A Fűrész producerei már bánják, hogy túl korán ölték meg John-t
Az új rész producerei szerint nagy hiba volt, hogy a franchise-ban ennyire korán megölték John Kramer-t.
Az új rész producerei szerint nagy hiba volt, hogy a franchise-ban ennyire korán megölték John Kramer-t.
Az Insomniac Games újabb információkat árult el arról, hogy miként tudjuk a legapróbb részletekig beállítani a kihívás-faktort a játékban.
A 2.0 és Phantom Liberty az utolsó nagy frissítések a játékhoz, Gabe Amatangelo szerint pedig ezek után koncentrálhatnak a folytatásra.
Greg Nicotero (The Walking Dead) maga készítette a legújabb skint az ikonikus sorozatgyilkoshoz.
Három évvel a megjelenést követően az Embracer Group kihúzta a dugót, így a Marvel's Avengers-t már senki nem dobhatja többé a kosarába.
Az Undead Labs egyik alkalmazottjának Art Station profilján közzétett információk alapján nem mostanában kapjuk kézhez a 2020-ban bejelentett zombis túlélőjátékot.
Lassan húsz hónapja, hogy megjelent a zombis akció-RPG, ám a lengyel csapat még így is számos újdonsággal igyekszik majd kedveskedni a játékosoknak.
Végre kiderült, hogy mikor fut be az 1999-ben megjelent botrányjáték vérfrissített verziója, amelyben ismét a brutalitás és a káromkodás kapja a főszerepet.
Egy első napos megjelenés is landol majd az előfizetéses szolgáltatás könyvtárában, ráadásul olyan címről van szó, ami PC-n már elég nagy sikert aratott a játékosok körében.
A kártyalapok segítségével vívott csaták ötlete ugyan nem újkeletű, ám mindig öröm, ha kis hazánk fejlesztőitől érkezik egy efféle próbálkozás.
Dan Harmon úgy érzi, hogy a sorozat előtt továbbra is fényes jövő áll és a Simpson családhoz vagy a South Parkhoz hasonlóan rengeteg évadot kaphat.
Már elérhető az első három rész a The Boys spinoffjából és bizony a készítők ezúttal sem hazudtolták meg magukat – a Gen V piszok véres lett!
A Phantom Liberty DLC ismét elhozta Keanu Reeves karakterét, de rajta kívül is akadnak sztárok, akik szerepeltek már játékokban.
Előfordulhat, hogy egyes PS5-konzolokon a Cyberpunk 2077: Phantom Liberty tönkreteheti a mentési fájlokat.
Nagyon úgy fest, hogy akár óriáskerékre vagy hullámvasútra is ülhetünk az Insomniac közelgő játékában.
A Titan minitengeralattjáró esete megrázta a nyilvánosságot, de egyesek máris úgy gondolták, hogy itt az ideje leforgatni belőle egy filmet.
A stúdió most épp a GTA Online új eseményének segítségével jelezte, hogy igen, készül a széria következő felvonása.
Egy bennfentes szerint már fejlesztés alatt áll az ikonikus horror franchise-on alapuló program, ami nagy eséllyel nem az aszimmetrikus multiplayer kategóriában fog indulni.
A CsabaParkba látogat el az OGEX Békéscsabán!
A Bethesda legújabb szerepjátékának rendezője egy podcast keretében árulta el a nagy titkot, ami persze teljesen evidens: nem muszáj felvenni az összes tálcát és ceruzát.
A vészharangot megkongató rajongók miatt a cég hamar tiszta vizet öntött a pohárba, ám sajnos ennek ellenére sem nyugodhatunk meg a projektet illetően.
Vadiúj képkockákat kaptunk a Macon Blair rendezésében készülő remake-ből, melyek mutatnak némi ízelítőt a mozi abszurd humorából.
A The Astronauts csapata szinte szentül hitt abban, hogy valami újat és frisset fog alkotni, a Witchfire pedig tényleg egy hardcore játékosoknak szánt ínyencségnek ígérkezik.
Ma jön a második, egyben utolsó selejtező az őszi szezonra. Le ne maradjatok róla!