priscilla Presley-re helyezi a hangsúlyt, aki nagyon fiatalon került bele a sztár-életbe.
A filmmel kapcsolatos legnagyobb érdekesség, hogy valós időben, egyetlen snittben forgatták.
Korábban soha nem látott felvételek kerültek fel az internetre Az ördögűzőből – mutatjuk, hol nézheted meg őket!
Kiderült, hogy mikor érkezik a Terrifier 3, amiben Art, a bohóc ismét visszatér, hogy mindenkit felkockázzon.
A rendező nagyon bízik benne, hogy a Thanksgiving legalább annyira felkapott és sikeres lesz, mint Wes Craven klasszikusa.
Egy bennfentes azt állítja, hogy a számos újra felvett jelenet és a film össze-vissza vágása pont az ellenkező hatást érte el.
Friss képsorok érkeztek a Jamazaki Takasi által jegyzett blockbusterhez, amely jól mutatja, miért a legendás kaidzsú a szörnyek királya.
Bár van néhány frissebb DC-film, ami még nem a kínálat része, az már biztos, hogy a DC-filmeket év végétől a Netflixen is ugyanúgy megnézhetjük.
A Kingdom of the Planet of the Apes lehet a jövő év egyik leglátványosabb filmje – most megjött hozzá az előzetes.
Gosling és Emily Blunt a főszereplői a legújabb hollywoodi szuperprodukciónak, aminek most befutott végre az első előzetese.
Marvel és DC színészekkel bővült az A24 készülő produkciójának stábja, amelyben Wednesday kapta a főszerepet.
Kiderült, hogy mikor debütál Disney+-on az Indiana Jones és a sors tárcsája, amely csúnyán megbukott a jegypénztáraknál.
A Variety egy terjedelmes riportban boncolgatta az MCU jelenlegi helyzetét, amelyből kiderült, hogy akár még a jól megszokott csapat is visszatérhet – persze semmi sincs kőbe vésve.
Exkluzív premierek és rengeteg magyar film érkezik ebben a hónapban az HBO Max kínálatába.