Lords of the Fallen 2
A Lords of the Fallen számozott folytatása.
A Dynasty Warriors sorozat 2018 elején visszatért egy nyílt világú akciójáték képében. Az Omega Force alkotói nagyot álmodtak: elmondták, hogy a nyolcadik rész a sorozat legjobb epizódja lesz. Nem így történt: a játék technikai oldala borzalmas lett, a történet érdektelen, és az újítások sem sültek el jól. Ennek eredménye természetesen az lett, hogy a program hihetetlenül nagyott bukott, a Steam játékosainak nagyon nem tetszik a játék, ami tripla-A kategóriás árat kapott. Kár érte.
Az egykor a S.T.A.L.K.E.R.-en dolgozó fejlesztők, akik legutóbb a Vostok Games égisze alatt a Survarium című MMOG-t hozták el nekünk, most egy battle royale stílusú programot készítettek el. Ez a Fear the Wolves, amiben újfent Csernobilbe látogathatunk el, ahol persze megint minden sugárzik, de nem a boldogságtól.
Egy évvel az Egyiptomba kalauzoló Assassin’s Creed Origins után megérkezett az időben nagyjából (plusz/mínusz néhány évtized) ugyanakkor játszódó Odyssey, ami Görögországba helyezi át az orvgyilkosok előtörténetének helyszínét.
Halászhajó-szimulátor. Ez a Fishing: Barents Sea lényege, amelyben egy kicsi, kopott hajóval kell járni a norvég tenger vizét, hogy a játékos megtalálja a legjobb, halfogásra alkalmas helyeket. A halakért kapott pénzből felszerelést lehet venni, újabb és nagyobb hajókat, majd végül a birodalom-alapításra is sor kerülhet. Hat vezethető hajó, hiteles norvég táj, remek, Vangelisre emlékeztető zene, félszimulációs, megnyugtató játékmenet, amit gazdasági részek fűszereznek: ezt kínálja a Fishing: Barents Sea. A különleges játékokat keresők megtalálhatják benne számításukat, ráadásul nem is kerül sokba, így érdemes a kipróbálásra.
A Fallout 76 a következő játék a Fallout-programok sorában, amelynek középpontjában a Fallout 3-ban és a Fallout 4-ben már emlegetett Vault 76 áll. A Fallout 76 nem egy hagyományos, szóló módra kihegyezett RPG, hanem egy online játék, amelynek színhelyéül a Bethesda Nyugat-Virginiát választotta. A karaktert most is a SPECIAL rendszerben lehet kialakítani, lehetőség van építkezésre, illetve arra is, hogy megvédjük vagy elindítsu az atomrakétákat. Az első napi folt, amit a Bethesda kiadott a játékhoz, nagyobb lett, mint az egész program, a premier előtt pedig a fejlesztő-kiadó közölte, hogy a Fallout 76 bugos játékként kerül a fehasználókhoz.
Amíg itthon a 8 bites korszakot a C64 uralta, addig a tengerentúlon és japánban a Nintendo akkori masináját nyüstölték a legtöbben. Mega Man ennek a korszaknak volt a hőse, de a kis Kék Bombázó a rákövetkező generációkban is megannyi formában bukkant fel. A Mega Man 11 visszatérés a gyökerekhez, egyben útmutatás is a sorozat jövőjét tekintve. A játékot bátran oda lehet tenni a régi epizódok, de akár a Cuphead, a Shovel Knight mellé is, hiszen a Capcom sorozat egyik legjobb epizódját tette le az asztalra: köszönet érte!
A W&R: Soviet Republic minden tekintetben egy tipikus városépítős játék, vagyis fel kell építenünk egy várost, amit aztán egyre nagyobbra duzzaszthatunk, és egyre fejlettebbé tehetünk, miközben persze folyamatosan küzdünk azért, hogy a lakókat életben, az épületeket és infrastruktúrát pedig karban tartsuk.
A Petroglyph neve az RTS-t szerető és ismerő közönség számára nem lesz ismeretlen: a Westwood felégetésének az az egyetlen pozitívuma volt, hogy a keménymag nem szállt el a szélrózsa minden irányába, hanem egyben maradt, majd 2003. április 1-től Petroglyph Games néven folytatták tovább. A Forged Battalion egy RTS, ami testreszabhatóságot kínál, saját frakciót, terveket, ötleteket, egységeket, de ennél többet nem. A Forged Battalion egy teljesen fapados, maximálisan szokványos RTS, aminek egy oka van – az, hogy a hangsúly nem is igazából a tényleges játékmeneten van, hanem az egyes meccsek között zajló menedzsmenten.
