A Ready or Not már akkor is roppant megosztó játék volt, mielőtt egyáltalán hivatalosan megjelent. A 2021 óta PC korai hozzáférésben érkezett játék a szokatlanul élethű brutalitásával, a fiatalkorúak abuzív kontextusban való megjelenítésével és még egy iskolai lövöldözéses pályával is felhívta magára a figyelmet, nem feltétlenül jó értelemben. Aztán idén nyáron érkezett a hivatalos megjelenés, ami a PC-s verzió mellett konzolokra is elhozta a Void Interactive játékát, ekkor azonban már éppen a kompromisszumok megkötése miatt akadtak ki a játékosok. A kész verzió számos ponton tompította a korábban kendőzetlen brutalitást, a kiskorúak megjelenítésén is finomított – gyakorlatilag vesztett egy keveset az éléből a rendőrkommandós cím. Ha pedig ez a balhé nem lett volna elég, később generatív AI használatán kapták a fejlesztőket, méghozzá anélkül, hogy annak használatát előzetesen közölték volna a vásárlókkal.
Mindezek ellenére azonban mégis hatalmas sikert aratott a SWAT 4 örököseként emlegetett program – ahogy azt a tesztünkben is kifejtettük, főleg azért, mert játékmechanikai összetettség szintjén kiváló a játék, a témáját tekintve pedig abszolút hiánypótló. A Eurogamer által közölt legfrissebb adatok szerint a Ready or Not már átlépte a 13 milliós eladott példányszámot is, ebből pedig 3 milliót tesznek ki a konzolos vásárlások. Elképesztő számadat ez egy AA-kaliberű játéktól, főleg akkor, ha nem felejtjük, milyen balhékon esett át az alkotás a kezdetektől fogva.
Egy biztos: ilyen eladások mellett a Void Interactive őrült lenne, ha nem készítene folytatást a játékához. Mi erősen megtippelnénk, hogy innentől kezdve csak idő kérdése, hogy bejelentésre kerüljön a Ready or Not utódja, vagy legalábbis egy hozzá igen hasonló második projekt.
Borítóképek forrása: Void Interactive, Steam