A Bloodborne-ban egy sötét fantasyvilág vár ránk, élőholtakkal, veszedelmes szörnyekkel, és persze a FromSoftware-től szokásos játékmenettel megtámogatva. Bár a Bloodborne nem a Souls-sorozat része, a játék nagyon hasonló recept szerint működik, azaz most is egy akció-RPG-t kapunk, csak épp az eddigi gótikus tónust felváltja az enyhén steampunk környezet, melynek egyenes következménye a lőfegyverek megjelenése.

A Bloodborne tehát több tekintetben is hasonlatos a From Software korábbi játékaihoz, ám a harcrendszer egászen más, itt ugyanis nem elsősorban azon van a hangsúly, hogy védekezzünk, majd a megfelelő pillanatban válaszcsapással gyengítsük, aztán elintézzük a ránk támadó bestiákat, hanem aktívabb, támadó jellegű a megközelítésünk; ezt a közelharcban használatos fegyverek és pisztolyok hangsúlyozzák ki.

A történet egyébként egy magányos kalandorról szól, ki egy hosszú zarándokút végén a legendás Yharnam városába érkezett, hogy gyógyírt találjon rejtélyes betegségére, ám megérkezésünkkor kiderül, hogy maga a város is szenved: lakóit egy durva kórság támadta meg, vérszomjas szörnyekké változtatva mindenkit. A feladatunk, hogy a település utcáit bejárva felfedezzük eme veszélyes világ titkait és rejtélyeit.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!