Játékadatbázis

Torment: Tides of Numenera

Torment: Tides of Numenera

A Planescape: Torment szellemi folytatásáról van szó, mely Monte Cook Numenera című szerepjáték-rendszere szerint működik, és a Kilencedik Világba vezeti el a játékosokat.

Total War Battles: Shogun

Total War Battles: Shogun

A Total War Battles: Shogun egy érintőképernyős telefonokra tervezett, lecsupaszított Total War játék, amely mégis működik. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a kaptármintás terepen hova tesszük le az épületeinket, hogyan mozgunk egységeinkkel, mert egyetlen rossz döntés az adott feladat végét jelentheti. Mobiltelefonos játékhoz mérten egész komoly történettel rendelkezik, sőt egy baráttal is végig lehet játszani a programot.

The Sims 3: Egyetemi évek (University Life)

The Sims 3: Egyetemi évek (University Life)

Felkészültek simjeid az egyetemre? Számtalan új kaland várja őket a tüntetések szervezésétől és a graffitivel való kísérletezéstől a tábortüzes bulik forró flörtjeiig és a bowlingozásig, hiszen az egyetem nem pusztán a tanulásról szól! Az új helyszíneknek és az izgalmas új időtöltéseknek köszönhetően garantáltan életük legjobb időszaka várja őket.

Loadout

Loadout

A Loadout egy ingyenes, online játszható, kompetitív lövölde, rajzfilmszerű grafikával, bónuszként egy teljesen testre szabható fegyverarzenállal. A fejlesztők a képregényes látványt nem kevesebb, mint 44 milliárd (!) lehetséges fegyverkombinációval fejelték meg, így téve végtelenné a játék nyújtotta felfedezési élményt.

Deadfall Adventures

Deadfall Adventures

A Deadfall Adventures egy klasszikus kalandfilmeket idéző FPS, mely 1938-ba kalauzol el bennünket, mikor is egy kalandor, James Lee Quatermain (az Allan nevet minden bizonnyal nem használhatta fel a csapat) bőrébe bújva kell megmentenünk a világot egy ősi gonosztól. A játék az Unreal Engine 3.0-s változatát használja, játékmenete pedig tipikus shooter, igaz, az egyedi hangulat, mely legjobban az Uncharted-sorozatra hajaz, kiemeli a játékot a tömegből.

Assassin's Creed 4: Black Flag

Assassin's Creed 4: Black Flag

1715-öt írunk, ez a kalózok aranykora, a helyszín pedig a Karib-tenger térsége, ahol Connor Kenway nagyapja, a vakmerő kapitány, Edward Kenway a főhősünk. Bizony: az Assassin's Creed 4-ben egy kalózt irányíthatunk, a tengeri kutyák életének minden fontosabb elemével egyetemben (hajózás, legénység, kincsek... soroljuk?).

Killzone: Shadow Fall

Killzone: Shadow Fall

A Killzone: Shadow Fall egy PS4-exkluzív FPS, mely ismét a neves sorozat jól ismert világába kalauzolja el a játékosokat. Bár a Killzone 3 végén megmutattuk a helghanoknak, hogy hol a helyük, megsemmisítve a bolygójukat, most mégis visszatértek, hogy bosszút álljanak. Gyönyörű grafika, látványos kampány és multiplayer kapott hely a PS4 egyik legelső FPS-ében.

Ice Age Village

Ice Age Village

A Gameloft igen hullámzó minőségben szállítja az okostelefonon játszó közönségének a szoftverjeit, most éppen a Jégkorszak negyedik epizódjához készítettek egyet...

SpellForce 2: Faith in Destiny

SpellForce 2: Faith in Destiny

Hat évvel egy játék megjelenése után kiegészítő lemezt kiadni öngyilkosságnak tűnik: 2006 óta trendek jöttek és mentek, egész franchise-ok emelkedtek fel és merültek feledésbe. Azonban egyszerre berobban a köztudatba egy már majdnem elfelejtett expanzió, ami a 2006-ban kiadott Spellforce 2-t igyekszik feltámasztani, felidézve a kétezres évek első felének szellemét, amikor még boldog-boldogtalan fantasy szerepjátékokat és hack ’n’ slasheket gyártott.

