Most akkor benne volt Mark Hamill A galaxis őrzői ünnepi különkiadásában?
Sokak szerint a legendás színész is szerepelt James Gunn őrült karácsonyi filmjében – Hamill a maga módján tisztázta a kérdést.
Sokak szerint a legendás színész is szerepelt James Gunn őrült karácsonyi filmjében – Hamill a maga módján tisztázta a kérdést.
Megkésve bár, de törve nem, végre eljutottunk odáig, hogy felfedezzük a magyar csapat alkotta, dínókkal és veszélyekkel teli szigetet.
A Capcom verekedős játéka Koreában már megkapta a korhatár-besorolást, ez alapján pedig könnyen lehet, hogy a fejlesztés a végéhez közeledik.
Néhányan már napokkal a megjelenés előtt kipróbálták a széria legújabb felvonását, a felvételek pedig szépen ki is kerültek a netre.
Sejthető volt, hogy nem áll túl jól a Crystal Dynamics játékának a szénája, de egy informátor szerint a dolgok rosszabbak, mint ami kívülről látszik.
Az LG egy igazi nehézsúlyú fenevaddal támogatta meg UltraGear elnevezésű, gamer monitoros termékvonalát.
A fejlesztők valamiért úgy gondolták, hogy a rajongók szeretnék ismét szemügyre venni a Netflix szériájának nilfgaardi páncéljait.
A 20 éve fejlesztés alatt álló Tamriel Rebuilt célja, hogy hozzáadja a játékhoz Morrowind szárazföldi részét, a mod pedig most két új kiegészítővel bővült.
Többször is szóba került már, hogy a komolyabb játékok mellett a könnyed fillereket is kifejezetten szeretjük, és a Scout! ilyen, méghozzá elég okos.
A játékban ólálkodó csalók jobbára csak bosszúságot okoznak, jelen esetben viszont mókás megoldást találtak arra, hogy feldobják a hibáktól hemzsegő alkotást.
A DALL-E nevű MI elképzete, hogy mi lett volna, ha a legendás színész nem Mace Windu, hanem a csipogó droid szerepét kapja – a végeredmény finoman szólva is bizarr.
Egyszerre mókás és szürreális az a nemrég érkezett mod, ami mindenki fejét összezsugorítja a Bethesda játékában.
Egy játékos meglehetősen bizarr jelenségbe futott bele a minap, ami bizonyítja, hogy néhány hiba egészen mókás képsorokat szülhet.
Ismét eltelt egy hét, így összeszedtük nektek, milyen játékok jelentek meg a magyar PS Store kínálatában.
Az Alyx történetét folytató ambiciózus mod végre mindenki számára elérhetővé vált – természetesen teljesen ingyen.
Ha valaki egy régebbi gépen kezdett bele a kalandba, jobb ha felkészül, hogy a mentésekkel ellentétben a teljesítmények nem vihetők át a jelen generációs konzolokra.
Még tart a Black Friday az online áruházban, melynek keretében újabb játék szerezhető be ingyen – borkészítők előnyben.
Agent 47-nek immáron egyedül kell rájönnie, hogy ki a megfelelő célpont – persze csak a Minilancer nevű mod telepítése után.
Micimackó után újabb mesehős került a célkeresztbe, ezúttal az ismert őzike története vesz még sötétebb fordulatot.
Kézműves már jóformán minden, a hamburgertől a lángosig, mert jól hangzik, és miért lenne ez másképp a sárkányokkal? Ja, hogy ők lángművesek? Az más!
Remekül haladnak a hónapokkal ezelőtt indult projekt munkálatai, de messze még az út vége.
Még október végén érkezett egy mod a játékhoz, ami a világ leglustább macskájára cseréli a főhőst – és nem csak őt!
Az Agony fejlesztője, a Madmind Studio közösségi finanszírozást keres új, történetközpontú horrorjátékukhoz, a Help Me-hez.
A Netflix meglepő bejelentést hozott, miszerint a Te 4. évadjának premierje a vártnál korábban lesz.