...a sebesült lovag még mindig elszántan markolta kardját. Repedezett páncélját valószínűleg csak a rengeteg alvadt vér tartotta már egyben (amit a dobozra ütött, tébetűs besorolás fekete mágiája nem engedett kifolyni). De a csata még nem ért véget: maradék energiáját egy utolsó varázslatra összpontosítva mélyet szippantott a mindent átható animés atmoszférából... hogy a rázúduló újabb golyózápor után kilehelje satnya kis algoritmus-lelkét. A holttesthez lépve Maya vállára vetette géppuskáját. Nagyon erősen próbált bűntudatot érezni a nem túl fair küzdelem miatt, de még mindig az a fránya déja vu kavargott benne. Valami Felhőről kezdett el fantáziálni, az égre nézve azonban nem látott mást, csak egy távoli kontinenst. Sebaj -- gondolta, és sarkon fordult --, legalább a hajam kék.