Sniper Elite: Nazi Zombie Army

Sniper Elite: Nazi Zombie Army

A Nazi Zombie Army lényegében egy maximum négy főt támogató kooperatív mód egy olyan alternatív univerzumban, ahol a második világháború utolsó óráiban Hitler kétségbeesésében egy élőhalottakból álló hadsereget engedett szabadjára annak reményében, hogy ezzel meg tudja fordítani a háború állását.

The Showdown Effect

The Showdown Effect

A The Showdown Effect egy 2D-s, oldalnézetes online akciójáték, melyben a játékosok a '80-as és '90-es évek kultikus akciófilmjeinek beteges túlzásokkal teli pillanatait élhetik át újra, egymás ellen.

Murdered: Soul Suspect

Murdered: Soul Suspect

A Murdered: Soul Suspect című kalandjátékban Ronan O'Connor magánkopó bőrébe bújva egy szellemet alakíthatunk, aki saját gyilkosságának ügyében nyomoz. Lehetőségünk van átsuhanni a falakon, megszállni az élőket, és az így szerzett információkat átadhatjuk más embereknek, ezzel előre gördítve a nyomozást. Mi több, O’Connor szakmáját a kísértetek síkján is kamatoztathatja, amikor más szellemek lezáratlan ügyeit oldja meg, ezzel átsegítve őket a túlvilágra.

Daylight

Daylight

A Zombi Studios Unreal Engine 4.0-t használó horrorjátékában egy háttértörténet nélküli fiatal nőt alakítunk, aki egy elhagyatott elmegyógyintézetben tér magához.

The Vanishing of Ethan Carter

The Vanishing of Ethan Carter

A The Vanishing of Ethan Carter egy Unreal Engine 3.0-t használó horrorjáték, mely a XX. század eleji rémtörténetek szellemében íródott, sokat merítve a legendás H.P. Lovecraft munkásságából: a játék főhőse egy fiatal magánnyomozó, aki egy kisfiú eltűnése után nyomoz, de persze bonyolítja a helyzetet, hogy természetfeletti hatodik érzéke gyilkosságot sugall a háttérben. A The Vanishing of Ethan Carter játékmenete a felfedezésre és a nyomozásra helyezi a hangsúlyt -- ez nem a pörgős akciójátékok megszállottjainak készült. Ugyanakkor az életünk sincs biztonságban benne, szóval nem árt óvatos duhajként kutakodni...

Age of Wonders 3

Age of Wonders 3

Az Age of Wonders 3 egy taktikai stratégia elemekkel megfűszerezett szerepjáték, mely a neves, ám viszonylag szűk rétegnek szóló sorozat Triumph Studios által fejlesztett epizódja. A játékban egy klasszikus fantasyvilágban kell birodalmat építenünk egy hősön keresztül, aki, ahogy az az RPG-kben szokás, lehet felfedező, mágus, druida, harcos vagy pap. A játékmenet a TBS-eket idézi, azaz körönként cselekszünk, de persze egy-egy lépésünk között a képességeink is meghatározók lehetnek.

Scania Truck Driving Simulator

Scania Truck Driving Simulator

A program, címéből adódóan, a södertäljei cég gépparkjára fókuszál, felejtsük hát el a kamu nevekkel pöfögő Volvókat-Merciket, markolászni ezúttal csak Scania-kormánykereket fogunk. A kínálat a csapat korábbi játékaihoz képest így elég spártai, főleg mivel a licenc csak az R-szériás nyergest fedi le: sem merevvázas teherautók, sem régebbi nyergesek nem bukkannak fel a játékban, de még az R-széria is csak egyetlen kiszerelésben áll rendelkezésünkre, kamionunknak voltaképp csak a színét változtathatjuk meg. A járműflotta így változatosnak nem igazán nevezhető, a játékmenettel azonban már nincsenek ilyen gondok…

