A Joker 2 lehet 2024 legnagyobb mozis bukása
Szinte már történelmi zuhanást produkált a folytatás a második hétvégéjén, a talpra állás lehetetlen.
Szinte már történelmi zuhanást produkált a folytatás a második hétvégéjén, a talpra állás lehetetlen.
Óriási sikernek mondható a Ludendorff Cemetry Survival névre keresztelt esemény, amely rávilágít arra, hogy mind a GTA Online-ra, mind a zombikra van igény az emberek részéről.
Az első rész felújításának végén látható extra képsorok után most Hayden Panettiere és Peter Stormare is belengette a folytatás lehetőségét.
A Team Asobi kiválóan sikeredett platformere szinte a zsáner összes képviselőjét maga mögé utasította.
Az író maga is nagy horror-fogyasztó, és annak idején valósággal rettegett ettől a klasszikustól.
A hetedik konzolgeneráció során még sokkalta kiélezettebb volt a verseny a Sony és a Microsoft között, hála a jó időzítésnek és a remek exkluzívoknak.
A mesterre rengeteg film és könyv hatott, és most megnevezte az all-time kedvenc íróját is.
Kojima elárulta, hogy a Metal Gear Solid: Peace Walker eredetileg Metal Gear Solid 5: Peace Walker-nek készült.
Az unikornisok már hosszú ideje a gyerekek, főként a kislányok kedvenc mesebeli lényei közé tartoznak – és ez nem véletlen. Ezek a varázslatos lények különleges helyet foglalnak el a gyermeki fantázia világában, egyszerre testesítik meg a kalandot, a barátságot és a végtelen lehetőségeket.
A BioWare néhány nappal ezelőtt megosztotta, hogy milyen nehézségi szintek és hozzáférést elősegítő opciók közül választhatunk – egy valódi bőségtállal van dolgunk.
Sokak nagy meglepetésére az Ice-Pick Lodge leleplezte a maga furcsa módján nagyszerű széria harmadik felvonását, amelyben már képesek leszünk kijavítani a múltbéli hibákat.
A kötelező felelősségbiztosítás egy olyan téma, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen napjaink technológiai fejlődésével egyre fontosabbá válik. A cikkben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozunk részletesen.
Október 24-től minden nap horrorfilmekkel vár a Scream! a Sugárban és bizony akadnak igazi csemegék is a felhozatalban!
Frederick Forsyth regényéből tévésorozat készül, amelyben Eddie Redmayne bújik a bérgyilkos bőrébe.
Három olyan filmet hoztam el ma nektek, amiket talán kevesen ismernek, viszont mindenképp érdemes lehet rájuk nézni.
A Marvel's Blade-et tavaly év végén jelentették be, viszont azóta nem sok info jött róla – egészen mostanáig.
Egy nappal a Tomb Raider: The Legend of Lara Croft debütálása után igazi örömhír érkezett!
Nuketown a 2010-es Black Ops óta létezik és persze, hogy most is bekerül!
A Tomb Raider: Lara Croft legendája tegnap óta elérhető a Netflixen.
A Ubisoft felfedte, hogy melyik napon érkezik Basim előzménysztorija a Valve platformjára – már csak néhány napig kell vágni a centit.
Megérkezett a hivatalos ára a nemrég bejelentett Red Dead Redemption PC-s változatának.
Dacára annak, hogy a Sony kihúzta a szőnyeget a Firewalk Studios pillanatok alatt földbe állt hero shootere alól, az FPS-hez továbbra is érkeznek frissítések Steamen.
A Free Play Days október 10-én élesedett kínálatában ismét helyet kapott néhány ismertebb cím – ki ne szeretne ingyen belekóstolni a Destiny 2 kiegészítőibe?
Bár a Ubisoft jelenleg eléggé mélyponton van, a cég továbbra is gőzerővel dolgozik Sam Fisher visszatérésén – végre azt is megtudtuk, hogy milyen motor duruzsol a remake alatt.