Szidod a Z generációt, pedig ők mentik meg nekünk a mozit

Nem igaz, hogy csak a telefonjukat nyomkodják, moziba is sokat járnak.

A Z generációt sok kritika éri azért, mert túl sok időt töltenek a képernyő előtt, „organikusan" már nem is akarnak és tudnak ismerkedni - csak Tinderen, Bumble-ön és hasonlókon -, viszont dicsérik őket amiatt, hogy többet törődnek a mentális egészségükkel és a munka-magánélet egyensúlyát is egészen jól képesek abszolválni. Nem mellesleg a mozikat is ők tartják életben. 

Egy friss Fandango-felmérés szerint ugyanis a Gen Z jelenleg a legaktívabb moziba járó korosztály, vagyis valójában épp azok tesznek a legtöbbet a filmszínházak életben maradásáért, akikről sokan azt gondolják, hogy már csak maximum ötperces videókat képesek végignézni a telefonjaikon. 

A kutatásban hétezer amerikai felnőttet kérdeztek meg, közülük egészen pontosan 5091-en mondták azt, hogy az elmúlt évben egy vagy több filmen jártak - írja a Variety. Az eredmények alapján a Z generáció mintegy 87 százaléka nézett meg legalább egy filmet moziban, és ezzel nemcsak a baby boomereket, vagyis a 1946 és 1964 között születetteket előzték le látványosan (58 százalék), de az 1965 és 1980 között született X generációt is, akiknél ez az arány 70 százalék volt. 

A millenniumi generáció (általában 1981–1996) viszont ugyancsak erős számokat hozott, majdnem meg is közelítették vele a Gen Z-t: 82 százalékuk látott legalább egy filmet moziban az elmúlt 12 hónapban. A mai tizen-és huszonévesek mellett szól viszont az is, hogy látogatásonként többet költöttek ételre és prémium vetítésekre. 

A Z generációról és a millenniumiakról is elmondható, hogy gyakrabban tértek vissza a többieknél, átlagosan évente körülbelül hét látogatást tettek a moziban, megelőzve ezzel az X generációt, akik lebontva 6,1-szer, valamint a boomereket, akik 5,7-szer mentek moziba. Nem mellesleg pedig a miértek sem egyeznek. 

A felmérés szerint a Gen Z számára a moziba járás elsősorban közösségi program, vagyis nem egyszerűen egy film miatt mennek, de azért is, mert ki akarnak mozdulni otthonról, találkozni akarnak a barátaikkal, és fontos nekik az a közös élmény, amit egy nappali vagy telefonkijelző egyszerűen nem tud visszaadni. A millenniumiak esetében az indoklás inkább a „napi mókuskerékből való elmenekülés” volt, míg az X generáció azzal magyarázta azt, hogy alig jár moziba, hogy kevés a jó film, az otthoni filmezési lehetőségek pedig egyre csak bővülnek. 

És még egy kis érdekesség: a mozilátogatók 76 százaléka tervezi, hogy május és augusztus között megnéz egy filmet a mozikban, a lista élén pedig a Toy Story 5 áll, ezt követi a Pókember: Vadonatúj nap, Az ördög Pradát visel 2, az Odüsszeia és a Horrorra akadt 6.

Borítókép forrása: Pixar