A 2Awesome Studio alkotása 2D-s versenyjátéknak készült a manapság igen népszerű cyberpunk témában, megfűszerezve egy kis pixelgrafikával, ami egyszerre gyönyörködteti a szemet és kelt meglehetősen retró hatást. Kemény boss-harcok helyett azonban itt alapjáraton az idő a legnagyobb ellenfelünk.

Üdvözlet Neo Barcelonában

Hogy ne tűnjön olyan céltalannak és indokolatlannak a gyors és precíz ugrálás, kapunk egy aprócska sztorit is mellé, ami nem túl hangsúlyos, csak elmagyarázza történteket és a miérteket: főszereplőnk Jackelyne, egy fiatal, pimasz, másik dimenzióból származó space ranger lány, aki egy űrháború elől menekülve kerül Neo Barcelonába. Hajója megsérül, a bekövetkező robbanástól pedig meg kell védenünk a várost! A cél tehát adott, de a siker teljesen tőlünk függ. Segítségképpen egyből egy tutorial pályán kezdünk, ahol elsajátíthatjuk az alapokat, vagyis tőrünk működését, aminek köszönhetően teleportálhatunk, valamint az időkapszulák felhasználását. 

Alapjáraton minden map teljesítésére fél perc áll rendelkezésünkre, ami első nekifutásra rettenetesen kevésnek tűnhet, de az említett kapszulák összegyűjtésével folyamatosan újabb értékes másodperceket nyerünk. A pályák nagyon rövidek, és ha már tudjuk, mit csinálunk és merre megyünk, akkor átlagosan 10-20 másodperc alatt teljesíthetők. Különösebb feladatunk igazából nincs, csak be kell érnünk a célba, amit billentyűzetes és kontrolleres irányítással is kényelmesen megtehetünk. A terepek felépítése és a rajtuk található akadályok/ellenfelek nem térnek el túl sok mindenben egymástól, de a hangulatos zene és látványvilág gondoskodik arról, hogy a játék egy percre se érződjön unalmasnak és monotonnak.

Gyakorlás teszi a mestert

Habár a rendelkezésünkre álló mechanikák egyszerűek és használatuk könnyen elsajátítható, azért nem árt ha kedveljük, és van is némi gyakorlatunk a speedrunnerekkel, azon belül is a platformerekkel, különben könnyen csak frusztrált tőrdobálásba csaphatnak át próbálkozásaink. Szerencsére a készítők gondoltak az „átlagosabb” felhasználókra is, a timer kikapcsolható, így nyugodtabban fedezhetjük fel Neo Barcelona kihívásokban bővelkedő pályáit, legrövidebb útvonalait, és a szemfülesek akár a helyenként elrejtett gyűjthető tárgyakat is, amikből háromféle is létezik hol jobban, hol kevésbé elbújtatva, némelyik megszerzése pedig igazi kihívás is egyben!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A rendelkezésünkre álló 100 map mindegyikén van minimum kettő, de általában több útirány, így szinte mindenki megtalálhatja a számára egyszerűbben teljesíthető részeket, de ahogy az lenni szokott, nem biztos, hogy a könnyebbnek tűnő ösvény a rövidebb is. Viszont ide kapcsolnám az egyetlen negatívumot, amit fel tudok róni a játéknak: az elején nincs szabad map-választás. Mindegyiket szép sorban, egymás után tudjuk feloldani, ami a váltakozó nehézség miatt nem biztos, hogy annyira felhasználóbarát (és igazából a történetvezetés sem különösebben indokolja azt, hogy legalább bizonyos szektorokon belül ne haladhatnánk más sorrendben).

A tőrünk adta lehetőségeket maximálisan kiismerve és kihasználva izgalmas, pörgős és gyors játékmenetekben lehet részünk. Az Aeon Drive-ban tehát minden adott ahhoz, hogy szórakoztató módon begyakoroljuk és elsajátítsuk a különböző útvonalakat és az akadályok működését, aztán a lehető legrövidebb időn belül teljesítve őket felkerüljünk a ranglistákra vagy versenyezzünk barátainkkal. A speedrunnerek és/vagy platformerek kedvelőinek tehát erősen ajánlott ez az indie gyöngyszem.