TippmixPro CS2 Masters: most sem jött össze a bajnoki cím a Spiritnek, ismét meglepték a csapatot
Véget ért a tavaszi TippmixPro CS2 Masters, találkozunk az ősszel. Ki tudja, talán még egy-két meglepetés is befér majd a receptbe.
Véget ért a tavaszi TippmixPro CS2 Masters, találkozunk az ősszel. Ki tudja, talán még egy-két meglepetés is befér majd a receptbe.
A tűz és jég dala kötetek szerzője úgy véli, a legtöbb író és producer valamiért a sajátjává akarja tenni a kiszemelt művet, az esetek többségében viszont csak rontanak rajta.
Eddig csupán Daniel Craig visszatérése volt megerősítve a 2025-ben érkező Wake Up Dead Man: A Knives Out Mystery kapcsán, most azonban két új név is bekerült a kalapba.
A Konami bejelentette, hogy május végén kerül sor a második Silent Hill Transmissionre, melynek keretében a készülő játékokra és az új filmre is vethetünk egy pillantást.
Ali Abbasi filmje nemrég a cannes-i világpremierjén szó szerint sokkolta a közönséget – és Trump ügyvédeit is.
Az iPhone-felhasználók AI-generált emojikat és minden eddiginél sokrétűbb alkalmazás-testreszabást kaphatnak.
Daniel Richtman szerint új írót keresnek a Marvel Studios 2025-ben érkező filmjéhez, ám ez állítólag nem befolyásolja majd a forgatás menetét.
Már az indulás óta vártak a játékosok arra, hogy ne legyen kötelező az online kapcsolat, az Inflexion Games pedig teljesítette is az ígéretét.
Közeleg a Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutants Unleashed megjelenése és már tudjuk, mi rejtőzik a spéci kiadásokban!
Rendkívül erős thriller, ami a horrorfilmekre szakosodott Blumhouse jóvoltából jöhetett össze – mégis alig ismeri valaki.
Az RTS Tactical Warfare olyasmi, mintha a legendás játéksorozat szellemi örököse lenne.
A megbízható informátor, billbil-kun szerint heteken belül leleplezhetik a Team Asobi következő projektjét, amely a stúdió eddigi legambiciózusabb címének ígérkezik.
A Steamnek hála most egészen a hónap végéig ingyen pattanhat a kosárba a 4X műfaj kedvelőinek szóló Warhammer 40,000: Gladius - Relics of War.
Az Uvalde-i tragédia második évfordulóján két perre is fény derült, melyek közül az egyiket a fegyvergyártó, a másikat pedig az Activision Blizzard ellen nyújtották be.
Az 1.003-as update-nek köszönhetően bárki felmérheti a főellenfelekkel szembeni felkészültségét, siker esetén pedig nem is marad el a jutalom.
George Lucas a cannes-i filmfesztiválon beszélt arról, hogy a stúdiók ma már szinte csak a régi dolgokat veszik elő újra, mivel az eredeti ötleteket nehezebb eladni.
George Miller nemrég azt nyilatkozta, hogy a 2015-ös játék teljesen mellément, viszont a stúdió alapítója szerint ez egyszerűen ostobaság.
After the Hunt címen készül Luca Guadagnino következő alkotása, ami egy egyetemi tanárt állít a cselekmény középpontjába.
A Black Ops 6 ugyanúgy megjelenik majd PS4-re és Xbox One-ra, ahogy a jelen generációs konzolokra és PC-re is.
A mindGAME adataiból megtudhattuk, hogy mi a népszerű közösségi platform leginkább felkapott videójátéka – egy nálunk kevésbé ismert alkotás végezte a lista élén.
A korábban csak Year Zero munkanéven futott projekt hamarosan felfedi magát – és úgy néz ki, középkori settinget kapunk.
Az A Sacrifice című filmben Eric Bana és a Stranger Thingsből ismert Sadie Sink játszanak – megjött az első előzetes.
A Westworld és a Batman sztárja lényegében csak megismétli a szerepét, ezúttal élőszereplős formában.
Kilenc év telt el a játék megjelenése óta, viszont az új film megerősíti, hogy a kánon része a 2015-ös Mad Max.