Az ezredfordulón bemutatkozó Afro Samurai egy igen fura darabja a japán manga-kultúrának, amit Takashi Okazaki az amerikai soul- és hip-hop zenei irányzatoknak, valamint az ezekkel kapcsolatos külsőségeknek dedikált. A rajzolt kalandokból anime és videojáték is született, sőt utóbbi (ami inkább érdekes számunkra) egészen jól sikerült a Surge stúdió jóvoltából. Az erősen akció-orientált program kapcsán azonban nem is álmodtunk volna folytatásról, egészen addig, míg az indie fejlesztőket magába tömörítő Versus Evil pátyolgatta Redacted Studios be nem jelentette a folytatást, ami a Revenge of Kuma alcímet kapta a keresztségben.
A vérgőzös bosszú
Mivel az Afro Samurai 2 is a mostanság rendkívül közkedvelt, epizodikus formula nyomán született meg, egyelőre csak az első, több fejezetre felosztott részt tudtuk letesztelni, így a teljes sztorira nincs rálátásunk. Annyi azonban biztos, hogy ennek végigjátszása, avagy a nagyjából másfél-két óra során semmi igazán érdemlegeset nem fedeztünk fel a klasszikus bosszút megelevenítő történetben. Afro barátja, Kuma felett vehetjük át az irányítást, aki szerettei lemészárlását követően cimborája ellen fordul, amihez egy kaotikusan felépített elmesélés is társul.
A helyzet az, hogy mikor elkezdődött a kampány (amihez a beállításokban semmi érdemleges opciót nem kapunk… a feliratozás lehetőségét sem), még kifejezetten pozitívan láttam a helyzetet. A legelső állóképek és rajzok egész szépen tálalva kerülnek elénk, a környezet és a karakterek mintha 1080p-ben, részletgazdag textúrákkal jelenítődnének meg. Azután kúszunk-mászunk kicsit, megtanuljuk a 3D-s akciójáték legfőbb irányítási elemeit, majd elindulunk utunkon, amit látomások és támadó harcosok kísérnek.
Sziklafalakon túl a semmiben
Aztán a kezdeti örömömnek vége szakadt. Tíz-húsz percenként kaptam a trófeákat a csőpályákon haladva, mialatt próbáltam megszokni a fura mozgást, és az ahhoz tartozó, többnyire rögzített kamerát, ami mintha minden lépésnél beakadna valami tereptárgyba, ezzel megremegtetve, megakasztva a látványt. A framerate már az átvezetők alatt is leesik, így harc és mozgás közben már meg sem lepett a képfrissítés zuhanása. Azután rájöttem arra is, hogy a kezdeti élmény átverős, mert a jég, a víz vagy éppen a kevéske környezeti elem meglehetősen primitív, egyszerű módon lett megoldva. Ehhez igazodik a körülményes, nehézkes kezelés, hiába használunk egy-két gombot, ha pedig mindez nem lenne elég, az unalmas harcok sem kerülnek be a legszebb emlékeink közé. Sőt nagyjából egyórányi unott küzdelmet követően a nyakamba szakadt 5-6 teljesen egyforma harcos, amit egy különleges szamuráj követett – őt pedig hiába is igyekeztem leverni a képernyőn jelzett metodikával, egyszerűen nem akart elhalálozni. Vagy velem együtt álldogált és tudattalan zombi módjára bámult maga elé, vagy unalomig ismételgette kevéske mozdulatát – egészen addig, míg bele nem épültünk egy sziklafalba, amiből egy csapásom következtében végül a szemem előtt zuhant le a semmibe.
Másfél órás WTF
A Revenge of Kuma nemcsak tele van bugokkal, de amit el lehetett rontani benne, azt el is rontották a fejlesztők, mintha soha, senki nem tesztelte volna le az elkészült anyagot. A hangok és a folyamatosan ismétlődő zenék borzalmasak, a közepes látványt hibák tömege rontja le, a harcrendszer egyszerű és unalmas. Az ügyességi, ugrálós és kapaszkodós részek vérlázítóak, pluszban pedig kapunk frusztráló és gagyi QTE-jelenetet is, ami nem jelzi, ha elrontunk valamit, csak automatikusan újraindul. Az már csak hab a tortán, hogy egy idő után ugrásonként, csapásonként kaptam semmire sem jó skill-pontokat (a megnyitott extrák nem igazán működtek), amiknek felhasználása után egyetlen állomás maradt mindhárom elérhető ágon, ezekre pedig azt írta a rendszer, hogy majd a következő részben lesznek kiválaszthatóak. A helyzet az, hogy ezeket akkor nyissa meg a fene, az Afro Samurai 2 pedig ebben az évben az egyik legrosszabb játék, amivel találkoztam, pedig 2015-ben legalább 100 címet teszteltem már le. Persze ez is eredmény, csak éppen nem olyan, amire büszke lehet az ember.
