Játékadatbázis

Football Manager 2019

Football Manager 2019

A Sports Interactive és a Sega együttműködésének köszönhetően 2018 végén megjelent a Football Manager 2019, ami jobban sikerült, mint az előző években bármikor. A program természetesen megkapta a kötelező adatbázisfrissítést, a Bundesliga jogait (hurrá!), megjelent a VAR, a kezelőfelület azonban maradt ugyanaz, csak más színt kapott. A tavaly bevezetett újdonságok (például a Dynamics-rendszer) idén is visszatértek, a fejlesztők pedig alaposan kibővítették a taktika és edzés lehetőségeit. Időt, energiát, gondolkodást, befektetést igényel a Football Manager 2019, sokat kell vele foglalkozni, de meghálálja a törődést, érdemes kipróbálni.

NBA 2K Playgrounds 2

NBA 2K Playgrounds 2

Nem panaszkodhatnak azok, akik komoly kosárélményre várnak, hiszen a Visual Concepts és a 2K évek óta tökéletesíti NBA 2K-szériáját, és kínál ezzel egy élményt, még akkor is, ha egyes összetevőkből (pl. mikrotranzakció) visszavehetne a kiadó. Az árkád élményt megcélzó játékok viszont eltűntek, egészen 2017 nyaráig. A Saber Interactive ugyanis ekkor készítette el az NBA Playgrounds című árkád programot, ami az NBA Jam által kínált élményt fejlesztette tovább, de nem eléggé. A 2018 végén megjelent folytatás jobban sikerült, mint elődje: az irányítása könnyebb, a játékmenete pörgősebb lett, azonban az összes játékos feloldásához az örökkévalóságig kell játszani, hacsak nem fizetsz pénzt értük.

NHL 19

NHL 19

Az NHL az utóbbi időben sokat változott, és ezek a változások nem mindig szolgálták a sorozat javát. Hajmeresztő játékhibák okozta gólok, elképzelhetetlen védelmi megingások, ormótlanul agyoncselezett mérkőzések, többek között ezek jellemezték az utóbbi évek felvonásait. Az EA fókusza azonban felvállaltan idén sem ezeket és javításukat öleli fel, a stúdiónál egy egységesebb online élmény kialakítását tűzték ki célul. Túlsúlyba kerültek az online csatározásokat és a lootboxokat erőltető játékmenetbéli módosítások. Ezek képesek egyedi élményt adni, de annak, aki magányos hokizásra vágyik, annak még mindig az NHL 18 a legjobb választás.

Pro Evolution Soccer 2019

Pro Evolution Soccer 2019

A Pro Evolution Soccer 2018 rövid értékelésében kiemeltük, hogy az évek óta finomított játékmechanika nem biztos, hogy hosszú távon elég lehet a fociszimulátorok rajongóinak. Eltelt egy év, és a kérdés az, hogy ezúttal történt-e radikális változás? Nem, habár több licencelt csapat bekerült, a jól ismert játékmódok megvannak, viszont a Konami elvesztette a Bajnokok Ligája jogait. A játékmenet azonban még mindig nagyszerű, a szimulátor-élmény remek, ez nem az a játék, amiben hat gólt rúgunk egy meccsen. A sikerért küzdeni kell, de a Konaminak a sikerhez változtatást is kéne eszközölnie a régóta csiszolt játékmeneten.

WWE 2K19

WWE 2K19

A WWE 2K játékok idén is visszatérnek, hogy elkalauzoljanak minket a profi pankráció világába. A WWE 2K19-ben visszatér a 2K Showcase játékmód is, ahol ezúttal Daniel Bryan legendás karrierjét követhetjük végig testközelből.

FIFA 19

FIFA 19

A FIFA 19-ben továbbfejlesztett fizika, grafika, és labdakezelés mellet visszatért a játékba a Bajnokok Ligája! Tíz év után újra harcba szállhatunk a csapatok által legjobban áhított kupáért.

NBA 2K19

NBA 2K19

Az NBA 2K sorozat következő darabja, ahol a speciális kiadás borítóján LeBron James, míg az alap verzió elején Giannis Antetokounmpo található. A Visual Concepts most is egy hosszú és tartalmas karriermódot álmodott meg, azonban ez hosszabb, mint az eddigiekben. Több óra játék után léphetünk először pályára egy NBA meccsen, ezen kívül a program a szokott lehetőségeket kínálja. Az NBA 2K19 tálalása remek, híres színészek (pl. Michael Rapaport) alakítják a főbb szerepeket, a kosárélmény kiváló, azonban a 2K nem csökkentett annyit a mikrotranzakciók mennyiségén, mint kellett volna.

