Gunnhildr
A Gunnhildr egy, a skandináv mitológiát alapul vevő sci-fi világot teremt, melyben egymagunknak kell szembeszállni mindenkivel.
A Gunnhildr egy, a skandináv mitológiát alapul vevő sci-fi világot teremt, melyben egymagunknak kell szembeszállni mindenkivel.
A Death Tales egy oldalnézetes akciójáték, melyben egy kaszást irányítva kell végigkaszabolni magunkat a túlvilági szörnyeken. A 30 pálya mindegyike jutalmakat tartogat, méghozzá különféle felszerelések formájában, melyekkel extra tulajdonságokra tehetünk szert, a végigjátszást pedig kooperatív felállásban is teljesíthetjük.
Az XIII remake a 2003-as ikonikus FPS-nek a felújított kiadása, amely új grafikával és modern játékelemekkel igyekszik újra elénk varázsolni a képregényeket idéző kultikus játékot.
Folytatást kap a Zelda-sorozat univerzumában játszódó musou, a Koei Tecmo égiszén belül az Omega Force fejlesztésében készülő Warriors-széria egyik legkülönlegesebb tagja, hogy ismét szétcsaphassunk a legismertebb szörnyetegek között, akik a Nintendo platformjain valaha is napvilágot láttak. A Hyrule Warriors: Age of Calamity 2020. november 20-án jelent meg Nintendo Switch platformon.
A PositroniX-ben a Nap haldoklik, így az emberiség kénytelen elhagyni a Földet, hogy a csillagok között nézzen új otthon után. Ám az utazást egy ember sem élheti túl, így egy MI-re bízzák a küldetést. Azonban a dolgok nem alakulnak a tervek szerint.
A Destruction Allstars egy multira kihegyezett roncsderbi, ahol kocsikkal eshetünk egymás torkának különböző játékmódokban.
A Cobra Kai: The Karate Kid Saga Continues egy beat 'em up-játék, amelyben 34 év után folytatódik Daniel LaRusso és Johnny Lawrence rivalizálása, a kampányt pedig nem elég, hogy befolyásolhatjuk döntéseinkkel, hanem akár mind a két oldalról átélhetjük, így kapva teljes képet és megnyitva a végső befejezést.
Visszatért az ősrégi klasszikus, melyen generációk nőttek fel, miközben az akciózás mellett megismerhették a stratégiázás alapjait. Foglald el a térkép pontjait, vezesd győzelemre seregeid, törj borsot ellenfeleid orra alá. A játék alapvetése mit sem változott az eltelt évtizedek alatt, de pont ezért szeretjük. A The Bluecoats: North & South 2020. október 27-én jelent meg PC, PS4, XOne és NS platformokra.
Vegyél részt igazi légi harcokban, méghozzá egy óriási sas hátán, egy nyitott világ számos veszéllyel rendelkező helyszínein. Bár elsőre online akciójátéknak gondolnánk, az indie program kifejezetten az egyjátékos tartalomra és történetre összpontosít. A The Falconeer 2020. November 10-én jelent meg PC, XSX és XOne platformokra.
A háború soha nem érhet véget, pláne nem az online, amely az első világháború idejébe vezet el. Ezúttal a Redstone csapata méretteti meg magát az olyan címekkel szemben, mint például a Battlefield, méghozzá 50v50 harcok képében. A Beyond the Wire 2020. október 21-én jelent meg PC platformon.
Hugo Martin azt mondta, hogy a Doom Eternal első kiegészítője még nehezebb lesz, mint az alapjáték bármely pályája. Nos, nem hazudott.
A Ghostrunner egy cyberpunk környezetben játszódó akció-platformer, ahol katanával apríthatjuk fel az ellenfeleinket.
A Zoids Wild Blast Unleashed egy verekedős játék, amiben a címben szereplő Zoidokat kell irányítani. Ezekkel hatalmas robot bestiák szállhatunk ringbe más zoidokkal, hogy látványos kombók segítségével csapjuk agyon mindegyiket.
A Deep Descent a 2001-es Aquanox-sorozat legújabb felvonása. A történet szerint a Föld felszíne lakhatatlanná vált, az emberiség így kénytelen volt a tengerek és óceánok mélyén lévő régi bányász- és kutatóállomásokra menekülni. Generációkkal később már csak ezt az életteret ismerik. A mélységben városok laza hálózata alakult ki, amik konstans háborúban állnak az erőforrásokért.
2019-es japán megjelenése után egy esztendővel végre Európába is eljut a klasszikus első két Onechanbara felújított és átdolgozott verziója. Bár a külső és a játékmenet modernebb, a lényeg maradt: csak a zombik kaszabolása számít, amiben csinos, meglehetősen lengén öltözött lányok segédkeznek. Harcra fel! Az Onee Chanbara Origin 2020. október 14-én jelent meg PC és PS4 platformokra.
Legyen a kedvenced bármelyik oldal, a G.I. Joe és a Cobra csapatából is kiválaszthatod kedvenced, hogy PvP-ben vagy az izgalmas kampány misszióiban küldj ebben a csapatalapú, külső nézetes akciójátékban. A G.I. Joe: Operation Blackout 2020. október 13-án jelent meg PC, PS4, XOne és NS platformokra.
9 Monkeys of Shaolinban egy egyszerű kínai halász, Wei Cheng bőrébe bújva kell megbosszulnunk a szüleink és barátaink halálát, akiket a békés falunkat feldúló kalózok öltek meg. Ez volt életük legrosszabb döntése, mert Cheng csak látszólag halász, valójában az ősi kung-fu harcművészet mestere.
A Sniper Ghost Warrior Contracts 2 a CI Games legújabb játéka, melyben egy szabadúszó mesterlövésszel likvidálhatjuk célpontjainkat.
Biztos mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy mi lenne, ha kedvenc videojátékos karakterei összemérnék tudásukat. Nos, a Bounty Battle pontosan ezt a lehetőséget kínálja az indie mezőnyben, avagy a Darkest Dungeon hősei eshetnek neki a Dead Cells vagy éppen az Owlboy szereplőinek. A kínálat pedig hatalmas, így szórakozásból is jut bőven. A Bounty Battle 2020. szeptember 10-én jelent meg PC, PS4, XOne és NS platformokon.
A BPM: Bullets Per Minute érdekes egyvelege a ritmusjátékoknak és a belsőnézetes lövöldéknek. Ha ez önmagában nem lenne elég, akkor még egy rakás rogue-lite elemmel is megspékelték az egyveleget, mely így egy valóban egyedi keverékké vált.
Alan Wake végre visszatért, bár nem abban a formában, amiben eredetileg vártuk (azért a remény hal meg utoljára), elvégre a Remedy ezúttal a saját univerzumát építgeti tovább, köti össze a szálakat, így jutunk el egy kiegészítő formájában a népszerű író horrorisztikus történetéhez. A Control: AWE 2020. augusztus 27-én jelent meg PC, PS4 és XOne platformokra.
A Bright Memory: Infinite egy piszok látványos FPS, melyben a jó reflexek mellett stílusra is szükségünk lesz a kombókra épülő harcrendszernek hála.
Az eredeti alkotókkal és szinkronszínészekkel tér vissza a közkedvelt sztár, a nagy harcos, Samurai Jack, hogy egy elképesztő, az időn túli akció-kaland-platformer játékban küzdjön meg Aku rémuralmával. A Samurai Jack: Battle Through Time 2020. augusztus 21-én jelent meg PC, PS4, XOne és NS platformokra.
A Call of Duty: Black Ops Cold War a 2010-es Black Ops közvetlen folytatása, mely újra a hidegháborúba kalauzol el minket.