Az Overwatch története szerint a világ, amit itt látunk, a jövőben kap helyet, ahol Skynet egy megvadult mesterséges intelligencia által vezetett robotsereg az emberiségre támad. Egy Overwatch nevű nemzetközi szervezetet állítanak fel ellenük, akik annak rendje és módja szerint győznek is - a robotok néhány, minden lakott területtől messze levő városba vonulnak vissza. Az Overwatch ezt követően feloszlik, tagjai visszatérnek a civil élethez, hogy aztán… Valami történjen, és meginduljon újra a hadakozás.

A játék négy játékmódot tartalmaz (Assault, Escort, Hybrid és Control). így kellően változatos játékélményt ad a Blizzard alkotása, ami körül problémák is akadtak: gondok voltak a címmel, amit végül a stúdió megtarthatott, illetve egy rajongó szerint túl szexire sikerült az egyik karakter győzelmi pózolása, ezért a Blizzard kivágta azt a játékból. Az Overwatch nyílt bétája volt a Blizzard történetének legsikeresebb próbája, közel 10 millió játékos próbálta ki a programot. A játék természetesen számos DLC-vel bír, ezek főleg új pályákat és karaktereket takarnak, és szerencsére mindenki megkaphatja őket, ráadásul ingyen.