Vannak felejthetetlen ajándékok – magyar horror érkezik a mozikba
Ezt a szülinapot soha nem fogják elfelejteni – ígéretes magyar horror rövidfilm kerül mozivászonra csütörtöktől.
Ezt a szülinapot soha nem fogják elfelejteni – ígéretes magyar horror rövidfilm kerül mozivászonra csütörtöktől.
A 2022-es TGA meglehetősen bizarr módon ért véget, ugyanis egy ismeretlen személy felment a színpadra, és Bill Clintont emlegette.
Óz földje felszabadulhat – parádés színészgárdával készül Gregory Maguire regényének két felvonásos filmadaptációja.
Több Honor telefon után most egy Honor órát kaptunk tesztre, amit természetesen a cég előző termékéhez, a Honor Magic Watch 2-höz mértünk.
A The Game Awards elő showja során hivatalosan is leleplezték a PS5 exkluzív játék régóta pletykált PC-s változatát.
Ugyan egy baki folytán már idő előtt kiderült, de így is nagyon örülünk ennek a fejleménynek.
A Conan Exiles alkotói a díjátadón megvillantották a közkedvelt univerzumban játszódó alkotásukat.
Hardvertesztjeink során már többször kihangsúlyoztuk, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen memóriával támogattok meg egy erősebb gamer konfigurációt. Most ezzel kapcsolatban készültünk számotokra néhány tippel.
Sok egyéb mellett a DC-rajongóknak is tartogatott némi meglepetést az idei The Game Awards.
Hosszú várakozás után végre megtudhattuk, hogy mikor fog befutni a sorozat következő része.
James Gunn cáfolta, hogy a produkciók kaszájára vonatkozó hírek mind igazak volnának, és a DC univerzum jövőjéről beszélt.
Az idei The Game Awards keretében arra is fény derült, hogy mikor számíthatunk a Naughty Dog felújításának átiratára.
A CD Projekt RED alkotásának kiegészítője is megmutatta magát az idei The Game Awardson.
Flanagan hivatalosan bejelentette, hogy adaptálja Stephen King Clint Eastwood-westernek és A Gyűrűk Ura inspirálta regénysorozatát.
A játékmenetbe is betekintést engedő kedvcsinálót kapott az igazán ígéretesnek festő soulslike is az idei díjátadón.
A Blizzard közkedvelt sorozatának várva várt folytatása végre megjelenési dátumot kapott.
Idén sem maradt el a szokásos év végi díjátadó, ami számos bejelentést és meglepetést tartogatott.
John Romero távozása után az id Software előtt állt a feladat, hogy elkészüljön a folytatás, amiből azonban majdnem egy teljesen másik játék lett.
A kínosan részletes szivárgást követően hivatalosan is bemutatkozott Cal Kestis kalandjának folytatása.
Lezajlott az idei The Game Awards, amin a legnagyobb kérdés az volt, hogy Kratos, vagy a Tarnished viszi el a legrangosabb díjat.
Ugyan már a díjátadó előtt lebukott, de most hivatalosan is bemutatkozott Aloy kalandjának folytatása.
A díjátadót természetesen a Bandai Namco legendás verekedős sorozata sem hagyhatta ki.
A pletykák és szivárgások után most végre hivatalosan is bejelentésre került az új felvonás
Saját kézműves sör jelent meg a játékhoz a Striking Distance Studios és a Fieldworks Brewing Company meglepetésszerű együttműködésében.