Bár az utóbbi időkben nem igazán panaszkodhattak a PC-s játékosok, hogy túl sok konzol-exkluzív címről kell lemondaniuk, nem mindig volt ilyen rózsás a helyzet. Különösen rossz szemmel néztünk a Microsoftra, akik a hihetetlenül sikeres HALO-sorozat mellett úgy döntöttek, hogy az eredetileg PC-re is fejlesztett Alan Wake-t sem adják ki személyi számítógépekre.
Pénz beszél
Az okokat nem nehéz kitalálni, valószínűleg az óriáscég osztott-szorzott, aztán kijött nekik egy olyan szám, ami mögött túl kevés volt a nulla. Egy bizonyos szinten persze érthető ez a döntés, hiszen ők is csak egy cég, akik szeretik a profitot, valamint nem akarják, hogy termékeiket különféle torrent-oldalakon ingyen letöltögesse bárki, de az ok, amivel mindezt megmagyarázták, már sok embernél kicsapta a biztosítékot. A kérdésre, hogy miért nem lesz PC-s változat, úgy válaszoltak, hogy az Alan Wake-t a legjobb kanapéról, kontrollerrel, nagyképernyős TV-n játszani, nem pedig a PC előtt ülve. Aha, na persze…
Akármennyire is dühítő volt a Microsoft hozzáállása a PC-s verzióhoz, a fejlesztőstúdió, a Remedy, kénytelen volt fejet hajtani a döntés előtt, ugyanis a kiadás jogai a Microsoftot illették. Mindez két évvel ezelőtt történt, azóta a Remedy folyamatosan győzködte a Microsoftot, hogy hadd adhassák ki PC-re is a játékot, 8-9 hónappal ezelőtt pedig végül a Microsoft beadta a derekát – döntésüket valószínűleg sokban befolyásolta a nemrégiben elkészült Xbox Live Arcade exkluzív játék, az Alan Wake: American Nightmare is. Egyszóval idén februárban a Steam digitális szoftverterjesztő rendszerén keresztül megjelentették PC-re is az Alan Wake-t, ami két nap alatt behozta a PC-s fejlesztés költségeit, azóta pedig folyamatosan profitot termel a cégnek. Ez történik akkor, ha egy igényes játékot tesznek le a játékosok elé: hihetetlen, de megveszik azt.
Horror-vakáció a hegyekben
Hogy mitől jó játék az Alan Wake, azt nem nehéz megmondani. Több eleme is kiemeli a tucatjátékok soraiból, kezdve a történettel, amely talán úgy tűnhet, hogy nem túl eredeti, mégis magával ragadó eseménysorozatot bont ki előttünk. A főszerepben Alan Wake, bestselleríró áll, aki épp alkotói válságban szenved. Két éve nem írt egy sort sem, pedig egykoron olyan nagyágyúkkal említették egy lapon, mint Stephen King. Ahhoz, hogy kilendítsék ebből az állapotból, felesége és barátja unszolására elmegy feltöltődni egy Bright Falls nevű kisvárosba, ahol egy hangulatos tóparti házat bérelnek ki kedvesével.
Sajnos nem kell sokat várni arra, hogy a dolgok rosszra forduljanak, a sötétségben eltűnik Alan felesége, a kunyhó melletti kiszakadt korlát pedig azt sejteti, hogy valószínűleg a közeli tóba esett. Alan azonnal utána veti magát, de elájul, s egy autóban ébred, ami egy sziklaperem szélén egyensúlyozik. Hősünk hamar rájön, hogy egy hét teljesen kiesett az életéből, s nem elég a rettenetes fejfájás, ami gyötri, különös, sötét figurák jelennek meg az erdőben, akik mindenféle éles szerszámot szeretnének a testébe helyezni.
Innentől a hangulat azonnal magába szippantja a játékost. A történet, ahogy szépen lassan kibontakozik előttünk, szinte megállás nélküli végigjátszást követel tőlünk, az egész olyan, mint amikor egy izgalmas sorozatot nézünk a TV-ben. Bright Falls és környéke aprólékosan kidolgozott, gyönyörű hely. Fenyvesek, magas sziklák és barátságosnak tűnő folyók/tavak tarkítják, tipikus idilli észak-amerikai kisvárosi környezet, amely telis-tele van szörnyű titkokkal. A helyszínek egytől-egyig jól illeszkednek az adott szituációkba, a készítők jól érezték, hogy mikor kell kicsit engedni a fojtogató szorongás-sorozaton, mikor kell egy-egy világos helyszínt beiktatni a rengeteg sötét közé, majd amikor a történet végére érünk, szomorúan vesszük le kezünket az egérről, nincs kedvünk más játékot keresni.
