Az év meglepetés sci-fijének főszereplője lehet Abby a The Last of Us-ban
Nagyon úgy néz ki, végre megvan, hogy ki játssza majd a karaktert a The Last of Us második évadában.
Nagyon úgy néz ki, végre megvan, hogy ki játssza majd a karaktert a The Last of Us második évadában.
A CBS felfedte, hogy melyik napon kerül pont az Agymenők nagysikerű spinoffjának végére, amelyben Sheldon Cooper fiatalkorába nyerhetnek betekintést a nézők.
Az FTIA nyilvánosságra hozta, hogy mikor kezdődnek a nagysikerű adaptáció következő felvonásának munkálatai – szerencsére már januárban bekapcsolhatják a kamerákat.
A Netfilx sikersorozatának következő felvonását már egy másik országban forgatják, a munkálatok pedig néhány hónapon belül megkezdődhetnek.
Naná, hogy már megint a Netflix áll a projekt mögött – megjött az első előzetes az ígéretes akciósorozathoz.
A népszerű kártyajáték alapján készít felnőtteknek szóló animációs sorozatot a Netflix, a képsorokat elnézve pedig egy meglehetősen elborult produkciónak nézünk elébe.
David Harbour árulta el, hogy szó szerint percekkel a sztrájk befejezése után már jött is a telefon a forgatással kapcsolatban.
Folytatódik a Netflix dél-koreai sikersorozata – megérkezett a hivatalos trailer a folytatáshoz.
Megkapta az első rövid kedvcsinálóját a 2021-ben bejelentett anime sorozat, ami ugyan nem tartalmaz tényleges képkockát a produkcióból, de legalább a sztoriról lerántották a leplet.
Hivatalosan is bejelentették a harmadik szezont, Jeremy Allen White rendkívül sikeres sorozata tehát biztosan visszatér.
Nincs egy hete, hogy szárnyra kapott a hír, miszerint Homer többet nem fojtogatja a fiát, mert az nem elég PC. De úgy tűnik, hogy mindez csak egy megfojtott kacsa.
A Netflix legújabb Jurassic World animációs sorozata végre megkapta a legelső kedvcsinálóját.
A Netflix a LoL-rajongók legnagyobb örömére végre felfedte, hogy mikor várhatjuk Vi és Jinx legújabb kalandjait.
Tovább bővül a közkedvelt akciófim univerzuma, az új sorozat mellett ráadásul még egy anime is készül a Lionsgate műhelyében.
A Starz végre zöld utat adott a nagysikerű történelmi dráma folytatásának, a tíz epizódból álló széria felett ráadásul maga Steven S. DeKnight fog bábáskodni.
Végre megkapta hosszú előzetesét a Nickelodeon díjnyertes animációs sorozatának élőszereplős adaptációja, a látottak alapján pedig van okunk optimistának lenni.
Befutott a Reacher 2. évadának teljes előzetese, a látottak alapján pedig Alan Ritchson még jobban kigyúrta magát.
Tom Hanks és Steven Spielberg legújabb közös sorozatában visszatérünk a második világháborúba.
Homelander és a többiek 2024-ben visszatérnek és a Gen V évadzárójából ítélve igencsak felpörögnek az események!
A Stranger Things írói elárulták, hogy milyen lesz az 5. évad nyitójelenete és a rajongók máris elkezdtek elméleteket gyártani.
Változnak az idők és változnak a sorozatok is – és ez alól A Simpson család sem kivétel, ahol Homer immár kevésbé lesz indulatos.
Lena Headey azt szerette volna, ha karaktere teljesen más módon hal meg, mint amit végül az évad végén láthattunk.
Csúszik a Welcome to Derry, vagyis az utóbbi idők egyik legjobb Stephen King adaptációjának sorozatváltozata.
Előzetes érkezett a Marvel Sólyomszem spinoff-sorozatához, amiben láthatóan nem fognak spórolni a vérrel és az erőszakkal.