• Heteken belül leleplezhetik az új Astro Bot-játékot
  • Legalábbis a megbízható informátor, billbil-kun szerint
  • Állítólag ez lez a Team Asobi eddigi legnagyobb játéka

Mivel nyakunkon a Summer Game Fest, nagyjából borítékolható, hogy hamarosan a Sony háza tájáról is érkezik majd néhány bejelentés, mert bár idén ugyan nem kapunk nagyobb kaliberű PlayStation 5 exkluzív címet, egyik belsős stúdió sem héderezik, szóval biztosan lenne miről beszélni. Már áprilisban felmerült, hogy idén futhat be a következő Astro Bot-játék (a DualSense kontroller képességeit bemutató Astro's Playroom ugyebár mindenkinek járt a PlayStation 5 mellé), ezt pedig most a neves bennfentes, billbil-kun is megerősítette, hozzátéve, hogy két héten belül meg is mutathatja magát a Team Asobi eddigi legambiciózusabb projektje.

astro-bot-playstation-5-sony.jpg

A már számtalanszor bizonyított bennfentes szerint a következő 15 napban kerülhet sor a leleplezésre, az állítólag simán csak Astro Bot névre hallgató program pedig sivatagi környezetet fog kínálni, és egy új (természetesen robot) karaktert állít a középpontba. Kiderült továbbá (legalábbis nem hivatalosan), hogy a platformer csak PlayStation 5-re fog befutni, így kihagyja a PS VR2-t, a Team Asobi 2021-es álláshirdetései alapján pedig ez lesz a cég eddigi legnagyobb játéka, szóval akik szeretik ezt a világot, azok már most dörzsölhetik a tenyerüket.