Arra viszont már jobb előre felkészülni, hogy ez a játék nem kisgyerekeknek való. Félni, rettegni fogunk, méghozzá nem is keveset. Az Alan Wake egy tipikusan olyan horror-játék, amelyben a sötétség valóban megrémít, ahol nem egyszer fogunk ijedtségünkben a székünkből (vagy Microsoftéknál kényelmes kanapénkról) felugrani, ahol a hangulat tényleg nagybetűs, akármennyire is elcsépelt frázisnak tűnik ez. Ahogy az erdőben a fák koronáit mozgatják a sötét erők, s a nyakunkba ugrik egy favágó, plusz két késes kiránduló, azt kívánjuk, bárcsak ne esteledett volna ránk a végigjátszás alatt, s inkább reggel folytatjuk az egészet. Ha pedig becsukjuk a szemünket, akkor sem menekülünk, ugyanis a hangok hallatán még a legkeményebb horrorfilm-kedvelők ereiben is meghűl a vér. A hörgés, ami megelőzi azt, mielőtt ránk ront a sötétségből valami ijesztő figura, a madarak szárnycsattogása, a repkedő tárgyak zümmögése, vagy amikor egyszerűen csak süvít mellettünk a szél, tökéletes hangmérnöki munkáról tesznek tanúbizonyságot.
Egyszerű hozzávalókból készült
Alapjaiban véve az Alan Wake nem más, mint egyszerű TPS, amiben a főszereplőt a háta mögötti kameranézetből irányítjuk. A játék célja, hogy kiderítsük, mi történik körülöttünk, ebben viszont különféle sötét figurák próbálják majd lépten-nyomon utunkat állni. A sötét erők ellen egy elemlámpa segítségével vehetjük fel a harcot, amit hamar megkapunk a játékban, később pedig egyre nagyobb, erősebb darabokat is beszerezhetünk. A harc elég egyszerűen zajlik. Először is fogjuk ezt a lámpát, és egyszerűen csak ráirányítjuk a sötétség által vezérelt alakokra és tárgyakra, amivel szépen lassan eltávolítjuk róluk a sérthetetlenségüket. Ha mindeközben nem szálkáztak ki minket, jöhet a másodlagos fegyverünk, amivel el kell pusztítanunk ezeket a lényeket. Lesz hatlövetű pisztolyunk, sörétes- és vadászpuskánk, a választék nem túl nagy, valamint lőszerből sem találunk majd túl sokat, de ilyenkor kell majd trükközni a lelógó villanyvezetékekkel vagy gázpalackokkal.
Többnyire 2-3 ellenfél ugrik egyidejűleg a nyakunkba, de idővel persze a játék egyre keményebb akadályokat gördít az utunkba. Lesznek láncfűrészes melákok, akiket legalább egy percig kell az elemlámpával felmelegítenünk, mielőtt elkezdhetjük lőni, aztán madársereg, akik a magasból csapnak le ránk, valamint különféle poltergeist-tárgyak, amelyek nekünk csapódva okozhatnak csúnya véraláfutásokat, illetve idővel még egy megvadult bulldózert is le kell sütnünk a képernyőről.
Az elemlámpás/lövöldözős részeket különféle rejtett/elszórt tárgyak színesítik, melyek felkutatása igazi embert próbáló feladat lesz, hiszen gyakran az erdők legsötétebb, legeldugottabb helyein lapulnak. Leggyakrabban kézirat-oldalakat találhatunk, melyeken keresztül bepillantást kapunk a párhuzamosan, valamint a jövőben zajló eseményekbe. Ezeknek a lapoknak a nagy részét akkor is megtaláljuk, ha nem is igazán keressük azokat, viszont minden epizódban vannak olyan példányok, melyeket kizárólag Nightmare nehézségi fokozaton vehetünk fel. Emellett számos termoszüveg, rádió, elolvasásra váró tábla és feltornyozott üdítősüveg-halom várja még az achievement-vadászokat, valamint találhatunk még kizárólag az elemlámpánk fényében előtűnő feliratokat is, melyeket követve extra munícióhoz juthatunk – csupa-csupa nyalánkság a gyűjtögetni vágyó kalandorok számára.
Ha szigorúak szeretnénk lenni, akkor az Alan Wake játékmenetét repetitívnek, unalmas is nevezhetnénk, de távol áll tőlünk ez az álláspont. Az akcióelemek bármennyire is egyszerűnek tűnnek, kellőképp szórakoztatóak, valamint megfelelő mértékű kihívást biztosítanak mindenki számára. Nightmare fokozaton persze már eléggé kiugrott a frusztráltság mutatónk, ezen a szinten már alaposan fel kell készülnünk egy-egy csapat támadására, valamint nem spórolhatunk a zseblámpa elemeken és a golyókon sem. Na de ezért hívják Nightmare-nek, nem igaz?
Most akkor székből vagy kanapéról?
