A Sötét Hely visszavár – Elkészült az Alan Wake 2 magyarítása
A hétvégén megérkezett a Remedy legutóbbi üdvöskéjének magyar fordítása, hála Evinnek.
A hétvégén megérkezett a Remedy legutóbbi üdvöskéjének magyar fordítása, hála Evinnek.
A Cirit alakító Freya Allan szerint Liam Hemsworth mindent megtesz annak érdekében, hogy remek Geralt legyen, éppen ezért reméli, hogy a nézők adnak majd neki egy esélyt.
Május 4-e alkalmából ismét nagyvászonra költözött a jól ismert történet, a lépés pedig felettébb kifizetődőnek bizonyult, hiszen George Lucas sci-fije a második helyen végezte a tengerentúlon.
A The Boys spinoff sorozatának producerei egy közleményben adták a rajongók tudtára, hogy keresnek-e másik színészt Andre Anderson szerepére.
A Sony korábbi döntése miatt nem kevesebb mint 177 országban vált volna elérhetetlenné az év egyik legsikeresebb játéka, így a cég inkább kukázta az ötletet.
A Shadow of the Erdtree lesz az Elden Ring egyetlen DLC-je, viszont a játék ezen túl is kaphat második részt.
Nem meglepő módon a Valve hordozható PC-jén is új erőre kapott a Bethesda posztapokaliptikus RPG-inek népszerűsége, hála az Amazon fantasztikus adaptációjának.
A Fallout 76-ot már 2008-ban is megemlítették a Fallout-univerzumban, ahogy azt most valaki képpel bizonyította.
Nyár végén végre megkapjuk az első nyílt világú Star Wars-játékot, a Ubisoft mostani munkásságát figyelembe véve azonban felmerülhet a kérdés, hogy mit is várhatunk Kay Vess kalandjától.
A BioWare 2003-ban megmutatta, hogy a Skywalker-família nélkül is van élet a messzi-messzi galaxisban, mi pedig nem lehetünk elég hálásak ezért a lépésért.
Vérben és belsőségekben gazdag képsorok érkeztek az Amazon sikersorozatának júniusban kezdődő új szezonjához, amelyben a szuperképességek mellett a politikának is nagy szerep jut.
A fejlesztő Ninja Theory a játék megjelenéséhez közeledve megosztotta a minimum, közepes, ajánlott, és nagyon magas beállítások gépigényét.
Star Wars karakterek és tárgyak lepték el a Battle Royale-t, a Rocket Racing-et, a LEGO Fortnite-ot, és a Fortnite Festival-t is!
Az utolsó előtti állomásra érve sem adják meg magukat az Országos Gaming Expo konzoljai és számítógépei, így bárki belevetheti magát a virtuális kalandokba.
Micimackó, Hamupipőke és Mickey egér közkinccsé vált státusza elképesztő crossovereket képes szülni.
Három éve tologatják és tesztelgetik, most viszont kapott egy friss megjelenési dátumot a Ubisoft ingyenes lövöldéje.
A Savage Hunt egy olyan film lesz, amiben mellőzik a CGI használatát és egy valódi medvével forgatnak le minden jelenetet.
Hivatalos kép érkezett a rémségről, aki a legújabb filmben fogja a frászt hozni a gyanútlan legénységre.
A nyugat királynője sem marad ki a mókából, avagy Magyarország legrégibb városa is megnyitja a kapuit az Országos Gaming Expo előtt.
Május 15-én érkezik a következő nagy update, ami rengeteg hasznos javítást és kiegészítést hoz magával.
George Miller elárulta, hogy épp átdolgozzák forgatókönyvvé a szkriptet, amiből a következő fejezet lehet.
A Ubisoft bejelentette, mikor jelenik meg az Assassin's Creed Mirage iOS változata.
Érdekes adat látott napvilágot a szigetország és a Grand Theft Auto VI viszonyáról.
A Stranger Things ötödik évadának spoilerei olyan durvák, hogy a szereplők senkinek nem beszélhetnek róluk.