A játékban a világ több tájára is ellátogathatunk, beleértve a nyugati frontot. Ezeken a helyeken intenzív csatákat vívhatunk és olyan járműveket vezethetünk, amilyeneket eddig még sosem, legalábbis a Battlefield történetében: bombázókat, lovakat, könnyű és nehéz tankokat, kétfedeles vadászgépeket, sőt, még csatahajót is!

Kulcsfontosságú szerepet kapott a rombolás és a csapatjáték, de persze magányos farkasként is élvezhetjük a Battlefield 1-et. A kampányban több szerepet kap járművezetés, mint valaha, és fontos döntéseket is meg kell hoznunk.

Fegyverek és eszközök terén a felhozatal a szokásos: pisztolyok, géppisztolyok, géppuskák, lángszóró és király másodlagos fegyverek, például szurony. Természetesen mindez az első világháborúhoz igazítva. Emellett jelentős szerepet kap a gázmaszk, hiszen a harci gázok igen kedvelt fegyverek voltak az első világháborúban. A Battlefield 1 természetesen bétát is kapott, a próba pedig rekorderedményt hozott az EA-nak: több, mint 13 millió játékos próbálta ki az első világháborús lövöldét a premier előtt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!