Ne feledjétek, hétvégén LoL és Heartstone selejtező!
Szombat és vasárnap lesz a PC Guru Show két versenyszámának, a League of Legends-nek és a Heartstone-nak az első két selejtezője.
Szombat és vasárnap lesz a PC Guru Show két versenyszámának, a League of Legends-nek és a Heartstone-nak az első két selejtezője.
A Telltale-féle Batman második epizódja a tervezett menetrend szerint jövő héten érkezik, addig is kaptunk egy hatásos kedvcsinálót.
Már ami a Windows 10 platformot illeti, ezen végezték ugyanis az összehasonlító méréseiket a többi böngészővel együtt.
A Bioterror és Kárhozat után tavasszal újabb animációs Resident Evil-filmmel rukkolnak elő Vendetta címen.
Késik a Final Fantasy XV és a The Last Guardian is, de ezek idén a boltokba kerülnek. A South Park játék nem, késést jelentett be az Ubisoft.
A Tekken rajongók örülhetnek, ugyanis az új részhez, ami a 7-es számot viseli, egy nagy adag nagyfelbontású képet adott ki a Bandai Namco.
A TGS 2016-on természetesen a Final Fantasy XV is jelen van, és minden eddiginél hosszabb, játékmeneten alapuló trailert kapott.
Legalábbis jelenleg úgy tűnik, mivel a szezonbérlet eddig bejelentett tartalmai mellé a készítők tartogatnak még egy kevés extrát.
A Gamestop Expo 2016 alkalmával bemutatott trailer kikerült a legnagyobb videómegosztó portálra, nézzük meg együtt!
A Rise of the Tomb Raider lassacskán közelít a PS4 és PlayStation 4 Pro konzolokra. De milyen lesz a PS4 Pro kiadás a PC-s verzióhoz mérten?
A Ubisoft végre hivatalosan is bejelentette Assassin’s Creed Ezio Collectiont, amiben az Assassin’s Creed 2-trilógia felújított epizódjai lesznek benne.
A Resident Evil 7 nem csak a virtuális valóságot fogja támogatni, de a PS4 Próban rejlő lehetőségeket is maximálisan kihasználja.
A Star Citizen legújabb fejlesztői videója azt mutatja be, hogyan épült meg Terra Prime, ami egy igencsak méretes város lesz.
A legújabb, 3.6-os frissítés a hibajavítás mellett ki is bővíti a Starcraft 2: Legacy of the Voidot.
A Steam mostantól hátrányban részesíti a nem közvetlenül Steamen vásárolt játékokról írt értékeléseket.
Újabb ütős traileren a Dishonored 2, melyben egyebek mellett röpke bepillantást nyerünk Corvo megerősödött képességeibe is.
Ha szeretnéd összemérni tudásodat más játékosokkal az Overwatch-ban, jelentkezz az őszi bajnokságunkra!
Nyugdíjba vonul az az ember, akinek olyan játékokat köszönhetünk, mint a Warcraft, a Starcraft és a Diablo.
A PS VR megjelenése egyre közeleg, de nem kell rögtön virtuális valóság játékot vennünk ahhoz, hogy megtapasztaljuk az élményt.
Xbox One-on már nyüstölhetjük a Forza Horizon 3 demóját, de a PC-s próbakörre várni kell, ráadásul azt sem tudni, mennyit.
A hamarosan megjelenő Mafia 3 világának bejárásához nem feltétlenül szükséges erőgép, még az ajánlott konfiguráció is tűrhető.
Ueda Fumito és a Sony ismét elhalasztotta a The Last Guardian premierjét, igaz, nem sokkal. A feladat most a bug-irtás.
Két percnél is tovább kell bámulnia annak a töltőképernyőt, aki a ReCore-ban el talál halálozni, szóval jól fontoljátok majd meg lépéseiteket.
Az angol Chart-Track múlt héten is monitorozta a szórakozató termékek eladásait, és kiderült, hogy az Overwatch ismét vezető pozíciót szerzett.