Amir Satvat gyűlölködő és antiszemita kommenteket kapott, miután díjat vett át a TGA-n
Az úriember évek óta nagy erőfeszítéseket tesz a munkanélküli fejlesztők megsegítése érdekében.
Az úriember évek óta nagy erőfeszítéseket tesz a munkanélküli fejlesztők megsegítése érdekében.
Habár még semmi biztosat nem tudni Tom Holland következő Pókember-filmjéről, a pletykálás már elkezdődött.
Habár a világ több pontján is egy hét telik majd el a két film bemutatója között, Amerikában egyszerre érkeznek, szóval minden bizonnyal nagy összecsapás várható.
A népszerű szuperhősök főszereplésével készült free-to-play videójátékra sokan ráfüggtek, a pontos számokat tegnap közölték a fejlesztők.
A teljes Superman trailer holnaptól látható!
Bár sokan reménykedtek benne, hogy nemsokára érkezik Miles Morales következő kalandja, úgy tűnik, hogy a projekt még tényleg korai fázisban van.
A kiadásért felelős CI Games vezérigazgatója felettébb jó hírekkel szolgált a Hexworks nagysikerű akció-RPG-jének második részével kapcsolatban.
A sokszor bizonyított ipari bennfentes, Jez Corden szerint jövőre számos olyan program költözhet a Microsoft konzoljaira, ami korábban csak PlayStationön és PC-n volt elérhető.
Egy adatbányásznak köszönhetően kiderülhetett, hogy Killzone crossovert kap az idei év egyik legnagyobb sikere, a Helldivers 2.
Kigurult az Update 2 a MachineGames műhelyéből, az új frissítés pedig egy valódi megváltás azok számára, akik a Microsoft masináján nyüstölik a Fiatalúr nagy kalandját.
A CD Projekt RED egy interjú során beszélt arról, hogy mekkora bejárható területre számíthatnak a rajongók, emellett pedig a küldetések számára is kitértek az alkotók.
A karakter hosszú éveken keresztül viselte kívül a gatyát, így ez lett a klasszikus ábrázolása, de ez élőszereplős formában nem feltétlenül mutat jól.
Ha a like-dislike arányt nézzük, akkor elég nagy bajban van a The Last of Us és az Uncharted fejlesztőcsapata, egyelőre ugyanis nagyon nem sikerült meggyőzni az embereket.
A készülő űreposz történetére a döntéseink mellett az időeltolódás is komoly kihatással lesz.
Újabb videójátékos univerzumokkal bővül a Love, Death & Robots alkotóinak Prime Videón elérhető antológia sorozata, bár egyelőre kérdéses, melyek a kiszemelt címek.
A James Gunn-féle Acélember-mozi 2025 egyik legvártabb filmje, és hamarosan megkapjuk belőle az első ízelítőt is.
Egy ideig úgy állt a dolog, hogy a színész örökre végez a szereppel, de aztán csak meggondolta magát.
A 250 millió dollárból készült karácsonyi akciószösszenet nem érdekelte a közönséget a mozikban, streamingen viszont annál inkább.
A Sony bizonytalan időre elhalasztotta Miles Morales következő kalandját, és egy friss jelentés szerint erre nyomós oka volt.
Nemrég megtudtuk, hogy a Nightreign egy kooperációs roguelike-játék lesz - egy meglepő megszórítással.
A mászás különböző típusait aszerint különítjük el egymástól, hogy mire akarunk mászni. Általában mesterségesen kialakított körülmények között másznak a sportmászók, de igen kedvelt a szabadtéri hegy- vagy az alpesi mászás is.
A japán kiadó nagy meglepetést okozott az idei TGA-n, de ha minden igaz, bőven lesznek még további izgalmak.
Az utolsó szezon munkálatait több tényező is megnehezítette, de végül mégis tető alá hozták az epikus befejezést.
Az 1870-es években indult útjára egy olyan lábbeli márka, amely mára a tartósság, kényelem és időtálló megjelenés szinonimájává vált. Az évtizedeken át tartó folyamatos technikai fejlesztések olyan minőséget hoztak magukkal, amely minden egyes pár cipőben és bakancsban tükröződik.