A PlayStation 5/Xbox akármi generációváltás küszöbén állva már felnőtt az a generáció, melynek tagjai aktív játékosnak számítanak, de fogalmuk sincs, mi az az NTSC vagy a PAL, és elképzelni sem tudják, hogy létezett egy kor, amikor nemcsak, hogy fordításra, lokalizációra kellett várni, de néha a régiós kiadásokra is. Hiszen míg az Egyesült Államokban, vagy nagy ritkán Európában már játékosok milliói élveztek valamit, addig egy kontinenssel arrébb ez akár még többévnyi távolságra volt. Szerencsére a PlayStation 3 és az Xbox 360, majd az ezt követő aktuális konzolok megjelentetésével, illetve a HDTV-re való átállással ez teljesen megszűnt, de még így is játékok százai maradtak talonban, melyek sosem hagytak el bizonyos országokat. Leginkább Japánt. És a 428: Shibuya Scramble ennek tökéletes példája.

Maximális pontszám, maximális élvezet

Az eredetileg 2008-ban, még Nintendo Wii-re kiadott vizuális novella ugyanis egészen mostanáig egyáltalán nem volt elérhető angol nyelven, ami azért is érthetetlen, mert nem éppen egy alacsony költségvetésű, elhanyagolható címről van szó, hanem egy olyan játékról, ami abban a Famitsu magazinban kapott maximális pontszámot, amely 1986-os létezése óta összesen csak nyolc produkciónak volt hajlandó kiosztani ezt a felbecsülhetetlen jelentőségű érdemet.

És van is mire. A 428 története Sibujában, Tokió városának egyik legismertebb, a világ két legforgalmasabb vasútállomását is magáénak tudható részén játszódik, és meglehetősen egyszerűen kezdődik. Egy kezdő, tapasztalatlan nyomozó egy emberrablással kapcsolatos ügyben asszisztál, amely épp a váltságdíj átadásáról szól, csakhogy a sors, és pár előre nem látható dolog közbeszól. Egy fiatal kölyök, aki elszelel egy, a váltságdíjat a helyszínre cipelő hölggyel; egy sztorit hajkurászó újságíró; egy gyógyszergyári kutató és egy macskajelmezbe bujtatott hölgy.

Ötük története nem szimplán összefonódik, de szó szerint egymástól függ. Az egyik karakterrel hozott döntés akár mindegyikükre is kihathat, de a szokásosnál sokkal mélyebben, hiszen itt nem arról van szó, hogy szimplán megváltozik az események sorrendje, esetleg a befejezés, hanem akár az előrehaladás is teljesen megállhat. Ezen stoppoló momentumok feloldása pedig csak úgy lehetséges, ha egy-egy jelenetet egy másik szereplő szemszögéből is végignézünk, és megváltoztatjuk a korábban hozott döntéseket. A rendőrrel egy gyanúsított után eredünk, ahelyett, hogy előbb átgondolnánk a dolgot; belekeveredünk egy utcai harcba. Ezek mindegyike halállal, vagy olyan katasztrófával végződhet, melyet csak úgy lehet feloldani, ha átugrunk másvalaki bőrébe, és ideálisabbá tesszük a körülményeket.

Ehhez pedig remekül megírt helyszínleírások, őrültebbnél őrültebb helyzetek és kiváló karakterek társulnak, akik elképesztő helyzetekbe keverednek, és szinte teljesen kiszámíthatatlanná teszik a sokszor azért komorságba hajló sztorit. Igaz, ez a történetmesélés nem mindig működik jól, nagyon sok a Japánon kívül kifejezetten offenzívnak számító leírás és szituáció (ami főleg a nőket és a túlsúlyosakat érinti), de néha még ennek is megvan a helye.

Mindezt ráadásul nem kézzel rajzolt, statikus világba sikerült csomagolni, hanem színészekkel felvett, élőszereplős állóképekbe, amikből vagy hattonnányi van, és ez a fajta ábrázolásmód lényegesen egyedibb és emberközelibb, mint bármi a műfajban. Ahogy maga a 428 is, amely tökéletesen beleillik egy klasszikusokkal telitömött kiadó és fejlesztő páratlan kínálatába!