Far Cry
A Crytek annak idején a CryEngine nevű játékmotorral vált híressé, mely 2003-2004-ben döbbenetes látvány megjelenítésére volt képes. Eleinte úgy tűnt, hogy csak egy techdemót adnak ki, hogy demonstrálják az engine képességeit, de hála istennek egy komplett játékot készítettek belőle, stílusosan Far Cry néven.
Prey
A Prey egy igen hosszú ideig készült FPS, amelynek főszereplője egy indián, Tommy. Hősünk barátnőjét, öregapját és őt magát elrabolják az idegenek, úgyhogy fegyvert ragadva indul el a kiszabadításukra, és hogy hátsón billentse E.T.-t. A játék a szokásos piff-puff FPS klisék mellé bedobott egy új elemet, méghozzá a pályákon állandóan változó gravitációt. Ennek köszönhetően a Preyben a fent és a lent igencsak relatívvá válik.
Heroes of Might and Magic V
Négy
évet kellett várni a csodára, de megérte - megérkezett a Heroes ötödik
része, amely nem akar többnek látszani annál, amennyit tényleg ér. Az
egykori 3DO annyi kritikát kapott az utolsó általuk készített
változattal kapcsolatban, hogy a Nival inkább biztosra ment. Porig
rombolta a negyedik epizódot, a maradványokat felszórta sóval,
visszanyúlt az alapokhoz, nyakon öntötte néhány sziporkázó, friss
ötlettel, profi pályákkal és korszerű grafikával, és ez elég is lett.
Nem mindig van szükség a világ megreformálására ahhoz, hogy jó játékot
készítsen valaki - ez ismét bebizonyosodott. A király visszatért...
Dark Messiah of Might and Magic
Hihetetlenül interaktív, látványos, és izgalmas akciójáték a Might and Magic univerzumban, az Arx Fatalis-t is fejlesztő Arkane műhelyéből.
Half-Life 2: Episode Two
A neves Half-Life-széria második epizódja beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt, az Episode One után már-már túl is szárnyalta... A történet ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, de sokkal fordulatosabban folyik tovább a cselekmény. Jó sok akció vár ránk, drámai pillanatok, meghökkentő fordulatok és nem mellesleg új ellenfelek lépnek a színre - amelyek persze újabb kérdéseket szülnek. Amit esetleg felróhatunk negatívumként, az az új fegyverek hiánya, ugyanis csak a játék végén juthatunk hozzá egy szerkezethez, amelyet a gravity gunnal a háromlábú Striderekre feljutattva, majd szétlőve azonnal hatástalaníthatjuk a bestiákat.
Day of Defeat: Source
p class="MsoNormal">A Half-life modjaként indult, hamar népszerűvé vált II. világháborús, többjátékos üzemmódú FPS, melyben az 1944-es nyugat-európai hadszíntér elevenedik meg. Mesterlövészek, gyalogosok, gépfegyveresek, puskások és őrmesterek alkotják a csapatot, autentikus fegyverekkel feszülhetünk egymásnak.
Három évvel megjelenése után a játékot a Valve átültette a Source motorra, így a legütősebb látványvilággal tér vissza az alapmű. Felújított pályák, áttervezett kezelőfelület, teljesen új fizikai szimuláció és hangok, nagyobb felbontású textúrák, HDR, bump-mapping és társaik nincs okunk panaszra.
Counter-Strike: Source
Az egykori Half-Life modból mára a világ egyik legnépszerűbb online lövöldéjévé avanzsált Counter-Strike felújított, és a Source-motorra igazított verziója.
Half-Life 2
Gordon Freeman nem pihenhet. Bár évek teltek el azóta, hogy a kalamajkát túlélte a Black Mesa kutatóbázison, a Half-Life 2-ben ismételten harcba hívják -- ráadásul mindezt úgy, hogy azóta az esemény óta számára másodpercek teltek el. De nincs más lehetőség - vagy ismét pajszert ragad és megmenti a világot, vagy elbukik, és a földet a Combine katonák martalékává teszi...
Warcraft 3: The Frozen Throne
Új fejezettel bővül a Warcraft-saga, mely rengeteg plusz lehetőséggel várja a játékosokat: új hősök, semleges épületek és héroszok, boltok, továbbfejlesztett pályaszerkesztő, új játékmódok a Battle.net szerverein, klán- és bajnokság támogatással.
Warcraft 3: Reign of Chaos
A Warcraft minden ízében profi munka, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy a megjelenése óta több mint négy év telt el, és még mindig találni játékosokat, akik a külön a többjátékos módra kihegyezett szerverhálózaton, a Battle.neten küzdenek egymás ellen vagy éppen vállvetve. Csodálatos grafika, nagyszerű hanghatások és feledhetetlen Warcraft hangulat. Kívánhatunk ennél többet?
