Biztos, hogy jó ötlet egy FPS-nézetes Indiana Jones-játék?
Az Indiana Jones and the Great Circle még idén megjelenik, viszont már most kisebb felháborodást keltett, hogy FPS lesz.
Az Indiana Jones and the Great Circle még idén megjelenik, viszont már most kisebb felháborodást keltett, hogy FPS lesz.
Thor testvére tipikus gonosztevőként kezdte, az évtizedek azonban sokat árnyaltak a képen, a Vad Virágok kötete pedig ezt az utat foglalja össze.
A Gloriát alakító Sofía Vergara szerint korai lenne még egy esetleges reboot, emellett pedig azt is elárulta, hogy a színészek még mindig tartják egymással a kapcsolatot.
Óriási sikert aratott a Pocketpair nemrégiben megjelent túlélőjátéka, egyesek azonban úgy vélik, hogy a fejlesztők lopott ötletek alapján alkották meg a lényeket.
A 343 Industries bejelentette, hogy nem kap több szezont a program többjátékos módja, helyette sűrűbben érkező újdonságokra számíthatnak a rajongók.
A Steam Beta keretében már elérhető a játék 1.9.47.0-es frissítése, egy Reddit felhasználó pedig megmutatta, milyen változásra számíthatunk a bevilágítást illetően.
Jacob Elordi a The Tonight Show starring Jimmy Fallon során viccelődött azzal, hogy ha nem kezdődik meg időben a forgatás, az alkotóknak elő kell húzniuk a Benjamin Button kártyát.
A legtöbben csak úgy ismerik, mint Sex Machine az Alkonyattól Pirkadatig-ból, pedig Tom Savini a horror reneszánsz embereként a boomerek legendája: színész, rendező és kaszkadőr, de mindenekelőtt zseniális maszkmester, akinek rengeteg hátborzongató szörnyet köszönhetünk.
A Derceto Manor visszatér a márciusban érkező remake-ben és most újra megcsodálhatjuk, milyen szépen újították fel.
Érkezik Dogpool és Wade Wilson több alternatív változata – vadonatúj forgatási képek láttak napvilágot.
A Withering Rooms konzolos megjelenést kap, amihez most érkezett egy hangulatos kedvcsináló előzetes.
Kiderült, hogy pontosan melyik két film között fog játszódni Indy legújabb, a világot átszelő kalandja.
Májusban farol be a mozikba A kaszkadőr című akcióvígjáték, aminél ahol csak lehetett, mellőzték a digitális trükköket.
Immár hivatalos, hogy elkaszálták A légikísérőt, amit eleve limitált szériának terveztek, később azonban mégis érkezett hozzá egy második fejezet.
Elképesztő rajtot produkált a Pocketpair egzotikus lényekkel megfűszerezett túlélőjátéka, a felhasználók rohamát azonban a szerverek is megérezték.
Az új expanziót leleplező bemutató keretében azt is felfedte a ZeniMax Online Studios csapata, hogy hányan ugrottak eddig fejest a lassan tíz esztendős MMORPG-be.
A Box Office Pro előrejelzése szerint a Sony Pókember-univerzumának következő állomása még a Jared Leto nevével fémjelzett mozinál is rosszabb nyitányt produkálhat a tengerentúlon.
A Deadline úgy tudja, felpörögtek kissé az események a Maxra készülő adaptáció körül, a kiválasztott írók ugyanis már elkezdhették felvázolni az elképzeléseiket a Warner Bros. Television számára.
A kerítés anyagának megválasztása nemcsak az épület, a környezet esztétikus, stílusos megjelenése szempontjából lényeges, hanem az élettartam, a karbantartási igény szempontjából is meghatározó.
Az új Wolfenstein-játékok alkotói elrejtettek egy fontos képkockát az Indiana Jones and the Great Circle bemutatójában, a rajongók pedig most nem győznek találgatni.
Nyolc év és nagyjából 3000 dal után véget ér a játék támogatása, méghozzá elsősorban a Fortnite Festival miatt.
David Fincher klasszikusa a mai napig hatással van rengeteg filmre és sorozatra egyaránt – Issa López rendezése sem kivétel ez alól.
A cég elnöke arról beszélt egy tavaly tartott kérdezz-felelek során, hogy a jövőben kevesebb címmel kívánnak előállni, cserébe kellően diverz lesz a felhozatal.
Három elveszett pálya szerepel a Remastered kiadásban, amik eredetileg benne lettek volna az alapjátékban – egy igen durva ijesztgetéssel.