A 2013-as Z világháború című filmhez már készült egy mobiljáték, de ez nem volt elég, hiszen a zombiháborút be kell mutatni PC-n és konzolokon is. A program a 2017-es The Game Awards-on lett bejelentve, mint egy multiplayer kooperatív mókára épülő cím. A filmhez hasonlóan bejárhatjuk a világ legnagyobb városait. New Yorkban, Moszkvában és Jeruzsálemben szállhatunk szembe a zombikkal. Az előzetes várakozások ellenére a program remekül sikerült, nagyon szórakoztató élményt ad, méltó utódja lett a Left 4 Deadnek, így ajánlott!
2018-ban sem maradhatunk F1 játék nélkül. A Codemasters Birmingham készítette szokás szerint az aktualizált változatot. A száguldó cirkusz idei felvonásában természetesen megjelentek a 2018-as esztendőre vonatkozó szabálymódosítások, a versenyek intenzívek, a pályákon kívüli szereplés pedig bekerült a játékba. Sportember vagy show-ember módjára adsz interjúkat? A döntés a tied!
A hírhedten erotikus, démonvadász boszorkány, Bayonetta 2018 elején NIntendo Switchre is megérkezett, hogy az érintőképernyős konzolon kínálja a szexi boszi kalandjait. A port szinte tökéletesre sikerült, azonban semmi új tartalom nem került be, a B2 lokális multija pedig túl drága és körülményes lett. Így azoknak, akik már ismerték az első két felvonást, semmi új élményt nem ad a Platinum Games programja, de újaknak tökéletes választás lehet, hiszen a brutális, gyors kombókra épülő démonvadászat mindig elképesztően jó móka, főleg, hogy jön a harmadik felvonás!
A Milestone 2018 elején megjelent motoros játéka lett a Monster Energy Supercross - The Official Videogame, ami meglepően jól sikerült! A stúdió már az MXGP 3-ra összekapta magát, ezzel a címével pedig még feljebb tette a lécet! Hogy miért? Nagyon szép a grafika a versenyek alatt, rengeteg lehetőség van karakterek és motorok testreszabására, van pályaszerkesztő, megosztható végeredménnyel. A többjátékos módban azonban a szerverek nem tökéletesek, az AI pedig néha furcsán viselkedik. Mindezek ellenére ajánlott program ez, megéri az árát.
A Paradox Interactive legújabb grand-stratégiája az Imperator: Rome című alkotás, ami az ókori Róma vérzivataros századaiba viszi el a játékost. Az Imperator: Rome egy élő, lélegző világot kínál, nemesekkel, parasztokkal, polgárokkal, rabszolgákkal, akiknek mind-mind megvan a hitük, saját kultúrájuk, szokásaik. Imperátorként az a játékos feladata, hogy fenntartsa/megerősítse a birodalom pozícióját a környező világban. Ehhez a szokásos lehetőségek állnak a rendelkezésre: küzdelem, diplomácia, építészet, kereskedelem és így tovább. Paradox játék ez, a javából, így a minősége is garantált.
Az Age of Wonders-sorozat nagyot fordult és a jól megszokott fantasy világ helyett ezúttal a végtelenbe és tovább vezető utat kínálja. Az új epizód az eddig megszokott 4X elemeket és körökre osztott harcokat örökli, és ülteti át egy teljesen új sci-fi környezetbe. A történet szerint egy volt galaktikus birodalom hamvaiból kell királyságot építeni, aminek eléréséhez használható a diplomácia, vagy éppen a háború. Szóló és multiplayer részt egyaránt ad a Planetfall, a sorozat rajongóit remélhetőleg kielégíti az új környezet, és a világűr meghódítása.
Tizennégy évvel a A Hihetetlen család premierje után jelent meg a második rész, és vele együtt a TT Games, a Disney, a Pixar, a LEGO és a Warner közös gyermeke is, a LEGO The Incredibles, amelyben az Irdatlan-család mellett számos, a két animációs filmből ismert hős és gonosz teszi tiszteletét.
Elárulták az Istencsászárt! Elárulták a Rendet! Elárulták a civilizációnkat! De jaj, az eretnekeknek, mert az Ultragárdisták ezúttal sem kegyelmeznek az árulóknak! Ha pedig már ultrák: ez bizony a jó öreg 40K világa, ahol a páncélok akkorák, mint a ház, mindenhol koponyák és csontok, a háború pedig nemcsak örök, de kegyetlen is. A The Horus Heresy: Betrayal of Clath a klasszikus táblajáték PC-re ültetett változata, egy taktikai-akcióprogram, ennek megfelelő játékmenettel. A Betrayal értelemszerűen a rajongóknak készült, sőt azon belül is kiemelten a műfaj és az alapul szolgáló táblajáték kedvelőinek, nekik érdemes kipróbálniuk.
