Spártaiak, mi a mesterségetek? – Előzménysorozatot kap a 300
Készül az előzménysorozat és ha a Warneren múlik, akkor Zack Snydert is visszacsábítják a rendezői székbe.
Készül az előzménysorozat és ha a Warneren múlik, akkor Zack Snydert is visszacsábítják a rendezői székbe.
Jon Turteltaub rendező elárulta, hogy már elkezdték írni a forgatókönyvet és több mint valószínű, hogy a harmadik rész tényleg összejön.
A Bloober Team által fejlesztett Silent Hill 2 remake két mellékszereplője is igencsak máshogy néz ki az eredetihez képest.
Véget ért a forgatás, érkeznek szépen a képek – először láthatjuk például James karakterét élőszereplős formában.
Nincs már messze a The Final Shape megjelenése, most pedig kiderült, hogy PC-n bőven kell neki majd a hely.
Egy mesterséges intelligenciára szakosodott cég olyan streaming-platformot akar indítani, amin mi magunk alkothatunk sorozatokat.
Júniusban viszont új Metal Gear Solid 3 Remake trailerre számíthatunk!
A Grinding Gear Games ARPG-je is tiszteletét tette a State of Play-en, a konzolos verziók bemutatása mellett pedig arra is fény derült, hogy mikor indul a kaland.
A már jó előre sejthető címek mellett természetesen újdonságok is voltak a legutóbbi State of Play során, melyek közül a Tipsworks Studio akció-RPG-je tűnik az egyik legjobbnak.
A Nacon végre felfedte a 2020-ban bejelentett versenyzős játék végleges megjelenési dátumát.
Ríviai Geralt legnagyobb kalandjait már láthattuk, viszont most egy olyan tárulhat elénk, ami újdonság lehet a legnagyobb fanoknak is.
Az adatbányászoknak köszönhetően megérkezett az első kép a Modern Warfare 3-ba és a Warzone-ba érkező Fallout tartalmakról – nem igazán ájultak el tőlük a játékosok.
A Circana nemrégiben közzétette, hogy melyek voltak a legkelendőbb játékok az Egyesült Államokban az előző hónapban, az első helyet pedig a Shift Up alkotása szerezte meg magának.
A The Hollywood Reporter jelentése szerint Ángel Manuel Soto felel majd a Universal Pictures és a Square Enix adaptációjáért, amely már hosszú évek óta kering a levegőben.
A STALKER 2 még mindig az első ötben, az első helyet viszont egy különleges cím szerezte meg magának.
Elborult filmben lesz látható a két legendás színész, és már az sem titok többé, mikor!
A roll-up egy igazán látványos, hatékony és egyben praktikus reklámeszköz, amely akár egy kis helyen is egyszerűen felállítható, és ha nincs rá szükséged, akkor pedig egyszerűen összecsukható, és táskában szállítható.
Több mint félórás adással készül a Sony, amiben többek között a tavalyi év sikerjátékának kiegészítője is szerepelhet.
Május 28-a óta ismét egymásnak eshetnek a Warner Bros. ikonikus karakterei, a Player First Games pedig felettébb elégedett lehet a számok láttán.
Szokás szerint befutottak a streaming szolgáltató előző heti nézettségi adatai, melyekből kiderült, hogy filmek terén az Atlas vitte a prímet, sorozatos fronton pedig A Bridgerton család tarolt.
A LEGO egyszerre két témát dolgoz fel: terítéken az Ocarina of Time és a Breath of the Wild!
A CD Projekt RED legújabb pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy már senki sem dolgozik a 2020-ban megjelent akció-RPG-n – annál többen munkálkodnak viszont az új The Witcher-játékon.
Az Amikor leszáll az éj a magyar mozikba is befut, méghozzá néhány napon belül – szinkronos előzetes érkezett.
A Ubisoft üdvöskéje ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de ettől még adhatunk neki egy újabb esélyt.