• A Balir Witch-ben már harcrendszer is lesz
  • De továbbra is a védtelenség érzete dominál
  • Az időhurkok a félelemkeltés eszközei

A Layers of Fear 1-2-t jegyző Bloober Team új játékának, a Blair Witch-nek a bejelentése volt az E3 2019 egyik legkellemesebb meglepetése, ráadásul sok más játékkal ellentétben ennél nem csak egy trailert kaptunk, hanem a játékmenetet is megtekinthettük egy hosszabb videóban.

Most pedig újabb részlet derült ki a Blair Witch-csel kapcsolatban. Két fejlesztő, Barbara Kciuck és Maciej Glomb a Bloody-Disgusting-nak árulta el, hogy a játékban ezúttal harcolhatunk is a lopakodás és a menekülés mellett. Egész pontosan, megvédhetjük majd magunkat.

A fejlesztők ugyanis továbbra is azt akarják, hogy a játékos sebezhetőnek, prédának érezze magát, és mindössze egy kis változatosságot szeretnének vinni a játékmenetbe. Ez a megközelítés azonban még nekik is új, eddig a lopakodás és a menekülés terén szereztek tapasztalatokat.

A Blair Witch-ben lesznek időhurkok is, ezt tudjuk a trailerből. Ezek azonban nem olyanok lesznek, mint például az Idétlen időkig című filmben, nem a móka, hanem a borzongás céljából kerülnek bele. Ha változtatunk a dolgokon, az nem feltétlen fog javulást hozni, sőt esélyes, hogy minden sokkal rosszabb lesz.

balir-witch-combat.jpg