NHL 18

NHL 18

Az NHL 18 folytatja a sorozat hagyományait, de azért az újdonságokról sem feledkezik meg. A leglátványosabb új elem a NHL Threes játékmód, amelyben pörgős, három a három elleni meccsekben vehetünk részt, ráadásul akár az NHL-csapatok kabalaállatainak jelmezeiben is jégre léphetünk.

Project Hospital

Project Hospital

A Project Hospital a régi kórházmenedzselős játékokba próbál új életet lehelni. Az Oxymoron Games játékában egyszerre kell lenni építésznek, menedzsernek és a körzet legjobb orvosának.

EA Sports UFC 3

EA Sports UFC 3

Az UFC 3-ban ismét ringbe szállhatunk, hogy bebizonyítsuk, továbbra is mi vagyunk a legkeményebb bunyósok. Felépíthetjük sportolónk karrierjét, sőt akár rajongói táborát is, amit az új, játékon belüli közösségi média szintén remekül szolgál majd.

Football Manager 2018

Football Manager 2018

A Football Manager játékok legújabb üdvöskéje, melyben több mint 50 ország 2500 klubcsapata közül az egyiket irányítva kell felverekedni magunkat a csúcsra. A több mint 600 ezer focista részletes adatlapját tartalmazó játék a fejlesztők szerint már majdnem olyan élményt nyújt, mintha a valóságban is futball menedzserként dolgoznánk.

NBA 2K18

NBA 2K18

Az NBA 2K 2018-ban is megkapta az aktuális részét. Az elmúlt években a fejlesztő, a Visual Concepts szinte mesteri szintre fejlesztette a játékélményt, ezúttal pedig még inkább kitágította azt, egy új játékmóddal. A Run the Neighborhood egy élő, lélegző módként debütált, amiben a myPlayer karakterekkel lehet városi környezetben megmérközni. Felfedezés, szocializáció, versengés, ez a mottója az utcai kosarazásnak. Hosszú évek után az NBA 2K új platformra költözött: Nintendo Switch konzolon is élvezhetik a játékosok a kosarazás örömét!

Pro Evolution Soccer 2018

Pro Evolution Soccer 2018

A FIFA aktuális része mellett 2018-ban a focirajongók nem maradnak PES nélkül sem. A Konami ezúttal még több csapat licencét szerezte meg, így játszható csapatként szerepel az FC Barcelona mellett többek között a Liverpool, a Schalke, a Fulham... A Konami továbbfejlesztette a 2017-ben bemutatott Real Touch rendszert (új neve Real Touch+), feljavította a grafikát (most már PC-n is megfefelő minőséget kapnak a játékosok). A játék megkapta Usain Boltot és David Beckhamet is, így igazi nagyágyúkkal is lehet rúgni a lasztit a myClub játékmódban.

The Escapists 2

The Escapists 2

Folytatódik a The Escapists, a második részben ismét szökhetünk, ezúttal nem csak egy hagyományos börtönből. A The Escapists 2 ugyanis többek között a USS Anomaly űrbörtönben játszódik, ami a földi börtönök túlzsúfoltságát hivatott orvosolni. A futurisztikus dutyit pedig futurisztikus biztonsági intézkedések jellemzik: MI irányította robotkutyák és őrök. A szökés lehetetlen. Vagy mégsem?

Madden NFL 18

Madden NFL 18

A Madden NFL 18-cal folytatódott az amerikai futball idényeket feldolgozó sorozat, aminek borítóján ezúttal Tom Brady, a New England Patriots játékosa feszít. A játék legjelentősebb újítása a Longshotra keresztelt sztori mód, amiben egy kezdő játékost alakítva kell eljutnunk a csúcsig.

Motorsport Manager

Motorsport Manager

Hosszú évek után a motorsportok rajongói újra irányításuk alá vonhatnak egy teljes csapatot, annak minden ügyes-bajos feladatával együtt. A Motorsport Manager azt kínálja, amit az évezred előtt a Grand Prix Manager, vagy a Grand Prix World. Nem egyszerű a munka, ráadásul a Motorsport Manager mindezt kifejezetten látványos módon adja át. A Playsport Games alkotása bár nem tökéletes, mégis hihetetlenül erős élményt kínál: addiktív, hosszú órákra kínál kihívást és szórakozást, így a Formula 1 sorozatok rajongóinak szinte kötelező program, még akkor is, ha az ára egy picit magas.

WWE 2K18

WWE 2K18

A WWE 2K sorozat minden évben egy új személyiséggel, kifogástalan eredetiséggel, hatalmas karakterkínálattal és a szabadság érzésével jelentkezik, hogy a játékosok szabadon alakíthassák és irányíthassák a WWE világát kibővített lehetőségein keresztül.