Folytatódik a poszt-apokaliptikus lövölde, a Rage, amely még nagyobb, még jobb és még eszementebb mint elődje. A játékot fejlesztő Avalanche Studios jó érzékkel nyúlt a programhoz, és megtartottak mindent, ami az első részben jó volt, csak tovább gondolták azt, így alkotva meg az immár teljesen nyílt világú Rage 2-t.
A Battlefield 5 visszatért a kaptafához és újra a második világháborúba invitál meg minket. Ám a fejlesztők híresebb csaták helyett inkább a kevéssé ismert helyszínekre helyezték a hangsúlyt, így megtapasztalhatjuk, hogy milyen volt az Észak-afrikai hadjárat, a Rotterdami csata és Norvégia megszállása, de természetesen ez csak egy pár példa a végleges listáról. A Battlefield 5 haladva a korral szintén kapott battle royale játékmódot, de természetesen az egyjátékos kampány és régi valamint új multiplayer mód is helyet kapott, így a legszeretettebb játékmódokban tehetjük próbára tudásunkat.
A My Time at Portia egy, a világot majdnem elpusztító katasztrófa után játszódik: a több száz évvel ezelőtti katasztrófának csak ősi, többnyire föld alatti romok, illetve a távoli horizontot betöltő egykori épületek állítanak emléket... A játékos feladata, hogy visszaállítsa elhunyt rokona műhelyének hírnevét. Ehhez a szokásos Farmville (farmolós, építkező, termesztős) receptet kell alkalmazni, azonban minden cselekvés staminába kerül, jól meg kell gondolni a napi teendőket. A My Time at Portia fokozatosan mutatja meg magát, érdemes belekezdeni, hiszen a gazdálkodás mindig jó móka.
A Digimon Story: Cyber Sleuth – Hacker’s Memory egy tradicionális JRPG, ami anime stílusú karakterekkel és egy olyan sztorival rendelkezik, ami néha mulatságos, néha szomorú, és el is lehet rajta gondolkodni. A program több tucat játékórát kínál, ebből a szempontból tehát van benne bőven tartalom, még akkor is, ha a helyszínek nagyobbik része a 2016-os Digimon Story: Cyber Sleuth-ből lett átmentve. A sorozatban remek cím ez, még akkor is, ha vannak teljességgel használhatatlan részei – ilyen a való világban a minitérkép, de ez eltörpül az egyébként kellemes játékélmény mellett. Leárazás alkalmával ajánlott lehet rajongóknak.
A The Inner Worlds egy klasszikus 2D-s, point’n’click kalandjáték jól kiegyensúlyozott, fokozatosan nehezedő fejtörőkkel, érdekes történettel és még érdekesebb világgal és szereplőkkel.
Koreából érkezett meg a Wild Buster: Hereos of Titan címet viselő MMO-ARPG. A Nuriworks alkotása közel öt év fejlesztés után jelent meg, számos lehetőséget kínál, egyes elemei kellemes élményt nyújtanak, mások pedig nem annyira. A Nuriworks programja ugyan nem fog irodalmi díjat nyerni, de a kezdő képsorok képesek berántani abba a sci-fi világba, amit a fejlesztők megalkottak. A szokott tudományos fantasztikus toposzok adják a játék gerincét. A történet tehát nagyjából rendben van, azonban a játékmenet már hagy némi kívánnivalót maga után.
Sem a repülős játékok, sem a különleges kalandjátékok szerelmesei nem szenvednek a bőség zavarától, ezért mindkét tábor számára jó hír, hogy az InnerSpace egyesíti a kettőt, és egészen rendhagyó repkedésre invitálja az érdekességre nyitott pilótákat. Minimalista jellegénél fogva leginkább a Journey-vel és az ABZU-val említhető egy lapon, még ha azok letisztultságát több okból sem éri el. Mit kínál a Polyknight Games játéka? Érdekes alapötletet, látványos pályákat, nagyszerű zenéket, többnyire élvezetes repülést, ugyanakkor a történet zavaros és kontroller nélkül ráadásul irányíthatatlan. Nehéz tájékozódni benne és rövid, de nagyon.