Diablo 2: Lord of Destruction
A Diablo 2 kiegészítője sokak szerint egyenesen megmentette az alapjátékot. Ami nem is áll távol a valóságtól, hiszen a Blizzard, minden más fejlesztőt megszégyenítve, olyan kiegészítőt adott ki, melybe 2-3 játékot felölelő újítást pakoltak bele.
Diablo 2
A Diablo első része annak idején stílust teremtett, sokak kedvence lett, a Blizzard hatalmasat aratott vele, mai napig LAN partyk egyik becses darabja. A folytatás ennél is magasabbra tette a lécet: gyakorlatilag megreformálta az akció-szerepjátékok műfaját!
Diablo
A hack'n'slash játékok királya, mely azóta sem talált legyőzőre; fergeteges hangulatával, hanghatásaival és rendkívül addiktív játékmenetével lehet hogy még egy ideig nem is fog - legfeljebb a 2. rész szárnyalja túl...
StarCraft: Brood War
Minden idők egyik legjobb sci-fi RTS-e folytatódik: a zerg, a protoss és a terran (azaz ember) fajok képviselői folytatják öldöklő küzdelmüket a túlélésért. A zergek kaptárát egy ádáz belharc szétszakította, a protoss megpróbál egyesülni Dark Templar testvérükkel, hogy újraépítsék világukat, Aiurt. A terran császára, Mengsk I., miután megszerezte az emberi kolóniák feletti totális uralmat, most meg kell, hogy ossza figyelmét: az általa elárult nő (a híres-hírhedt Kerrigan, Zerg Queen of Blades) bosszúra készül, miközben az uralkodó ellen saját hívei szőnek sötét összeesküvést...
StarCraft
A StarCraft a történelem egy darabja, a videojátékok és az eSportok világának egyik legbiztosabb, évtizedek óta stabilan álló bástyája, mely sokak szemében egyenlő a tökéletes RTS utópisztikus fogalmával.
Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent
Az Ubisoft váltott csapatokkal készíti az újabb és újabb Sam Fischer címeket, és mindegyik jobb, mint az előző... A Double Agent sztorija ráadásul zseniálisabb és fordulatosabb, mint bármikor.
S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl
Doom 3, Half Life 2, Far Cry, S.T.A.L.K.E.R. Mi a közös bennük? Elsősorban FPS-ek, továbbá egyszerre vártuk őket, mint forradalmi játékokat 2004-ben, illetve a legtovább talán ezeket húzták (a Far Cry talán a kivétel, mely a szabályt erősíti). A Far Cry 2004 tavaszán látott napvilágot, a Doom 3 augusztusban, a Half Life 2 pedig télen döcögött be sok botrány után. Csupán egy játék hiányzott: a S.T.A.L.K.E.R.. Már le is mondtunk róla tavaly, a THQ-botrányok miatt, azonban idén végre elérkezett a pillanat: kipróbálhattuk a játékot.
Sid Meier's Civilization 4: Warlords
Élvezetes új küldetések, hasznos újítások - ám egy-egy izmosabb
rajongói modban több van, mint ebben a kiegészítőben... Csak akkor vedd
elő, ha igazán szereted az alapjátékot!
Sid Meier's Civilization 4
Sid Meier zseniális sorozatának újabb része, melyben történelmi korokon átívelve kell választott népünket pátyolgatni. Megunhatatlan, abbahagyhatatlan alapmű...
Battlefield 2142
A Dice fejlesztőstúdió legendás arcade-sorozatának legújabb darabja, ezúttal sci-fi környezetben. A csapatjáték és a hangulat maradt, a fegyverek és a helyszínek azonban dögösek!
Pirates of the Caribbean Online
A játék a Disney PoTC-franchise-án, azaz a Disneylandben található látványosságon, és az ennek okán készült, a Karib-tenger kalózai címmel nálunk is nagy sikerrel vetített mozifilmjén alapul.
Medal of Honor: Airborne
A Medal of Honor sorozat nagy múltra tekint vissza, s bár a 2002-es Medal of Honor: Allied Assaulttal vált először igazán népszerűvé, azelőtt is jelentek már meg részek. Azóta kijött két kiegészítés az Allied Assaulthoz, a Spearhead és a Breakthrough, valamint egy teljesen különálló rész is, a Pacific Assault. Ezúttal újra Európa kerül terítékre, ám a 82-es ejtőernyős hadosztály szemszögéből.
Need for Speed: Carbon
A Need for Speed: Carbon a nagy sikerű Most Wanted folytatása: hősünk Carbon Citybe megy, hogy újra felküzdje magát az illegális autóversenyzők karrierjének csúcsára. A játékélmény hasonló a Most Wantedben tapasztalthoz, annyi különbséggel, hogy eztán csapatot alapíthatunk, melynek tagjai különböző segítségeket adnak a versenyek alatt.