Hamarosan teljesen megújul a Hearthstone, de új játékmód és kiegészítő is érkezik
Igazi bejelentéscunamival rukkolt elő a Blizzard a Hearthstone kapcsán.
Igazi bejelentéscunamival rukkolt elő a Blizzard a Hearthstone kapcsán.
A Marvel’s Spider-Man: Miles Morales kapcsán egyre több részletre derül fény, most épp arra, kiket irányíthatunk majd a kampányban.
A Monogamy után újabb felnőtteknek szóló társasokat néztünk meg, és ha nem is pirultunk bele, azért itt-ott sikerült meglepetést okozni.
A The Medium érdekessége, hogy sokszor egyszerre járunk majd két világban, a legújabb trailer pedig ezt a mechanikát magyarázza el.
Az október egyik kifejezetten egyedi megjelenése a Ghostrunner, mely végül következő generációs konzolokra is megjelenik majd.
A Ubisoft decemberben új játékkal jelentkezik, az Immortals Fenyx Rising ráadásul egy erős címnek tűnik.
Az Uncharted filmben Tom Holland alakíthatja Nathan Drake-et, most pedig az is kiderült, hogy fest a színész a karakter bőrébe bújva.
Mostantól már tölthetőek az Epic Store eheti ingyenes játékai, melyek a Halloween tiszteletére elég hátborzongatóak lettek.
Nagyjából két és fél hét múlva debütál a FUSER című ritmusjáték, a készítők pedig ennek örömére leleplezték a VIP kiadás összes zenéjét.
Három friss dokumentumfilm debütál ma az HBO GO-n. Egy politikai, egy szociális-társadalmi témájú és egy személyes életutat kísérő mű.
A Huawei leleplezte legújabb készülékeit, az erős hardverrel és remek kamerával érkező Mate 40 termékcsaládot.
A Mortal Kombat 11 karaktereihez vendégszereplőként Rambo is csatlakozik hamarosan, aki most egy saját trailert kapott a készítőktől.
Nemrég bemutatkozott a speciális lencsékkel felszerelt Prizm Gaming szemüvegcsalád, amit kifejezetten játékosoknak készítettek.
18-as karikás szürreális horror, a Teljesen idegenek német remake-je és egy animációs film debütál ma magyar mozikban.
Kodzsima Hideo stúdiója egy új projekthez keres munkatársakat, miközben a zenék rögzítése már most megkezdődött.
A Mansions of Madness: Mother’s Embrace végül Arkham Horror: Mother’s Embrace néven fog megjelenni PC-re és konzolokra.
Te mit tennél, ha egy átmulatott éjszaka után holttest mellett ébrednél? Feliratos előzetest kapott a Kaley Cuoco főszereplésével készült A légikísérő.
Hamar mém lett belőle, de ahogyan az várható volt, a Nintendo közbelépett.
Új látványtervek láttak napvilágot a Las Vegasban épülő szállodáról.
A sok kisebb késés után most egy nagyobbat toltak a premieren.
Száz szakállnak ezer szála! / Gyerünk, törpök, vár a bánya! / Söröskorsó, csülök, fejsze / legyőzzük az ellent, persze!
Kreatív módját választotta a kiadó a játék reklámozásának.
A Capcom elárulta, milyen opciók fognak rendelkezésre állni a bővített verzióban.
A Ubisoft egyetlen nagy, közös hálózatban fogja összekötni a játékosokat, beleolvasztva a jutalmazási rendszert is.