Játékadatbázis

The Path

The Path

Nehéz bármit is írni erről az alkotásról. Lehet kategorizálni külső nézetes horror műfajú kalandjátéknak, de ez üres szókép. Belső utazás felnőtt lelkeknek, egy művészpár különös hangulatú performance-a, út lélektől lélekig. Ha megérint, rabszolgájává tesz, nem ereszt és nem felejtheted el...

Fairy Tales: Three Heroes

Fairy Tales: Three Heroes

Egy varázslatos világ, pár mesehős, és egy tündéri rajzfilmszerű grafika - azt hiszem, ez adja a játék sava-borsát ebben az esetben. A képeken jól látszik, mennyire egyedi megjelenítéssel bír a program, ám a játékmenet szokványosnak mondható: három hőst irányíthatunk felváltva, miközben különböző ellenfeleket kell majd hidegre tennünk, ráadásul karaktereink fejlődnek is.

Brütal Legend

Brütal Legend

Szinte hihetetlen, de három és fél év után végre PC-re is megjelent Tim Schafer hibrid műfajú játéka, a Brütal Legend. A program egyszerre vonultat fel akció-, kaland-, szerepjáték- és RTS-elemeket, igen különleges mixet alkotva.

Psychonauts

Psychonauts

Monkey Island I-II, Full Throttle, Day of the Tentacle, Grim Fandango - a kalandjátékosok számára legendás címek, melyek mögött egy élő legenda áll: az 1967-es születésű amerikai (bár norvég felmenőkkel büszkélkedő) Tim Schafer. Miután a LucasArts bezárta kalandrészlegét, Tim 2000-ben megalapította a Double Fine Production stúdiót, és elkészítette a kalandokat platformelemekkel vegyítő új alkotását, mely Xboxra 2005 áprilisában jelent meg.

Penumbra: Black Plague

Penumbra: Black Plague

Nagyon ígéretes, ám annál komorabb kalandjátéknak tűnik a Penumbra: Black Plague, ugyanis a játéktérnek van fizikája, azaz nem a 2D-s grafiaki megoldásokkal operál a program, így teljes 3D-s környezet vár minket. A tárgyakat interaktívan használhatjuk, azaz a szekrényt nekünk kell félrehúzni, ha kíváncsiak vagyunk van-e mögötte valami tikos bejárat. A játék minden téren próbál fejlődni, amihez a nagyobb kiadó segítsége remekül jött, így esélyes egy nagyszerű és egyben újszerű ötletekkel operáló kalandjáték születése.

Edge of Twilight

Edge of Twilight

Az Edge of Twilight egy ízig-vérig steampunk játék, amely már eleve jó pont, magam is nagy rajongója vagyok a műfajnak, a múlt és jövő okos elegyítése jó kezekben fél siker. A sztori maga is kicsit hajaz az örök szerelem Longest Journeyra: a játék posztapokaliptikus világa (úgy tűnik, ez a felütés jelenleg kihagyhatatlan) az energiaforrásokért folytatott kíméletlen harcban két részre szakadt: a Nappal és az Éj birodalmára. Hősünk Lex, egy fejvadász, aki a két társadalom peremén találja magát: mind az ipari Atherns, mind a spirituális Lithern kiveti magából, ugyanis emberünk félvér. Ám hamarosan kiderül, hogy Lex, és ritka származásából adódó azon képessége, miszerint képes utazni a két párhuzamos világ között, a két nép utolsó esélye arra, hogy az örök sötétségtől megmeneküljön. Természetesen addig, míg minden a helyére kerül, hősünknek hosszú utat kell bejárnia, a szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt, miközben elmosódik a határ a jó és gonosz, a fény és árnyék, a jó és rossz között.

Collapse

Collapse

A Collapse dinamikus története a játékost az alternatív jövőbe vezeti. A játék sztorija szerint 2096-ban a világ, amit ismerünk, elpusztult. Bizonyos teremtmények egy másik dimenzióból felszínre kerültek a régi Európában és lemészároltak mindenkit, aki csak mozgott. Mindez ez egy évszázada történt, s azóta az emberiség maradványa minden áldott nap küzd a túlélésért, hiszen minden percben veszélyben vannak. Azonban az utolsó pillanatban megjelentek az Urak (Lords), egy elit csoport, és már csak ők voltak az utolsó akadály a förtelmes lények előtt. A hősök hosszú, véres csatában sajnos alulmaradtak, csak egy maradt belőlük: Rodan, akinek immár minden tudását latba kell vetnie az emberiség védelmében...

