Unreal Engine 4-en készül a harmadik Final Fantasy 7 Remake is, és ez egyáltalán nem baj
A Square Enix csodát művelt, amikor Unreal Engine 4-en újraálmodták a Final Fantasy 7-et. Kár lenne ebbe bárhogy is belerondítani!
A Square Enix csodát művelt, amikor Unreal Engine 4-en újraálmodták a Final Fantasy 7-et. Kár lenne ebbe bárhogy is belerondítani!
Véget ért a Skyscraper Live, a Netflix kétórásnak tervezett élő adása, amelynek keretében Honnold a világ 11. legmagasabb épületét mászta meg. Elképesztő izgalmaknak lehettünk szemtanúi!
Ezek voltak 2025 második felének legnézettebb Netflix-filmjei.
A Ubisoft hatalmas szervezeti átrendezése és az új üzleti stratégiája olyan elvárásokat helyez a legnagyobb IP-kra, hogy az már-már nevetséges.
A Netflix megosztotta azon filmek és sorozatok listáját, amik a legtöbb nézettséggel bírtak a tavalyi év második felében – Hawkins lakói helyett Wednesday Addams vitte a prímet.
Ben Afflecknek és Matt Damonnak volt már pár közös filmje, A nagy fogással pedig ismét bizonyították, hogy jól működik együtt a kémiájuk. Még ha a sztori összességében felejthető is lett.
A vállalat 2025-ös pénzügyi évre vonatkozó jelentéséből megtudhattuk, hogy továbbra sincs ellenfele a streamingszolgáltatásnak.
A Rainbow Six Siege évtizedes sikere után a Ubisoft ismét arra készül, hogy nagyot csavarjon a franchise-on. Ezúttal az XCOM-tól vettek leckét.
Minden idők legsikeresebb női sakknagymesteréről, aki nem mellesleg még magyar is, készített dokumentumfilmet a Netflix.
Négy nap után jött a mentőöv a Microsofttól.
A streamingszolgáltató igyekszik úgy alakítani a történeteit, hogy belekalkulálja azt is, hogy nem figyelsz.
A Deck Nine és a Square Enix végre hivatalosan is bejelentette, hogy mikor mutatják be a következő részt – és ez már nincs is messze!
Hwang Dong-hyuk ezúttal is játszik, csak most nem gyerekjátékokkal, hanem a szerencsejátékokkal.
A Free Solo sztárja nem mindennapi mutatványra készül, ráadásul az egészet élőben követhetik azok, akiknek van Netflix előfizetésük.
Új befejezést nem kapott a Strenger Things, de egy dokumentumfilmet igen. Igaz, abban sincs sok köszönet.
Ha nem jött be a Stranger Things 5. évada, akkor most már lesz mire fogni, hogy hol csúszott el a Netflix legnépszerűbb sorozata.
Az immerzív simek aranykorát idézi ez az óriási odafigyeléssel készített pixeles RPG, a Project Shadowglass.
Így születik újjá a Rejtély Rt. a Netflixen.
Meglepő húzás, ám úgy tűnik egy különös multiplayer játékot készít a Wolfenstein stúdiója.
PUBG-t már csak nyomokban tartalmaz a felülnézetes Siege-nek tűnő PUBG: Blindspot. Hamarosan kipróbálhatjuk!
A Netflix hivatalosan is bejelentette, hogy 2026-ban ér véget az Andrzej Sapkowski művein alapuló fantasy sorozat.
Valamilyen oknál fogva emberek tömegei hittek abban, hogy valóban létezik az 5. évad 9. epizódja, ezzel pedig sikerült is térdre kényszeríteniük a Netflixet.
Az egyik legnagyobb videójátékos legenda is könnyes búcsút vett a Netflix sikersorozatától, ami – mint kiderült – több nehézségen is átsegítette.
Kijött a streamingszolgáltató előző hétre vonatkozó nézettségi listája, melynek első helyén természetesen a Stranger Things utolsó szezonja található.