Nincs bosszantóbb annál, mint amikor a szerelmünkről kiderül, hogy valójában egy szörnyeteg, ezt olvasva pedig most biztosan sokan bólintanak. Spoilermentes ajánlók következnek.

Nászút (Honeymoon, 2014)

Bea és Paul friss házasok, akik egy kis erdei vityillóban töltik a mézesheteket a tó mellett. Egyik este Paul arra ébred, hogy az ágy üres, felesége pedig meztelenül, kábultan kószál az erdőben. A lány azt mondja, nincs baja, de napról-napra furcsábban viselkedik, ráadásul a teste is kezd megváltozni. Paulban felmerül a gyanú, hogy itt többről van szó, mint holmi alvajárás.

naszut.jpg

A kép forrása: IMDb

Házasság egy szörnyeteggel (I Married a Monster from Outer Space, 1958)

Egy igazi fekete fehér klasszikus, méghozzá elég beszédes címmel. Bill éppen a legénybúcsújáról tart hazafelé, amikor elrabolja egy űrlény, aki felveszi személyiségét, majd másnap meg is házasodik helyette. Felesége, Marge sejti, hogy valami baj van, egy év múlva pedig már teljesen biztos benne, hogy férje egy teljesen más ember. Egyik este követi Billt az erdőbe, ahol aztán megtudja az igazságot. Figyelmeztetni akarja a világot, de a lények addigra átveszik a városka irányítását, és nem engedik a kommunikációt.

hazassag-egy-szornnyel.jpg

A kép forrása: IMDb

Túlvilági megszállottság (Significant Other, 2022)

Ruth és Harry többnapos túrázásra indul Amerika északnyugati részén. A kirándulás remekül telik, egészen addig, amíg el nem érnek a tengerpartig, ahol a csodálatos kilátású meredélyen a fiú letérdel, hogy megkérje a lány kezét. Ruth pánikrohamot kap, melynek következtében azonnal odavész a romantikus hangulat. Folytatják a túrát, a lány azonban egyre furcsábban viselkedik, és ragaszkodik hozzá, hogy visszamenjenek a partra, ahol a fiú újra letérdelhet előtte.

tulvilagi-megszallottsag.jpg

A kép forrása: IMDb

Invázió (The Invasion, 2007)

A Testrablók támadása (Invasion of the Body Snatchers) című klasszikusnak több változata is született, az Invázió pedig az egyik modern feldolgozásnak tekinthető. A történeteben egy űrhajó csapódik a Földbe, majd egy intelligens, gombaszerű életformát fedeznek fel a roncsok között. Az organizmus elterjed, megfertőzve ezzel az embereket, akiket alvás közben alakít át érzelemmentes személyekké. Az átalakult tömeg nem tágít, amíg egy normális ember is van a vidéken.

az-invazio.jpg

A kép forrása: Plugged In

Az Asztronauta (The Astronaut’s Wife 1999)

Spencer és kollégája egy műholdat javítanak az űrben, amikor egy robbanás következtében a földi irányítás két teljes percre elveszíti velük a kommunikációt. Mindketten megmenekülnek és visszatérnek a Földre, ahol a férfit szerető felesége, Jillian várja. A nő azonban hamar rájön, hogy férje már nem ugyanaz a személy, mint aki elment.

az-asztronauta.jpeg

A kép forrása: Movies Anywhere

Bite (2015)

Egy kis csípés és annak következményei – nagyjából így lehetne leírni a Bite című filmet. Lánybúcsúja után Casey-t megcsípi egy ismeretlen rovar, ami miatt le akarja mondani az esküvőjét, mindehhez azonban már túl késő, az ara ugyanis elkezd kissé bogaras lenni. Az esküvőtől való szorongás és a fizikai átváltozás közepette a főszereplő megadja magát új ösztöneinek: egy kaptárt kreál, amiben elhelyezi átlátszó rovartojásait – a metamorfózis természetesen nem jár emberáldozat nélkül.

bite.jpg

A kép forrása: Rotten Tomatoes