Totems

Totems

A játék egy alternatív világban játszódik, ahol keveredik napjaink környezete a fantasy helyszínekkel. A főszereplő Gia lesz, aki mestere a parkour nevezetű sportnak és vele kell majd nyaktörő mutatványokat bemutatni.

A Spiderwick Krónikák (The Spiderwick Chronicles)

A Spiderwick Krónikák (The Spiderwick Chronicles)

A Spiderwick Chronicles könyvsorozatként kezdte karrierjét, Holly Black író és Tony DiTerlizzi ismert fantasy grafikus (többek között a Magic The Gatheringhez is rajzolt kártyalapokat) tollából. A nagy sikerre való tekintettel természetesen lecsaptak rá Hollywoodban, és ha már a széles vászonra feldolgozzák, akkor a játékátirat sem maradhat el. A filmben a főhőst ikerpárt Freddie Highmore alakítja, aki a Charlie és a csokigyár vagy az Én, Pán Péter című moziból lehet számotokra ismerős, a felnőtt szereplők sorában olyan hírességeket találnuk, mint Mary-Louise Parker, Nick Nolte, David Strathairn vagy Martin Short. A rendező Martin Waters, aki olyan műveket jegyez, mint a Bajos csajok (Mean Girls), a Nem férek a bőrödbe (Freaky Friday) vagy a Ha igaz volna... (Just Like Heaven).

Asterix at the Olympic Games

Asterix at the Olympic Games

Az Asterix at the Olympic Games (PS2, Nintendo DS, Wii, PC) a 2008 januárjában mozikba került, azonos című film adaptációja, fejlesztője az az Etranges Libellules, akik az eddigi Asterix XXL szériát, illetve az Arthur and the Invisibles (Arthur and the Minimoys) címet is hegesztették.

Crusaders: Invasion of Constantinople

Crusaders: Invasion of Constantinople

A hangzatos címet viselő cucc hegesztője a párizsi Kylotonne, akik annak idején az Iron Storm című, elég jól összerakott, bár túl zajos sikert nem aratott címmel dobbantottak, aztán a Bet On Soldier trilógiával kapaszkodtak tovább (amelynek első darabját ugyebár olvasóink is ismerhetik, hiszen nem is oly rég teljes játékunk volt). Jelenleg a Speedball 2-n dolgoznak (a másik mostani trend, a retrománia/remake-láz újabb meglovaglása), no és a mai bejelentés szerint e hírünk tárgyán. A játék a XIII. század elején, a IV. keresztes hadjárat idején játszódik, melyet, amint azt a történelmet ismerők bizonyára jól tudják, III. Ince pápa hirdetett meg 1202-ben, tíz évvel azután, hogy az Oroszlánszívű Richárddal kötött béke értelmében Szaladin szultán kapta meg Jeruzsálemet. Célja eredetileg Egyiptom, a Szentföld kulcsa volt, ám Konstantinápoly alatt megtorpantak a seregek, és belebonyolódtak az Angelosz Izsák és fia, Alexiosz által az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz ellen vívott politikai csatározásba. A keresztesek, miután a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik kifizetésére, elfoglalták a fővárost, és Izsákot újra trónjára ültették, ám miután az nem volt képes teljesíteni ígéretét, a had lerohanta és kifosztotta Konstantinápolyt. A játékban három lovag közül választhatjuk ki hősünket, hogy a bizánciak ellen harcoljunk. Felszerelésünket több mint 150 fegyver (kardok, fejszék, buzogányok, számszeríjak) közül válogathatjuk össze, és persze különféle vértekkel is elláthatjuk karakterünket. A mechanizmus RPG-alapokra épül, tehát lehet fejlődni, különféle képességeke szert tenni. Érdekes elemként hangzik az, hogy a fegyveres harcot vívómesterektől sajátíthatjuk el, kezdő, pelyhes állú kardforgatótól igazi templomos lovaggá válva, és az összecsapásokban látványos kombókat is bevethetünk majd. A küldetések során nem feltétlenül leszünk egyedül, ugyanis négy zsoldost toborozhatunk magunk mellé, akiket egyszerű parancsokkal irányíthatunk majd. A játék a XII. századvégi Európa 20 különféle helyszínén zajlik, no és persze Bizánc szívében, az ígértek szerint hűen lemodellezett Konstantinápolyban, így olyan híres épületeket tükröz majd vissza csillogó páncélunk, mint amilyen például a Hagia Sophia. Tudom, hogy ez az információ nem sok mindent mond, de egyelőre be kell érnetek ennyivel, hiszen a sajtóközlemény ennyiből áll. A hozzá kapott két koncepciórajz sem sokkal „bőbeszédűbb”, csak annyit mondanak el, hogy a stúdió igen ügyes papírgrafikust talált. Ha a sztoriírók, kódolók, karakter-, pálya- és játéktervezők is hasonló minőséget produkálnak (a cím új generációs konzolokra is be lett jelentve), nincs okunk félni. Ha a korábbi Kylotonne-munkákat veszem alapul (a motor ugyanaz, mint a BoS esetében, a házi fejlesztésű KT Engine V2.0)... nos, ne legyek rosszindulatú, előlegezzük meg a bizalmat a francia uraknak..

