Blair Witch

Blair Witch

A Blair Witch című horrorjátékban egy eltűnt gyerek után kell bemerészkednünk a retteget erdőbe, de ahogy azt a filmekből és a korábbi játékokból megszokhattuk, semmi sem fog simán menni, hiszen a rengeteget mindenféle kreatúra lakja, akik nem barátkoznak az emberekkel.

A fejlesztők korábbi munkáival, a Layers of Fear 1-2-vel ellentétben a Blair Witch-ben harcolhatunk is a lopakodás és a menekülés mellett. Egész pontosan, megvédhetjük majd magunkat. Ennek ellenére játékosként továbbra is sebezhetőek vagyunk, prédának érezhetjük magunkat.

A Blair Witch-ben vannak időhurkok is. Ezek azonban nem olyanok, mint például az Idétlen időkig című filmben, nem a móka, hanem a borzongás céljából kerültek bele. Ha változtatunk a dolgokon, az nem feltétlen fog javulást hozni, sőt esélyes, hogy minden sokkal rosszabb lesz.