NBA Live 18

NBA Live 18

Az NBA Live 18-ban egyszerre játszhatunk az utcán és a ligában, és minden, amit teszünk, meghatározza a sorsunkat, vagy legalábbis a kosárlabdás karrierünket. A program a többjátékos mód mellett a sorozatban először történetközpontú, egyszemélyes játékmóddal is bír, amiben egy fiatal játékost kell végigkísérnünk NBA-s karrierje során a kezdetektől a csúcsig.

FIFA 18

FIFA 18

2017-ben sem maradhattunk FIFA-játék nélkül. A FIFA 18 menetrend szerint érkezett meg, és bár sok újítást nem tartalmazott az előző részhez képest, összességében mégis egy kiforrottabb, összeszedettebb játékot üdvözölhettünk a képében, ami még nagyobb élményt kínál a foci rajongóinak.

Football Manager 2017

Football Manager 2017

A Football Manager 2017-ben több, mint 2500 csapatot, és 500 ezer focistát lehet igazgatni, minden részletre kiterjedően: meg lehet határozni, hogy ki játszik és ki ül a kispadon, a taktikát, és így tovább... Fejlesztve lett a felhasználói felület, új kameraszögeket kapott a játék, a meccsek realisztikusabbak lettek, illetve jelentős szerepet kap a programban a közösségi média is, annak minden aspektusával együtt. Azt, hogy mi változik, megleshetitek az alábbi fél órás videóból, ami részletekbe menően elemzi az újdonságokat.

Pro Cycling Manager 2016

Pro Cycling Manager 2016

A PCM 2016 nem újít óriásit a korábbi modellen, a fejlesztők lényegében a szokásos éves frissítéseket adták hozzá a jól bevált recepthez. A Cyanide által fejlesztett alkotás egy rétegjáték, így csak azoknak ajánlott a megvétele, akik tisztában vannak az országúti bicikliversenyzés alapvető szabályaival. A menedzser-rész kellemes élményt ad, ráadásul nincsen túlbonyolítva, de mégis megadja azt az érzést, amit egy ilyen játéktól várunk, hogy uraljuk a káoszt. A rajongók megtalálják vele számításukat, a nem rajongók pedig jobban teszik, ha akkor kezdenek versenyezni, miután megtanulták a sport alapvető szabályait, kifejezéseit.

WWE 2K17

WWE 2K17

Nem maradtunk WWE játék nélkül 2017-ben sem, a 2K május végén jelentette be az új felvonást, melyben a leghíresebb pankrátorokkal kell ringbe szállni. Olyan hírességek irányítását lehet kézbe venni, mint Brock Lesnar, John Cena, vagy Sasha Banks. Hosszú évek után visszatért a tömegben való pofozkodás lehetősége, illetve a harcosok már a backstage-ben is megküzdhetnek egymással. A játék MyCareer módot is kapott, melyben a szokott módon egy kezdő pankrátorral kell a csúcsra jutni. Season Passt is kap a játék, ami a különálló DLC-kben megjelent harcosokat tartalmazza.

Redout

Redout

A Redout, a 34Big Things Srl. alkotása olyan játékok előtt tiszteleg, mint a WipeOut, az F-Zero vagy éppen a Rollcage. A Redout történet szerint az emberiség 2560-ban a Marsra és a Titan holdjaira költözött, ahol egy új, és nagyon népszerű sportnak hódolnak az emberek. Ez a Redout, melyben mágneses hajókat vezetve kell megszerezni a győzelmet zárt, nagysebességű pályákon. A Redout-ban a fizikának fontos szerepe van, minden kanyar, hurok, fékezés másmilyen erővel hat a hajóra. A Redout egyjátékos és többjátékos módot, és opcionális VR támogatást kínál, Oculus Rifttel, HTC Vive-val is működik. Nagyon jó értékeléseket kapott, így a felsorolt játékok rajongóinak ezt is be kell szerezniük.

Madden NFL 17

Madden NFL 17

Nem múlhat el év Madden játék nélkül, így 2016. májusában az EA Sports bejelentette a sorozat aktuális részét, amibe az EA Tiburon sok újdonságot épített be. A borítón szereplő sportolót ezúttal nem szavaztatta meg a kiadó, a 16-os etap második helyezettjét: Rob Gronwoskit tette rá. A Madden NFL 17 a legkiegyensúlyozottabb játékélményt kínálja, a labdával olyan szabadon lehet futni, mintha egy valódi játékos tenné. Az AI is fejlődött, a csapattársak sokkal jobban szolgálják a védekezést.