Újabb sikersorozatokkal lesz szegényebb az HBO Max
Az utóbbi időben a szolgáltatás kínálatából jó pár közkedvelt tartalom távozott, és ezek lehetnek a következők.
Az utóbbi időben a szolgáltatás kínálatából jó pár közkedvelt tartalom távozott, és ezek lehetnek a következők.
Újabb kedvcsinálót kapott a Ryu ga Gotoku sorozatának végre Japánon kívülre is ellátogató felvonása.
James Cameron nem ködösített. Az Avatar második felvonása pont olyan látványos és tartalmas, mint azt nyilatkozataiban felvázolta.
TeaserPlay csapata ismét alkotott, ezúttal viszont nem kell félni a csúnyán festő karakterektől, a főszerepet ugyanis az autók kapták.
Úgy fest, hogy Justin Roiland humora túlmutat a beszélő mordályokon, a játékban ugyanis helyet kapott egy 1994-es film is, amit teljes egészében végignézhetünk.
Az Avalanche Software nemrég bejelentette, hogy februárban csupán az új gépek tulajdonosai merülhetnek majd el a varázsvilágban.
A Metacritic közzétette azon alkotások listáját, melyek a legkevésbé nyűgözték le a szakmát 2022-ben – akadnak nagy reményekkel indult címek is.
Ari Aster harmadik rendezése merőben más lesz, mint az eddigi filmjei, ráadásul az eredeti cím is megváltozott.
Közeledik az év vége, ezzel együtt pedig megérkezett az idei Wrap-Up is, melynek köszönhetően kiderül, hogy hány órát töltöttünk a Sony konzoljának társaságában.
Egy rajongó a Media Molecule programjában alkotta újra az Év játéka díjas alkotás egyes helyszíneit – a végeredmény lenyűgöző lett.
Még egy utolsó szerepjáték belefért az idei évbe a Free League felhozatalából, erre ráadásul nemigen lehet panasza a rajongóknak.
Rhea Seehorn elmondta, hogy szeretne minél több közös projektet a nagysikerű sorozat stábjával, köztük természetesen Bob Odenkirkkel.
A játék rendezője, Aramaki Takesi egy interjúban elmondta, hogy nem csupán a hardveres limitációk miatt döntöttek az előző generáció kihagyása mellett.
A The Game Awards során levetített előzetes ugyan ébresztett némi kétséget a rajongókban, de az IMDb listája alapján nincs miért félni.
A Prédán és az új Sikolyon túl is érdemes körbenézni az idei horrorfilmes kínálatban, ugyanis jobbnál-jobb alkotásokat kaptunk – ezek közül válogattunk össze nektek néhányat!
Megérkeztek az első tesztek a CD Projekt RED klasszikusának felújított változatából, és mindenki egyetért abban, hogy az amúgy is páratlan játék még tökéletesebb lett.
Ugyan hivatalosan egyelőre elég tág a játék várható megjelenése, de ez most alaposan leszűkülhetett.
A Starbreeze Studiosnak úgy fest sikerült kimásznia a gödörből, és szépen halad az új felvonás fejlesztése.
A River Raid negyvenedik születésnapján egyben az egyik első női játékprogramozó, hivatalosan microprocessor software engineer előtt is tisztelgünk.
Az Activision Blizzard felvásárlásának lezárásáért úgy fest a cég számos engedményre hajlandó lenne.
Hamarosan újabb közkedvelt sorozat köszönhet vissza új formában tele feltörekvő hősökkel és gonoszokkal.
A szokásos havi kínálaton kívül még néhány extra címet is bedobott a fa alá a Prime Gaming.
Az ünnepi hangulat a CD Projekt RED áruházát is elérte, melynek alkalmából egy kis meglepetéssel készült.
Már most elkezdhetjük konfigurációnk felkészítését a Housemarque nagysikerű alkotásának érkezésére.