Ez ciki! Hivatalos bemutató videó közben fagyott ki a Borderlands 4
Szépen duzzad a hype a Borderlands 4 körül, legutóbb viszont sikerült egy igencsak ciki kifagyást is rögzíteni.
Szépen duzzad a hype a Borderlands 4 körül, legutóbb viszont sikerült egy igencsak ciki kifagyást is rögzíteni.
A Palóc Videotéka jóvoltából befutott a HELLYEAH Lowkey Horror előzetese.
A Jump Space-re érdemes lesz odafigyelnünk, már csak az ára miatt is.
Ezzel pedig jöhetnek is a tippek – szerintetek ki felett vehetjük még át az irányítást Yotei címszereplő szelleme mellett?
Decemberben fénykarddal és sugárvetővel a kézben vághatunk neki a Destiny 2 eddigi legizgalmasabb bővítményének.
Az Obliviont modern köntösbe bújtató rajongói projekt egyik volt fejlesztője kitálalt a csapatnál uralkodó állapotokról – nagyon úgy fest, hogy kissé félrevezetőek az eddig kiadott videók.
Az ikonikus szerepéhez visszatérő Marlon Wayans a legújabb filmjének promózása során beszélt arról, mely alkotások vannak a célkeresztjében – rettegj, Jordan Peele!
A tengerentúlon már elkerülte a harmadik X-et a Sony paradigmaváltó konzolja, a Circana vezetője pedig ennek örömére megosztotta, mely játékok taroltak leginkább a cég masináin.
Az énekes nemrég felvetette, hogy csinálhatna róla valaki egy videójátékot, mi pedig elgondolkodtunk rajta, hogy miféle műfajok jöhetnének szóba.
Márványszerű fémtokkal és rengeteg extra DLC-tartalommal érkezik a borsos árú Ultima Limited Edition
Az intim eszközök mára a mindennapok szerves részévé váltak. A modern világban egyre többen keresnek olyan lehetőségeket, amelyekkel jobban megismerhetik saját testüket, csökkenthetik a stresszt, vagy akár színt vihetnek a párkapcsolatukba. A különféle vibrátorok piaca is ezért nőtt hatalmasra: nem csoda, hiszen a technológia fejlődése folyamatosan új, még hatékonyabb és biztonságosabb eszközökkel gazdagítja a kínálatot.
Szép és jó az iPhone 17, de alig különbözik valamiben a 16-tól – kérdés, hogy így kinek éri meg váltani rá?
A Warner Bros. állítólag egy előzményfilmet akar készíteni, csakhogy James Wan ebben már sanszosan nem lesz benne.
Kiszivárgott néhány in-game weboldal a netre és ezek közül az egyikről már most megállapítható, hogy mit fog kiparodizálni.
Mindannyian tudjuk, hogy a jeles eseményekkel, mint az évfordulók, szülinapok vagy ünnepek, együtt jár az ajándékvásárlás. De mi van a hétköznapi meglepetésekkel? Azokkal az apróságokkal, amik nem különleges alkalomhoz kötődnek, hanem a mindennapokat teszik izgalmassá? Talán itt az ideje újra begyújtani a kapcsolatod szikráját egy meglepő és különleges ajándékkal. Milyen ötlet az, ami lángra lobbanthatja a mindennapok szenvedélyét?
Az Amazon-féle Life is Strange sorozat az eredeti sztori írója nélkül készül.
Megkapta előzetesét Nemes Jeles László legújabb filmje, ami már külföldön is rengeteg dicséretet kapott.
A Nightmares of Nature különlegessége, hogy bár dokusorozatról van szó, jóval több horror-elem kerül bele – előzetes jött!
Valószínűleg mindannyian átéltünk már olyan időszakot, amikor a magány érzése megérintett bennünket, és úgy éreztük, hogy nincs menekvés belőle. Azonban sokan számolnak be arról, hogy az egyedüllét új lehetőségeket hozott az életükbe: időt önmagukkal lenni, önálló örömöket megtapasztalni és akár új hobbikba kezdeni. Mit tehetsz, hogy ebben az időszakban ne csak az ürességet érezd magad körül?
Sok egyedi ötlettel érkezett a Helldivers és a Helldivers 2, de akad egy fontos funkció, amit a Destiny-játékoktól csaklizna el az Arrowhead.
Gondoltál már arra, hogy a hideg téli hónapok mennyire alkalmasak az otthoni feltöltődésre és az énidő megélésére? Ahogy az ősz átadja helyét a télnek, a nappalok rövidebbek lesznek, az esték pedig megnyúlnak. Ez az időszak nemcsak a vastagabb takarók időszaka, hanem a saját idő megéléséé is. A kérdés az, hogyan lehet jól kihasználni ezt az időt úgy, hogy ne csak túléljük, hanem teljes mértékben élvezzük is.
A Battlefield 2042-ből eltávolított funkció most visszatér.
Pár hét, és már itt is van a Ghost of Yotei, melynek gyönyörű tájain már most el akarunk veszni!
Nagy mérföldkövet tudhat maga mögött a Void Interactive ultrarealisztikus rendőrös shootere.