Az Alan Wake több okból is kötelező vétel PC-s játékosok számára, és ebből az egyik az összeg, amit kérnek érte. Mivel majdnem kétéves játékról van szó, a program nyitási ára - ellentétben sok hasonló játékéval - 21 euró (kb. 6300 Ft) volt, ami alig több, mint a fele egy átlagos játék debütáló árának. De hiába a két év, a játékon meg sem látszanak a kor barázdái, még mindig hihetetlenül jól néz ki, még mindig ugyanolyan jó vele játszani, mint amilyen konzolon volt. Sőt!
A barátságos ár mellett az is a játék mellett szól, hogy alapos ráncfelvarráson esett át, azaz grafikailag, látványban még többet is nyújt, mint amennyit az Xboxos változat. A textúrák élesebbek, a tárgyak több poligonból épülnek fel, a fények pedig még életszerűbbek, mint valaha. Sajnos a nyomdai oldalainkon nehéz megmutatni nektek, miről is beszélünk, de ha beírjátok a google-keresőbe, hogy „alan wake comparison”, biztos hamar fennakad a hálótokon pár összehasonlító kép, amelyeken jól látszanak a különbségek a két platform között.
Ha pedig mindezek ellenére sem sikerült meggyőzni titeket a vásárlásról, akkor ott a két DLC is, melyek most teljesen ingyen felkerültek a játék mellé, és ezeknek köszönhetően tovább folytathatjuk kedvenc írónk történetét, pontosan onnan, ahol az alapjátékban befejeztük. A Signal és Writer néven futó kiegészítőcsomagok még legalább 2-3 órával kitolják az amúgy 7-8 órás játékmenetet, így alaposan növelik a játék értékét. A DLC-k igényes munkák, nem csak összecsapott csomagok, ezek is jól felépített történettel, látványos jelenetekkel próbálják meg összehozni nálunk a szívritmuszavarral kombinált epilepsziarohamot.
Ha pedig különösen odavagytok az extrákért, a játék könyvtárában (/steam/steamapps/common/alan wake) megtalálhatjátok a játék zenéjét mp3 formátumban, valamint egy szépen szerkesztett, angol nyelvű pdf-könyvet, amiben egy ismeretlen karakter, Clay Stewards kalandjairól olvashattok, melyeket Bright Fallsban élt át. Hát kell ennél több?
Egeret farkáról, kontrollert fogásáról
A PC-s konverziók, valamint több játék általában ott bukik el, amikor először próbáljuk meg azokat egérrel és billentyűzettel irányítani. Mivel nekünk elég jó összehasonlítási alapunk van a két irányítórendszerről, a teszt során hamar felütik a fejüket a kisebb-nagyobb hibák és hiányosságok. Így volt ez az elmúlt hónap több nagyobb címénél is, például a Darkness 2-nél vagy Kingdoms of Amalurnál. A PC-s Alan Wake egérrel történő irányítása szerencsére nem túl körülményes, ami persze annak is köszönhető, hogy nincs túl sok gomb, amivel bajlódnunk kellene. Az serpenyő egyik oldalán ott van, hogy célozni jóval gyorsabban és egyszerűbben tudunk majd egérrel, viszont a másik oldalon ott a mozgás, amihez már jól jön az analóg beviteli eszköz. Bár kisebb-nagyobb gyakorlás után az Alan Wake tökéletesen játszható lesz egérrel és billentyűzettel, a furcsa fordulásokat, csúszásokat hamar megszokhatjuk, mi mégis a kontrollert javasoljuk hozzá. Ugyanis hiába pontosabb az egér, a játékban egyáltalán nem fontos a precíz célzás, menekülés közben pedig jól fog jönni, hogy egyszerre tudjuk a kamerát és a főszereplőt forgatni, valamint abba az irányba futni, amerre tényleg szeretnénk.
Többet ér, mint hinnéd
Reméljük, hogy cikkünk végére érve már senki számára nem kérdéses, hogy megvásárolja-e a PC-s Alan Wake-et. Ne tévesszen meg senkit az, hogy a játék eredetileg 2 évvel ezelőtt került forgalomba, mert semmit sem vesztett fényéből! A hátborzongató hangulat, a jobb horrorfilmekkel vetekedő történet, valamint a kivételesen jó megvalósítás egy igazi gyöngyszemet takar, amit minden, videojátékot kicsit is kedvelő embernek látnia kell – már amennyiben nincsenek szívproblémái. Az alacsony ár, az extra tartalom, valamint a felturbózott grafika tőlünk mindenképp megérdemel pár piros pontot. Nektek pedig ígérjük, hogy az idei év egyik legjobb befektetése lesz az a 21 euró, amit az Alan Wake PC-s verziójára költötök. Bízunk benne, hogy a PC-s verzió sikere felnyitja a Microsoft szemét, s hamarosan a legújabb Alan Wake játékot, az American Nightmare-t is bejelentik kedvenc platformunkra.
