• George Lucas a filmipar jelenlegi helyzetéről beszélt
  • A Star Wars atyja szerint a stúdiók már nem igazán tudják, mi fán terem az eredetiség
  • Így inkább a régi ötleteket hasznosítják újra

A Star Wars előzménytrilógiájának első két epizódja (Baljós árnyak, A klónok támadása) ugyan finoman szólva sem sikeredett túl jól, ám ettől még tagadhatatlan, hogy a május 14-én már a 80. életévét betöltő George Lucas univerzuma megkerülhetetlen része a filmtörténetnek, hiszen 1977-ben indult világhódító útjára, és még ma is sokmilliós rajongótábort tudhat magáénak. A legendás írót/rendezőt a cannes-i filmfesztiválon kapta mikrofonvégre a francia Brut csapata, a beszélgetés során pedig azt is megkérdezte a riporter, hogy szerinte miként fest majd a mozi tíz év múlva.

„Ugyanúgy, mint most. Jelenleg ugyanis úgy áll a dolog – és ez a streaming keretében valószínűleg jobban megfigyelhető, de a nagyjátékfilmek esetében is ugyanez a helyzet –, hogy senki sem tudja, mit kell csinálni” – mondta a portálnak. „A történetek, amiket mesélnek, csupán régi filmek. [...] És ez nem csak a filmekben van így, hanem szinte mindenben, lényegében megszűnt az eredeti gondolkodás” – tette hozzá, aláhúzva, hogy egy friss, korábban nem látott ötletet ma már sokkal nehezebb eladni a nagyobb stúdiók körében – Francis Ford Coppola erről elég sokat tudna mesélni a Megalopolis kapcsán. Kissé ironikus módon egyébként pont a Star Wars a legjobb példa erre a felvetésre, hiszen mióta 2012-ben a Disney bekebelezte a messzi-messzi galaxist (potom 4 milliárd dollárért kelt el a Lucasfilm), azóta született egy eredetiséget még csak nyomokban sem tartalmazó új trilógia, két olyan spinoff, ami szintén a Skywalker érában kapott helyet, valamint számos sorozat, melyek túlnyomó része régebbi karaktereket (Obi-Wan Kenobi, Boba Fett, Ahsoka) állított a cselekmény középpontjába.