• Ingyenes Steamen a Warhammer 40,000: Gladius – Relics of War
  • A Proxy Studios 2018-ban megjelent 4X stratégiája
  • Amelyben a  négy ikonikus Warhammer-frakció egyikét irányítva kell helytállnunk
  • Egészen május 30-ig él az ajánlat

Az Epic Games Store-nak köszönhetően közelebbről is megismerkedhettünk már az ingyenjáték fogalmával, de persze nem ez az egyetlen digitális áruház, amely ajándékokkal kedveskedik a felhasználóknak. Bizonyos időközönként a GOG és a Steam is adakozó kedvében van, jelenleg pedig épp a Valve boltjában lehetünk gazdagabbak egy nagyszerű stratégiai játékkal, melynek a Warhammer 40,000 világának kedvelői fognak a leginkább örülni.

Ezúttal ugyanis a Proxy Studios 2018-ban megjelent 4X alkotása, a Warhammer 40,000: Gladius – Relics of War kerülhet ingyenesen a kosárba, amely már csak azért is érdemes lehet a figyelemre, mert ez volt az első olyan játék, amely a Warhammer világát vegyítette a leginkább a Civilization-széria által képviselt zsánerrel. A Slitherine kiadásában készült programban a négy ikonikus frakció (Astra Militarum, Space Marines, Orkok, Necronok) egyikeként kell helytállnunk a véletlenszerűen generált világokban, építkezéssel, hadsereg felállításával és technológiai kutatásokkal megalapozva a győzelmet. A játéknak ugyan vannak kisebb gyermekbetegségei (pláne a műfaj nagyjaihoz viszonyítva), de összességében nézve Steamen is kifejezetten jó a megítélése, szóval ha a Warhammer univerzumában is szeretnéd átélni a "csak még egy kört!" érzést, de eddig még nem volt alkalmad bezsákolni a Relics of Wart, ERRE tessék, az ajánlat egészen május 30-ig, helyi idő szerint este 7 óráig él.