De nem csak a világ és Kratos változott, hanem a harcrendszer is. A fejlesztők voltaképpen csak két dolgot szerettek volna mindenképpen elkerülni. Az egyik, hogy nyitott világú játékot készítenek, a másik pedig az, hogy egy Dark Souls klónt hozzanak össze. Vagyis nem olyan nehéz, mint a FromSoftware játéka, éppen ellenkezőleg, az új harcrendszernek hála a játék rendkívül élvezetes és dinamikus összecsapásokkal operál.

A Ready at Dawn persze azért túl könnyűvé sem akarta tenni a God of Wart, szóval ahhoz, hogy tényleg taroljunk, ügyesen kell forgatnunk Kratos új baltáját, a Leviatánt, amely egyszerre használható közelharcra és távolra, de vannak olyan speciális képességei is, mint a fagyasztás. Emellett Kratos a pajzsát és az öklét is felhasználhatja, sőt a fia, Atreus is besegít a harcok során.

Ami Kratos kicsi fiát, Atreuszt illeti, őt arra használták a fejlesztők, hogy az alapvetően egydimenziós istengyilkosból élő és megérthető háromdimenziós karaktert gyúrjanak. Az apa-fia kapcsolat ennél fogva elsődleges fontossággal bír a God of War történetében.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!