The Chronicles of Narnia: Prince Caspian

The Chronicles of Narnia: Prince Caspian

Készül a második Narnia-film, gyakorlatilag az eredeti stábbal, sok meglepetés ebben nincs, bevált recepten ne változtass. A Disney 2006. május 16-án fogja bemutatni az USA-ban a mozit, így természetesen ebben az időpontban kapunk egy játékot is mellé. Nagy meglepést ez sem fog okozni, hiszen ismét a Traveller's Tales kapta a megbízást a hegesztésre, elvégre a motor, a környezet, a karakterek adottak, csak az új történetet és egyéb körítést kell hozzáadni.

Silent Hill: Homecoming

Silent Hill: Homecoming

Alex Shepard jó katona és kiváló testvér - éppen ezért, amikor a szolgálatból hazatérve megtudja, hogy kisöccse elbóklászott Silent Hillben, azonnal utána indul. Menet közben rádöbbenhet, hogy a város nem fogja elengedni, és hogy a kistesó sem azért tűnt el, mert túl jó volt a magaviselete...

Penny Arcade Adventures: On the Rain-Slick Precipice of Darkness

Penny Arcade Adventures: On the Rain-Slick Precipice of Darkness

A Penny Arcade-os srácok most digitális formában térnek vissza, hogy bezúzzanak minden tévhitet, rátapossanak mindenki tyúkszemére, és fityiszt mutassanak többek között Jack Tomphsonnak is. A legendás duó videójátéka humoros dialógusokkal, klasszikus kalandjáték-megoldásokkal, szerepjátékos harcokkal, kosztümizálható külsővel, és lovecraftos Penny Arcade torzulással várja majd a rajongókat, epizódikus formában.

Tomb Raider III: Adventures of Lara Croft

Tomb Raider III: Adventures of Lara Croft

Lara Croft kisasszony ismét visszatér, hogy rengeteg egzotikus helyet bejárjon, és felfedezzen tucatnyi érdekes dolgot. Ismét pörgős akció, számtalan kaland és logikai feladatok várják a nagyérdeműt.

Beowulf: The Game

Beowulf: The Game

A Beowulf egy nagyvállalkozás, igazi szuperprodukció. 1987 óta készítik elő, 70 millió dolláros költségvetéssel. Egy középkori hősi éneken alapul, ebből írta a forgatókönyvet Neil Gaiman képregényszerző és az Oscar-díjas Roger Avary (Tarantino "harcostársa", a Ponyvaregény társszerzője, de ő írta a Silent Hill könyvét is). A rendező Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe, Forrest Gump, Polár Expressz, Számkivetett, Temetetlen múlt, Kapcsolat), az operatőr Robert Presley (Polár Expressz), a zeneszerző a kétszeres Oscar-jelölt alan Silvestri (Forrest Gumo, Polár Expresz, A múmia visszatér, Lara Croft: Tomb Raider - Az élet bölcsője). A szereplőgárda is igen rangos: Angelian Jolie, Brendan Gleeson, Anthony Hopkins, John Malkovich, Ray Winstone, Robin Wright Penn, Crispin Glover. A film, hasonlóan a Polár Expresszhez, motion-capture animációval készül, azaz a színészek mozdulatait rögzítik, és ebből hozzák létre számítógéppel magát a művet. A sztori a középkorban játszódik, igazi szörnyes-sárkányos, vikinges, kardozós buli, amelyben a hős Beowulfnak a Gendel nevű rémet kell lenyomnia, majd annak anyját. Kiemelendő, hogy a filmben Angelina Jolie teljesen meztelenül, némi sárral bekenve fog villogni, ami eleve remek, egyébként közte és Beowulf között a nagy harc egy tó fenekén zajlik. A mozi trailerét alant megtekinthetitek. (Vigyázat! Volt 2005-ben egy hasonló film, Beowulf - A hős és a szörnyeteg (Beowulf & Grendel) címmel, sőt egy 1999-es Christopher Lambert / Rhona "Lara Croft" Mitra alkotás is, mind ugyanerre az alapműre építve).

