Nem véletlenül említettem a bevezetőben a korai címeket, hiszen a New Beginning 2010 októberében jelent meg Németországban, a nemzetközi verzióra 2011 nyaráig kellett várnunk, ám ennek felhajtása önmagában is felért egy kalanddal. Miután azonban tavaly végre Jan Müller-Michaelis csapatát is befogadta a Valve, ez lehetőséget adott számukra, hogy újra piacra dobják ezt a remek címet, kicsit kipofozva és kibővítve; minderről azonban később, előbb ismerkedjünk meg ezzel az „öko-thrillerrel”!

Sötét jövő...

Bent Svensson egy megkeseredett, kiégett ember. A zseniális tudós belefáradt a harcba, hogy bebizonyítsa a világnak: egy egyszerű zöld alga környezetbarát energiaforrássá alakítható, és miután feleségét is elveszítette, kutatásait fiára hagyva visszavonul Norvégia távoli zugába. Egy nap azonban különös látogatója érkezik: egy Fay nevű fiatal nő, aki azt állítja, hogy a jövőből jött – abból a jövőből, ahol a felperzselt Földön egy maroknyi ember küzd a túlélésért. Egyetlen reményük, hogy visszautazzanak a múltba és felnyissák az emberiség szemét, a huszonnegyedik órában meggyőzzék őket arról, hogy az erőforrások felélése, a környezetszennyezés a biztos pusztulásba vezet. Igaz, a módszerek tekintetében már ők is megosztottak: Fay a békés, míg kollégája, Salvador a radikális megoldások híve. Svensson persze először ugyanúgy reagál minderre, ahogy bárki más tenné közülünk: semmit nem hisz el a leányzó meséjéből. A játék első fele így azzal telik, hogy Fayt irányítva lejátsszuk az előzményeket: az indulást 2500-ban, a megérkezést 2050-be, amikor kiderül, hogy elszámították magukat, és a Föld már elpusztult: Moszkva az örök hó birodalma, Párizsban tornádók tombolnak, és San Francisco utcáin is az óceán hömpölyög az elhagyott, romos épületek között. Mint kiderül, mindennek egyetlen oka volt: egy atomerőmű-robbanás a brazíliai dzsungel mélyén, az ezredforduló környékén. Nincs más hátra tehát, mint egy újabb időugrás; megakadályozni a katasztrófát, és felhívni az oslói energiakonferencia résztvevőinek figyelmét Svensson algáira. Innentől kezdve a férfiút és Fayt felváltva irányítjuk, számtalan fordulaton, váratlan szituáción át a nem épp megnyugtató és feloldozó végkifejletig. A New Beginning tehát a Resonance-hoz hasonló komoly kaland, amely a globális felmelegedéssel, bolygónk és a lakói nem épp felhőtlen viszonyával, az ember felelősségtudatával foglalkozik, morális kérdések egész során keresztül.  

...látványos jelen...

Nagy szerencsénkre és örömünkre a jó sztori páratlan képi világgal és remek játékmechanizmussal párosul. Igaz, hogy egy 2010-es játékról van szó, ám miután a megjelenítés rajzfilmszerű, a látvány időtlennek mondható: a kézzel festett, bámulatosan kidolgozott hátterek, a jól megrajzolt és animált karakterek nagyszerű összképpé állnak össze. Mindezt csak fokozza a kiváló szinkron, a kiemelkedő zenei anyag, és a képregényszerű átvezető animációk – ez a megoldás ráadásul remekül illeszkedik a modern témához. A játékmenet szempontjából egy klasszikus point and click kalandról van szó, amely ráadásul kellő kihívást is nyújt: bár a próbálkozás, mint a legtöbb hasonló cím esetében, itt is előbb-utóbb eredményre vezet, de feladataink kellőképp logikusak, ráadásul jó pár olyan puzzle akad, amely előtt megemelhetjük a kalapot. A csomag részét képezi még pár minijáték, amelyet, akárcsak a Daedalic más címeiben, most is átugorhatunk, bár ezek megoldása sem nehéz, és valóban élvezetet jelent a fejtörés, és aztán persze a megoldás. A játékidő is tisztességesnek mondható, hiszen akár 10-15 órát is eltölthetünk a múltban-jelenben-jövőben, és ahogy írtam, mindez egyszerre szórakoztató, izgalmas és elgondolkodtató, ami valóban ritka és szerencsés elegy.

...tiszteletben tartott múlt

A pozitív összképet csak pár szeplő rontja: a cím végén szereplő Final Cut arra utal, hogy a készítők kicsit kipofozták a játékot, és az igaz, hogy a 28 Steam-achievement implementálása mellett jó pár bogarat is kiirtottak a srácok, azért megjelenik itt-ott pár német vagy épp orosz (!) nyelvű felirat, néha elcsúsznak a hangok, és az emlegetett kiváló szinkronban is van egy-két, az átlagot sajnos lerontó teljesítmény. És bár akár 1920x1080-ra is állíthatjuk a felbontást, ez nem jelent széles vásznú megjelenítést, a képernyő két szélén vastag fekete csíkok jelzik a játékot hajtó Vision Engine korlátait. Mindezek azonban (és a neten olvasható, sok esetben negatív kritikák) ne tántorítsanak el senkit: a New Beginning a műfaj kiemelkedő darabja, a Daedelic egyik legérettebb alkotása, amelyet jó szívvel ajánlok a kalandcímek szerelmeseinek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!