Túlzás lenne azt mondani, hogy a bábok és a platformjátékok kéz a kézben járnak, ugyanakkor volt már több alkotás is, amely ezt a párosítást vitte tökélyre – gondoljunk csak az olyan remekművekre, mint az Unravel vagy éppen a Puppeteer. Most pedig újabb mű próbálkozott meg ezzel a felállással, méghozzá az elsőjátékos, német indie csapat, a Kaleidoscube debütáló darabja az A Juggler's Tale, melyet az említettek ellenére egyáltalán nem lehet vádolni az eredetiség hiányával. Olyannyira nem, hogy éppen a koncepciója az, ami a leginkább elragadóra sikeredett.

Az A Juggler's Tale főhőse egy marionettbábú, Abby, aki cirkuszi zsonglőrként tengeti mindennapjait, nagyon unja már azonban a megrendezett színjátékokat, ezért egy este úgy dönt, hogy megszökik ketrecéből, hogy világot lásson. A porondmester persze aligha örül ennek, így rögvest a kislány nyomába ered, néhány banditát is felbérelve, hogy találjanak ránk, így a nagy kalandozás közepette túl sok nyugalmunk nem lesz, hiszen esetenként nemcsak bujkálnunk kell, hanem fejvesztve menekülnünk is.

A rendkívül egyszerű, egygombos (az ugrást leszámítva persze) játékmechanikát egy ötletes elem dobja fel úton-útfélen: Abbyt és a többi karaktert ugyanis valódi húrok mozgatják, amik nemcsak megtartani tudják őket, hanem akadályt is képeznek, ha beleakadnak valamibe. Ez adja a legtöbb logikai szekvencia alapkövét is, hiszen úgy kell manipulálnunk a tereptárgyakat, hogy azzal utat nyissunk a továbbjutás felé. Ilyen értelemben az A Juggler's Tale kifejezetten kreatív alkotás, a megvalósítás tekintetében azonban sajnos igencsak érződik a tapasztalatlanság, a feladványokon ugyanis egyáltalán nem érződik az a „hülyebiztosság”, ami a műfajt általánosan jellemezni szokta. Nekem például rögtön az első ilyennél sikerült beragadnom az akadályt képező medvepajtás, valamint a megszerzendő kalap közé (ahova papíron nem is lett volna szabad bekerülnöm), de más pontokon is tapasztaltam, hogy hiányoznak azok a betonbiztos keretek és a minden értelemben konzisztens működés, hogy az egyes feladványokat tényleg úgy, és csak úgy tudjuk megcsinálni, ahogyan azt a fejlesztők megálmodták. Emiatt időnként bénázunk egy kicsit, valamint helyenként a vizuális útmutatás (vagyis hogy mivel léphetünk interakcióba) is elég gyenge, ami szintén képes fennakadásokat okozni.

A tálalással szerencsére már nincs gond: a vizuális stílust, az animációkat és a helyszínek változatosságát remekül eltalálták a fejlesztők, ami pedig rengeteget dob az élményen, az az, hogy a mesélő minden egyes lépésünket narrálja – nagyrészt előre megírt rímekben, de ha ügyetlenkedünk vagy rossz irányba indulunk, akkor felnéz a mesekönyvből és kommentálja ezt is. Olyan fontos eleme ez az A Juggler's Tale-nek, hogy a végigjátszás felénél egy egészen jó (és minden szempontból remekül működő) csavart is felhúztak az egészre, így ilyen téren tényleg nem lehet panaszunk a játékra – nem is beszélve a fülbemászó dallamokról, melyek szépen kísérik a cselekményt.

Egyáltalán nem mondhatjuk tehát, hogy az A Juggler's Tale-nek kár volt megszületnie, hiszen kifejezetten ötletes darabról van szó, ugyanakkor nem ez lesz az az indie játék, amire a nagy év végi összesítések során emlékezni fogunk. Ez pedig nemcsak csiszolatlanságának tudható be, hanem annak is, hogy iszonyúan rövid: az egész kényelmesen lepörgethető két órán belül. Emiatt teljes áron nem feltétlenül érdemes lecsapni rá, aki azonban szereti a hasonszőrű címeket, az később egy leárazás alkalmával szerezhet magának egy kellemes délutánt.