Little Big Adventure 2 - Twinsen's Odyssey

Little Big Adventure 2 - Twinsen's Odyssey

Ha egy ilyen ifjonc játékost arra kérnénk, mondjon egy igazán jó akció-kaland játékot, kapásból rávágná, hogy Resident Evil. A tapasztalt, rendszerváltást megélt játékosok közül azonban sokan nagy valószínűséggel a Little Big Adventure 2: Twinsens Odyssey mellett tennék le voksukat. Ebben a játékban nincs bandaháború, nincs robbantgatás, autólopás, és első látásra elég gyerekesnek tűnhet az egész, azonban, ha elkezdünk vele játszani, hamar rájövünk, hogy egy felettébb megfogó és szórakoztató játékkal van dolgunk.

The Simpsons Game

The Simpsons Game

A sorozathoz szorosan kapcsolódó játék a rajzfilmmel megegyező grafikával.

Tomb Raider: Chronicles

Tomb Raider: Chronicles

Az ötödik Tomb Raider játéknak a motorja elmaradott, a játékmenete pedig unalmas volt, mégis siker lett, de csak a névnek köszönhetően.

Tomb Raider: The Angel of Darkness

Tomb Raider: The Angel of Darkness

Az eddigi talán leggyengébb rész az Angel of Darkness, mely a hatodik a sorban. Most Párizsban kezd Lara, ahol korábbi mentora, Werner Von Croy meggyilkolásával gyanúsítják. Ezután menekülnie kell, majd kideríteni, mi is áll a háttérben.

Silent Hill 4: The Room

Silent Hill 4: The Room

Henry Townsend a Silent Hilltől egy napra lévő Dél Ashfieldben lakik. Egy nap bezárva találja magát a saját szobájában, az ablakok nem nyílnak, az ajtó leláncolva, a telefon nem működik. Már ötödik napja nem tud kijutni, senki nem hallja, a dörömbölést sem. A rémálmoktól gyötört Henry ekkor egy robbanást hall a fürdőszobájából, ami egy alagutat hozott létre. Elhatározza, hogy bemegy az alagútba, de ezt megbánja, mert egy rejtélyes nő álmaiba csöppen és elszabadul a pokol.

Silent Hill 3

Silent Hill 3

A túlélő-horror sorozat harmadik része 17 évvel az első rész után játszódik: Harry lánya, Heather felnőtt és éli a fiatal lányok átlagos életét -- igaz, apja valamiért nagyon óvja, ami néha kicsit zavarja is Heathert. A játék elején persze kiderül, mire a nagy aggodalom: feltűnik egy magánnyomozó, aki Heather származása iránt érdeklődik, a lányt pedig torz szörnyek támadják meg. A sztori folyamán persze szép lassan minden kérdésre választ kapunk.

Prince of Persia: The Sands of Time

Prince of Persia: The Sands of Time

Az Ubisoft sikeresen ültette át 3D-be a klasszikus platformjátékot, ami annyira jól sikerült, hogy díjak tömkelegét söpörte be és egy új franchise született belőle. Látványos, élvezetes akciók színesítik a játékmenetet, de a történetet sem hanyagolták el. A film adaptáción már dolgoznak.

Outcast

Outcast

Az Outcast megjelenése idején nagy újdonságot hozott a vektorgrafikus megjelenítéssel, mely gyönyörű külsőt kölcsönzött a játéknak, amit leginkább egy akciódús kalandként lehetne leírni. Izgalmas környezetben barangolhatnak a játékosok, hogy felderítsék a szövevényes történetet. A játék hangulata magával ragadó, aki egyszer a csapdájába esik, az többé nem szabadul.