Hivatalos: jönnek a Heavy Rain, a Beyond és a Detroit Steam-verziói, ingyenes demót is kaptak
A Quantic Dream bejelentette, hogy június 18-án jönnek a Steam-verziók.
A Quantic Dream bejelentette, hogy június 18-án jönnek a Steam-verziók.
A Beyond: Two Souls egy ideje elérhető PC-re is, hamarosan pedig már nem csak az Epic Store kínálatában tudjuk majd megvenni.
A Valve már 2018 óta készíti a Steam Kínára optimalizált kiadását, melynek most a jelek szerint elérhetővé vált az alfa verziója.
A Steamen épp le van árazva minden, ami Serious Sam, így pár euróért bőségen be lehet vásárolni a remek FPS-ből.
A tavalyi év egyik leghangulatosabb játéka, a 2001: Űrodüsszeiát megidéző Observation immár Steamen és GOG-on is elérhető.
A Serious Sam 4 hárpiáinak a játékban nem látszik a melle, ez pedig a jelek szerint több rajongónál is kiverte a biztosítékot a Steamen.
A Sea of Thieves steames verzióját jó ideje belengette már a Microsoft, most pedig kiderült, mikor érkeznek a kalózok a Valve áruházába.
A Gwent egy ideje már megjelent, de a Steam kínálatából hiányzott, legalábbis eddig, a CD Projekt RED most ugyanis orvosolta a problémát.
Megjelent a Journey's End, ez pedig a játékosszámon is érződik.
Újabb ajándék játék a hétvégére: a The LEGO NINJAGO Movie Video Game is ingyen vihető, méghozzá a Steamről.
Új funkcióval bővült nemrég a Steam, mely szolidan, mégis határozottan megmondja, mivel lenne érdemes játszanunk legközelebb.
Újabb nagyszabású játékot tettek ingyenessé a mostani hétvégére a Steamen a Conan Exiles képében.
Nagyon úgy tűnik, hogy idő előtt kiderült a Steam nyári vásárának időpontja, ez alapján megérheti még pár hónapig spórolni.
A Steamen most nagy akcióval vihető a digitális áruházban elérhető összes Call of Duty, így a teljes széria is megúszható 200 ezer alatt.
A cyberpunk kapcsán, először aligha platformer címek fognak eszünkbe jutni, pedig a Ghostrunner alapján a két műfaj nagyon megy egymáshoz.
A Steam adatbázisában felbukkant a Yakuza: Like a Dragon, így valószínűsíthető, hogy PS4 mellett PC-re is meg fog jelenni.
Megjelenési dátumot kapott a The Shady Gentlemen játéka.
A Steam- és a GOG-verzió is újból online multiplayert kapott, sőt, az EA a cross-play-t is lehetővé tette.
Közel egymillióval nőtt meg a VR-felhasználók száma a Steamen a Half-Life: Alyx megjelenését követően.
Ingyenes hosszú hétvégével várják a játékosokat a Steamen.
A Steamen egészen hétfő estig ingyenesen játszható az F1 2019.
Bár eddig is lehetett sejteni, az Ubisoft most megerősítette, hogy az Assassin’s Creed Valhalla a Steamet elkerüli megjelenéskor.
A mai napon debütál a Gears of War stratégiai mellékhajtása, a Gears Tactics, mely már most hatalmas népszerűségnek örvend a Steamen.
Az Alien-nap örömére hatalmas leárazással vihető az Alien: Isolation a Steamen, egész pontosan kevesebb, mint két eurót kérnek érte.