Február 27-én landol a Resident Evil Requiem, a Capcom pedig elkezdte beizzítani a hype-vonatot. Most egy játékot népszerűsítő élőszereplős előzetest is kiadtak, amiben Maika Monroe (Longlegs – A rém, Valami követ) játssza a főszerepet. „Az tetszett benne, hogy nagyon szívből jövő” – mondta a színésznő Entertainment Weekly-nek. „A történet, amit látsz kibontakozni, igazán szívszorító. Úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon érdekes és új módja ennek a videojátéknak a bemutatására.” Az élőszereplős kisfilmet alább megnézhetitek – de előre szólok, hogy ne számítsatok happy endre! Jó szórakozást!
A videó végén ez olvasható: „A gonosznak mindig is volt neve”. Ez – és maga az egész koncepció – egyértelműen utal arra, hogy a Capcom szakított a klasszikus értelemben vett zombikkal. A játék rendezője nemrég megerősítette, hogy a Requiemben egészen „emberi” zombik lesznek, vagyis olyanok, akiknek berögzült a személyisége a haláluk után. Próbálják végezni a napi rutinjukat, hiszen valahol mélyen még emlékeznek a munkájukra és az előző életükre. A központi karakter ezúttal Grace Ashcroft lesz, aki különös halálesetek ügyében nyomoz, de persze valami jóval sötétebbre bukkan. Egyetlen mázlija, hogy a veterán Leon S. Kennedy is a helyszínre indul, hogy szimatoljon kicsit.
Borítókép forrása: Bloody-Disgusting