Marvel Pinball: Avengers Chronicles

Marvel Pinball: Avengers Chronicles

A Pinball FX 2 közel két éve, 2010 októberében jelent meg az Xbox Live-on, és a Zen Studios fejlesztői azóta folyamatosan gyártják a pályákat az ingyenesen letölthető alapprogramhoz. 2012 nyarán megjelent a Marvel Pinball: Avengers Chronicles DLC, ami négy újabb flippert tartogat a játékosok részére. Ahogy az a címből azonnal kitűnik, az új csomag ismét a Marvel szuperhősök, azon belül is a Bosszúállók (vagy, ha úgy jobban tetszik, a Bosszú Angyalai) körül forog. A The Avengers névre hallgató asztalt a nyár elején bemutatott mozifilm inspirálta, míg a további három pálya egy-egy híres képregény-sorozatot dolgoz fel, konkrétan az Infinity Gauntletet, a World War Hulkot és a Fear Itselfet.

Skylanders SWAP Force

Skylanders SWAP Force

A Skylanders SWAP Force a nagy sikert aratott Skylanders-sorozat harmadik része, melyben a szedett-vedett hőscsapatnak ismét a klasszikus platformer-világban kell mentenie a menthetőt, aranyos grafika és gyermekbarát humor kíséretében.

The Witcher 3: Wild Hunt

The Witcher 3: Wild Hunt

A The Witcher 3: Wild Hunt a szerepjáték-trilógia lezárása: természetesen Geralt maradt a főszereplő, aki immáron nem első sorban másokért harcol, hanem a saját útját járja.

Sherlock Holmes: Crimes & Punishments

Sherlock Holmes: Crimes & Punishments

A Sherlock Holmes: Crimes & Punishmentsben a 60-as évek Sherlock-filmjeire alapozták a főszereplőnk jellemét, akivel nyolc esetet kell megoldanunk. Ezekben gyilkosságokkal, emberrablásokkal és rablásokkal lesz dolgunk, ezúttal azonban nem csupán a törvény szigorú betartása a feladatunk, hanem komoly döntéseket is hoznunk kell, amelyek befolyásolják a megítélésünket, s gyakran váratlan következményekkel járnak.

NEO Scavenger

NEO Scavenger

A NEO Scavenger egy poszt-apokaliptikus környezetben játszódó, független fejlesztésű szerepjáték, melyen egy volt BioWare-tag, Daniel Fedor dolgozik. A harcrendszer körökre osztott, a grafikai stílus minimalista, a cél pedig az életben maradás, melyhez persze egy csomó dolgot kell összeszednünk, kezdve a tápláléktól, egészségügyi csomagokon át a fegyverekig.

Joy Ride Turbo

Joy Ride Turbo

A Joy Ride Turbo egy egyszerű, minden realitást nélkülöző versenyjáték, a Kinect Joy Ride utódja. Közepes játék, kevés tartalommal, egyszerű játékmenettel, ami 800 MS Pontba került a megjelenésekor. A program XBLA-n jelent meg.

Realms of Arkania: Blade of Destiny

Realms of Arkania: Blade of Destiny

Az 1992-es német szerepjáték modern remake-je, mely egy fantasy világba kalauzolja el a játékosokat, tele titkokkal és rejtélyekkel, megoldandó küldetések garmadájával. Fontos kiemelni azonban, hogy a program nem rokona a Gothic 4-féle Arcaniának!

Dragon's Dogma: Dark Arisen

Dragon's Dogma: Dark Arisen

A Dark Arisen a Dragon's Dogma kiegészítője, mely Bitterblack szigetének földalatti labirintusaiba kalauzolja el a játékosokat. A játékosnak és három, mesterséges intelligencia által irányított társának feladata természetesen a szörnyirtás. A harcrendszer jól kivitelezett, a segítők önállóan harcolnak, de egyben tanulnak is a játékostól. A játék támogatja a kontrollereket, a Steam összes funkcióját az achievementektől kezdve a Big Picture módig, illetve tartalmazza az összes megjelent DLC-t, előrendelői jutalmat, így tartalomban sem szenved hiányt a program.