Azok a fránya építkezős videojátékok! Mind megalomániára nevelnek minket a SimCitytől a Tycoon-játékokon és a Cities: Skylines-on át a Frostpunkig. Alaposan el lehet veszni bennük a rengeteg mutató, erőforrás és az igen komplex játékmechanizmusok miatt. De hol marad idő magának az életünknek a menedzselésére?! Ebben segíthet a Dejobaan Games nevű amerikai fejlesztőcsapat legújabb játéka, a beszédes című 20 Minute Metropolis – The Action City Builder, melyben szó szerint kevés időráfordítással lehet akár hatalmas sikerélményünk is. Igaz, a 20 perces időlimit miatt gyorsan felépített nagyvárosunkban nem tudunk túl sokáig gyönyörködni.

Szögezzük le, hogy a minimalizmus nemcsak az ósdi, pixeles, nem jó értelemben retró grafikára, hanem az egész játékra érvényes. Már-már a röhögőgörcs tört ki belőlem, amikor megláttam, hogy a tengernyi „pálya” közül csak egy jelenti az „igazi” játékot, a többi kizárólag az oktatómódhoz tartozik, emellett jó kicsi, nagyjából 1-2 perc alatt letudható mindegyik, hacsak nem vagyunk teljesen újoncok – nem az építőjátékok terén, hanem úgy általában, a videojátékok világában. Az az egyetlen nagy pálya, amin játszunk, tényleg nagy, de minden egyes betöltésnél ugyanolyan, tehát a készítők még csak véletlen-generált mechanizmussal sem próbálkoztak. Ez nyilvánvalóan jelentősen csökkenti a 20 Minute Metropolis élvezeti értékét, monotonná, kiismerhetővé és önismétlővé téve a játékot. Avagy minduntalan ugyanazon a pályán indulunk, és véges azon variációk száma, ahány féle módon elkezdhetjük a városépítő akciót. A beleélést pedig az sem könnyíti meg, hogy semmilyen támpontot vagy netán háttérsztorit nem kapunk ehhez az egészhez, hanem csak rutinosan elkezdünk utakat építeni a legközelebbi termőföldig, kőhalomig, szemétdombig, felépítjük a házakat, és megkonstruáljuk a pontokat adó parkokat.

Ennek a játéknak már csak azért is mobiljátéknak kellene lennie, mert akár a hőskorszakban vagy az okostelefonos platformokon sok casual játékban, úgy a 20 Minute Metropolisban is alapvetően a minél több pont megszerzése a cél, és az motiválhat minket, hogy felkerüljünk az online ranglétra legjobbjai közé. Az említett parkok hozzák a pontokat, amelyekből három típus van, és értelemszerűen a harmadik a legdrágább, egyben ez szolgáltatja a legtöbb pontot is. Többféle titulust szerezhetünk attól függően, hogy mennyire vagyunk jók a 20 perces időkeretben, de a legmagasabb, Grandmester címet tényleg bitang nehéz megszerezni: nemcsak gyorsan kellene játszani hozzá, de átgondoltan is. Persze, ha ennyiszer újraépítjük a civilizációt, mint ebben a játékban, egy idő után rutinszerűvé válik a dolog, és egyre jobbak leszünk, nemde? Mindenesetre mindenki ízlelgesse azt, hogy már az Apprentice fokozathoz is 250 000 pontra lesz szükség, és a parkok azért súlyos nyersanyagmennyiséget követelnek meg, a legjobbhoz már nemcsak egy-két, hanem többféle (fa, kő, fém, munkaerő) erőforrásra van szükség. Nekem 570 000 volt a legjobb eredményem, de a Journeyman, a következő fokozat 750 000-től kezdődik. Sok sikert hozzá, mert a teszt során a listavezető kolléga is csak valamivel több, mint 1,1 milliót volt képes elérni.

Az építkezés mechanizmusa egyébként meglepően komplex és jól kitalált ahhoz képest, hogy egy 20 perces szösszenetről van szó. Alapvetően 4 fontos nyersanyag áll rendelkezésünkre (kő, fa, műanyag, fém), amiket a megfelelő bányák vagy kitermelők felhúzásával lehet kinyerni. Plusz ott van a munkaerő, amit etetni is kell, ezt pedig a termőföldekről tehetjük meg. Ja, és természetesen a modern civilizációban energia kell az épületek és az ipar működéséhez, úgyhogy vízerőművekből villamosenergiát nyerhetünk. Ez mind szép és jó, de meg kell oldanunk az alapanyagok szállítását is, ezt pedig utak és „villanykarók” felhúzásával tehetjük meg, melyek azért szintén kőbe és fába kerülnek, hacsak nem aktiváljuk az „ingyenes utak” perket.

A perkek különféle bónuszokat adnak, és  a játék elején csak egyet lehet választani közülük. Így van lehetőség például plusz műanyaggal indulni, ami azért fontos, mert a 20 Minute Metropolis az erőforrásokat tekintve nagyon aránytalan. Kőből és fából temérdek áll rendelkezésünkre, de a munkásainkat munkára bíró ételből, illetve termőföldből viszonylag kevés van, szeméttelepből, ahonnan a műanyagot és a fémet szerezzük, még annál is kevesebb van, ráadásul irtó gyorsan kifulladnak. Ilyen módon többször előállt az, hogy minden igyekezetem ellenére fémhátrányba kerültem. Ha pedig nincs fém, nincsenek parkok, de bányák sem, és az egyet jelent a teljes csőddel. Persze, értem én, hogy szükség van a kihívásra, és a taktikus gondolkodás időkényszer mellett még fontosabb, de a tesztverzióval játszva egyértelművé vált, hogy a földek és a szeméttelepek arányai nincsenek kellőképp átgondolva.

Ettől még persze a 20 Minute Metropolis napi 1-2 alkalommal, 20 percre adrenalindús és viszonylag okos kikapcsolódást nyújt, mert az alapmechanizmus az említett hibákat leszámítva valóban jól ki van találva. Az építkezés csak hagyján, de a megfelelő balanszot is jól kell belőnünk: nem lehet túlzsúfolt egy lakópark, mert sok lesz a szemét, és akkor húzhatjuk fel a drága szemétlerakót, a túl sok épület pedig, amelyekben munkásaink laknak, még több energiát igényel. Szóval semmiből se legyen többlet vagy hiány. De hát erről szól a valódi gazdaság is, nemde? Politikusainknak így különösen ajánljuk a 20 Minute Metropolist, sokat tanulhatnának belőle.