Redfall – Layla színre lép
Bemutatkozott az Arkane játékának telekinetikus képességekkel rendelkező hősnője, aki még a halott ismerősét is képes megidézni.
Bemutatkozott az Arkane játékának telekinetikus képességekkel rendelkező hősnője, aki még a halott ismerősét is képes megidézni.
Végre kiderült, hogy mely játékok voltak a legnépszerűbbek a Valve hordozható PC-jén márciusban – az élvonalban jobbára a szokásos címek találhatók.
Áprilisban választhatnak a PS Plus előfizetők, hogy teremtenek vagy inkább mások által teremtett világokat fosztogatnak.
Ha szeretnéd látni, ahogy Nic Cage vérszívóként tündököl, most itt a remek lehetőség!
A Toldi című animációs sorozat 2021-es őszi premierje után az egész estés film televíziós bemutatója is a Dunán lesz, a Magyar filmek vasárnap este című sorozatában.
Ahogyan azt Jeff Grubb már korábban elmondta, valóban nem egy hagyományos kézikonzol készül a cégnél, ugyanakkor nem is egy felhő alapú eszközről van szó.
Noha Neil Druckmann tavaly decemberben azt nyilatkozta, hogy a játék gond nélkül fog futni a Vave masináján, ez végül nem jött össze – és egyelőre nem is fog.
Donald Glover egy interjú során elmondta, hogy szívesen visszatérne Lando Calrissian szerepéhez, erről pedig tárgyalnak is a Lucasfilmmel.
Új előzetes érkezett a Gunfire Games soulslike játékához, amelyben a kihívásoknak helyet adó vidék kapta a főszerepet.
A minisorozat Miep Gies figyelemre méltó igaz történetét dolgozza fel, aki mindent kockára tett, hogy elrejtse Anne Frankot és családját Amszterdamban.
A maximalista játékosoknak elég szomorú hír érkezett a régóta húzódó zombik alkotással kapcsolatban.
A közelgő premier kapcsán a színészek egy videós interjúban nevezték meg kedvenc játékaikat.
A Honor kiadta tavalyi középkategóriás készülékének, a Honor X8-nak a frissített változatát. A kérdés az, hogy az új változat egyben jobb is?
A gyártó egy igazán környezetbarát megoldást jelentett be az idei Föld napja alkalmából.
Újabb kellemes címekkel bővül tovább a napokban a Microsoft népszerű szolgáltatásának kínálata.
A gyártó nem is egy, hanem rögtön két újdonsággal rukkolt elő, melyek a játékok mellett a mindennapokban is hű társaink lehetnek.
A gyártó a PS Vita óta nem dobott piacra hordozható készüléket, de ez hamarosan megváltozhat.
A társasjátékok világának úttörője rövid és súlyog betegséget követően vesztette életét.
Harmincadik születésnapját ünnepli a cég, melynek chipjei életre keltik a videójátékokat, és csákányt biztosítanak a kriptobányászathoz.
A legújabb előzetes megmutatja, hogy nem Margot Robbie és Ryan Gosling az egyetlen babák.
A CD Projekt RED alkotásának világa hamarosan elképesztő módon elevenedik meg – legalábbis PC-n.
Kiderült, hogy mikor táncol be a közkedvelt filmsorozat univerzumának határait kiterjesztő produkció.
Nem aprózzák el, hiszen a monitor zajszűrő mikrofonnal és 5 megapixeles webkamerával vásárolható meg.
Bár az utóbbi időben az Activision Blizzard egészen más dolgok miatt került a középpontba, most egy érdekes új játékon dolgoznak.